Hozz erőt, lendületet, energiát a Teliholddal!

Borítókép: Hozz erőt, lendületet, energiát a Teliholddal! Forrás: Getty Images
Az új holdhónap energiáinak maximumát mindig teliholdkor éri el. A Nap és a Hold szembenállása felerősödött érzelmi állapotot hozhat.

A Nap most együtt sétál az égen a Merkúrral, az önkifejezésünk, gondolataink megértetése másokkal most igazán könnyű. Figyelni kell azonban, hogy ne nyomjuk el a másikat, ne csak rólunk szóljon, ne ragyogjunk túl senkit. Fontos az egyensúly a közölni és a másokat meghallgatni között.
Mindez a Bak jegyében azt jelenti, hogy a gondolatoknak és a kimondott szavaknak teremtő ereje van. Fontos, hogy elsősorban a családban érvényesülhetnek ezek az energiák, figyeljünk rájuk! Megérzéseinkre és az érkező sugallatokra hallgassunk, támogatnak minket. Ne mondjunk ki olyan dolgokat, amit nem jó szívvel mondunk ki.

A megoldást az hozza, hogy képesek legyünk befogadni, nyitottnak lenni, és ami megfelel a szűrőnknek, azt integrálni, és azzal foglalkozni.

A Hold a Rák jegyben ismét a családot, a családon belül is az anyát hozza be a képbe. Kritikus nézőpont, anyai intelmek – akkor is, ha csak a gyermekkorból futó programok révén. Itt az idő meghaladni ezeket a programokat, a vélt vagy valós elvárásoknak való megfeleléseket. Nézd meg, mit jelent számodra mindez.

Csak az a fontos, hogy amikor olvasol egy ilyen írást, az számodra mit jelent.

Milyen gondolataid jönnek? Milyen érzéseket mozgat meg benned?

Ha ezek megvannak, menj mélyebbre… ezek honnan jönnek? Mik a gyökerei?

A gyökerek megismeréséhez a Nap-Merkúr együttállás segít. Megvilágítja a feljövő dolgokat és a megértés ilyenkor sokkal könnyebb.

És ami még ennél is érdekesebb, hogy a Bak jegye miatt most a cselekvésre, a változtatásra, az előrehaladásra is adott a lehetőség. Gondolkodás és döntés után végre kezdjünk el cselekedni.

Az előrehaladás és az eddig leírtak azt is jelentik, hogy felelős felnőttként te se adj elvárásprogramokat a gyermekednek. Felnőttként ne az legyen majd a fejében, hogy állandóan kapkodva, rohanva kell mindent csinálni, mert azt hallja belül: „igyekezz már, olyan lassú vagy”.

Van jó néhány olyan alapprogram, amit már gyermekkorunkban megkapunk és bizony nagyon erős megfelelési kényszert, maximalizmust, bizonyítási vágyat kreálunk magunknak.

De mindez nem azt jelenti, hogy nem vagyunk felelősek a felnőtt döntéseinkért, hiszen ezeken a programokon lehet változtatni. Vannak olyanok, amiknél elég egy felismerés, a tudatosítás, és már át is dolgoztuk, és van olyan is, amivel hosszabb munkánk lehet.

Most érdemes ezekre fókuszálni, lehetőség van az elindulásra az önismereti úton, most lehet lendületünk és kitartásunk a változtatáshoz.

Használhatjuk ehhez a kreativitásunkat, a közösségek erejét, jó egy csoportban keresni a saját problémánkhoz hasonlóval „megáldott” embereket és beszélgetni velük.

A férfi és női energiák egyensúlyban vannak, érdemes beszélgetni, dolgozni a kapcsolatokon, könnyebb most meglátni és megérteni a másik nézőpontját, korrektnek lenni egymással. Ez főleg a már kiégett, elfáradt kapcsolatoknál érvényes.

Ha már nem közös az út, akkor felesleges erőltetni. Igaz ez párkapcsolatra és más kapcsolatokra is. Összegezni, tanulságokat levonni és lezárni, amit le kell zárni.

És ha már így az év elején vagyunk, azt is nagyon fontos megemlíteni, hogy most a belső egyensúlyunkat kell megtalálni. Meg kell ismerni az erőinket, kézben tartani azokat és figyelmesen előre tekintve elindulni. Beleállni abba az életfeladatba, amit vállaltunk. Ez nem varázsütésre fog megtörténni persze, de elindulni mindenképp szükséges. Folyamatokban vagyunk benne, a világunk hatalmas változásokon megy keresztül, és ehhez a 2023-as év egy szakasz.

A sokk már megvolt: korlátozások, háború, energiaválság, gazdasági válság.

Lassan a kiúton, a változáson kezdünk el dolgozni. Ki-ki a maga környezetében, felfogásában, hite szerint és saját tempójában.

A fókusz most azon van, hogy stabilan a középpontunkban tudjunk maradni mind fizikailag, mind lelkileg és szellemileg, és megfontoltabb, okosabb döntéseket tudjunk hozni. A kapkodás, a pánik, a nem tiszta helyzetek most nem visznek előre. Ha ködös valami, akkor kérjünk időt. Jogunk van nem azonnal dönteni valamiről.

Nagyon sok erőt, kitartást, szeretetet, önbizalmat, egyensúlyt és önismereti munkát kívánok az új évben!

Az élet egy csoda, minden nap ezzel a gondolattal ébredj!

Az önismereti út egy életen át tartó folyamat. Ezek a kérdések pedig többször is felvetődhetnek menet közben: Vajon miért születtem erre a világra? Jó helyen vagyok? Merre tovább? Mit kellene most tennem?

Az asztrológiai elemzés és az ön- és sorsismereti coaching abban segít, hogy kihozhasd magadból azt a legjobb embert, aki a szíve szerint képes élni elégedetten és boldogan. Nem tanácsadás, hanem egy személyes fejlődést támogató folyamat, hogy önbizalommal telve élj; ne függj senkitől a továbbiakban.

Abban támogatlak, hogy tisztában legyél azzal, hogy ki vagy, mit akarsz elérni az életben és ezt hogyan kezdd el megvalósítani.

ITT tudsz tőlem kérdezni vagy időpontot egyeztetni!

Email cím: [email protected]

Weboldal: www.melingo.hu