Jelek, melyek arra utalhatnak, a gyerekedet is nagyon megviseli a jelenlegi helyzet

koronavírus, gyerekek, szorongás Forrás: Getty Images
Amíg te kibeszélheted a feszültséget; egy gyereknek ez közel sem ennyire egyszerű. Pedig őt is biztosan nyomasztja, hogy egyik napról a másikra fölfordult a kis élete. S ha szavakkal nem is biztos, hogy ki tudja fejezni, ez a viselkedésén keresztül talál kiutat. Olvass a néma üzenetekből.

Ez a cikk eredetileg a famiily.hu-n jelent meg.

Egyikünk sem kezeli jól a bizonytalanságot, amiből most viszont a gyerekeknek is kijut bőven. Hozzánk hasonlóan pedig ők is megszenvedik, hogy az eddigi, megszokott kis életük fenekestül felfordult. Miután magunk se igen voltunk még ilyen helyzetben, kénytelenek vagyunk anyai és apai ösztöneinkre hagyatkozva improvizálni – mondja egy, a Huffington Postnak nyilatkozó amerikai gyermekpszichológus. A szakember szerint a helyzetet az is nehezíti, ahogyan ő fogalmaz:

senki se pottyantott az ölünkbe egy Gyermeknevelés pandémia idején című kézikönyvet - vagy valami hasonlót - aminek egyik fejezetét felcsapva kicsit talán okosabbak lennénk, ilyenkor mi a teendő.

Az esetlegesen hetek óta tartó bezártság, a kis barátok, az ovi és az iskola hiánya; a hirtelen jött rengeteg változás a gyerekeket is megviseli. Kit jobban, kit kevésbé. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy meg is tudják fogalmazni, mi az, ami a szívüket nyomja – ért egyet a fentiekkel az amerikai Duke Egyetem gyermekek és családok mentális egészségével foglalkozó professzora. Mint fogalmaz, a gyerekek gyakran élettani, viselkedésbeli változással reagálnak egy szokatlan élethelyzet okozta stresszre. A Huffpost által megkérdezett szakértők pedig abban is egyetértenek, a kicsik belső vívódásai egyáltalán nem mindig „hallatszanak ki”; sok esetben idegesség, depresszió és más egyéb mentális problémák formájában törhetnek a felszínre.

S hogy mik azok a jelek, amelyekre szülőként érdemes odafigyelnünk? Például, ha azt látjuk, hogy rég elhagyott szokásokat vesz újra föl, mintha „visszafejlődne” az időben. Mondjuk újra szopja az ujját, bepisil éjszakánként, vagy hiszti, nehézség van a kakilás körül. Stresszes, bizonytalan időkben ez egy pontig normális a szakértők szerint.

Intő jel lehet az is, ha megváltozik egy gyerek étvágya. Ez például igen beszédes a kamaszok esetében is; akkor is, ha hirtelen nagyon keveset, vagy ha nagyon sokat kezdenek el enni. Nehezebb, stresszesebb időkben az alvászavar sem ritka, előfordulhatnak rémálmok is, a kisebb gyerekek gyakrabban ébredhetnek fel éjszaka. Érdemes a normális határon túlmenő hangulatváltozásaikra is odafigyelnünk; ilyen például a szélsőséges dühkitörés, vagy sírógörcs, a szokatlan ingerlékenység. Van olyan gyerek, akik ilyenkor még a szokásosnál is sokkal többet kérdezősködik; annak a megerősítésére vágyva, hogy minden rendben lesz.

Ha csak tehetjük, hallgassuk végig, legyünk mellette és próbáljunk meg biztonságot sugározni. Ezt keresik azok a csöppségek is, akik ilyenkor még a szokásosnál is sokkal jobban ránk tapadnak; szó szerint.

Az, hogy a gyerekeket valami nyomasztja, olyan testi tünetek formájában is megmutatkozhat, mint a fej-, vagy a hasfájás. Ha ez nem tartós, nagy valószínűséggel pszichés eredetű. Ha látjuk, hogy valami nagyon nincs rendben, ne hagyjuk annyiban a dolgokat; ne hessegessük el azzal, hogy ez bizony egy ilyen helyzet. Beszélgessünk a szokásosnál is többet gyerekkel, erősítsük meg az érzéseiket. Tegyük helyre a félinformációkat, és bármennyire is nehéz is néha, próbáljunk a szokásosnál is türelmesebbek lenni. Sugározzunk biztonságot, vigyünk rendszert a mindennapokba. Szülőként így segíthetjük a gyereket, hogy eligazodjanak ebben a mindenkinek új, megváltozott világban.

Nekünk felnőtteknek is nehéz. Segíthetnek az alábbi, lélekmelengető idézetetek!