Borítókép: Hogyan ölt meg (majdnem) az apám? Forrás: Getty Images

Hogyan ölt meg (majdnem) az apám?

A cím kattintásvadász, természetesen nem arról van szó, hogy apa szándékosan, késsel, doronggal vagy kávéba kevert méreggel akart volna eltenni láb alól.

Igaz, a figyelmetlenség gyilkos hatalmát sem szabad alábecsülni. Harmincöt éven át tisztában volt az állapotommal, egyetlen szerencsétlen napra mégis kihagyott az emlékezete, és ez majdnem az életembe került.

Néhány évvel ezelőtt történt. Karácsonykor meglátogattam vidéki rezidenciáján. Kicsit megöregedett, meghajlott a háta, de az esze még mindig csillogott, ragyogóan el tudtunk beszélgetni politikáról, irodalomról, asztrofizikáról. Megemlékeztünk anyukámról is, aki hat évvel ezelőtt hagyott itt bennünket. Apa korábban egyáltalán nem szeretett főzni, de miután a felesége meghalt, a konyhában is átvette a helyét. Azon a karácsonyon is kitett magáért. Halászlét és töltött káposztát csinált, bejglit sütött, majdnem kicsordult a nyálam, ahogy megláttam az asztalon sorakozó finomságokat. Apa büszkén végigmutogatott mindent, és úgy sorolta a neveket, mintha fogalmam sem lenne a karácsonyi ínyencségek mibenlétéről.

Miután kibeszéltük a kormányt, az új Franzen-regényt és a húrelméletet, leültünk az asztalhoz és lelkesen tömtük magunkba a finomságokat. Fél óra múlva dugig voltam, úgy éreztem, a bejgliből egyetlen falat sem megy le a torkomon. De apu erősködött. Ne viccelj, édes lányom, ezt a sütit nem hagyhatod ki. Legalább egy falatot, na. A többit elcsomagolom neked, de legalább kóstold meg.

Annyira kérlelt, hogy beadtam a derekamat. A bejgli isteni volt, egy-két percig nem is történt semmi, csak akkor rémültem meg, amikor a nyelvem kezdett bedagadni.

Egyetlen pillanat alatt elöntött az izzadság. Tudtam, mi fog történni. Hamarosan a torkom következik. Megfulladok. Édes istenem, itt halok meg az ebédlőasztalnál. Komikus módon Móricz Zsigmond Tragédiája jutott eszembe, amikor a főhős Kis János a lakodalomban hal fulladásos halált egy mócsingos hústól, mert túlságosan mohó volt.

Mi lehetett ebben a bejgliben?

Apa, azonnal hívj segítséget, mondtam olyan nyugodt hangon, ahogy csak bírtam. De a pánikot nem sikerült elkerülni. Apa felsikoltott, olyan hangon, ahogy anya szokott, ha valamitől megrémül. Felugrott, feldőlt a szék is, az arca pulykavörös lett. Tudtam, hogy nekem kell józannak maradnom, különben nagy baj lesz. Figyelj ide, mondtam továbbra is higgadtan, miközben éreztem, ahogy fogy a levegőm. Menj és hívd fel a Horvátot. Itthon vannak, összefutottam velük, amikor hozzád jöttem. Mondd, hogy mi van, és hogy jöjjön ide azonnal.

Horvát háziorvos volt, és néhány házzal odébb lakott. Mint később kiderült, épp leültek a családdal a terített asztalhoz, amikor – miután apám reszkető kezéből háromszor esett ki a telefon - befutott a vészhívás. Néhány percen belül nálunk termett, beadta nekem az adrenalininjekciót, utána bevágott a kocsijába, és tizenöt percen belül a kórházban voltunk. Még arra is jutott energiája, hogy édesapámat nyugtassa. Nyugi Endre, életben marad a lány. Szerencse, hogy itthon voltam. Szerencse, hogy ilyen közel van a kórház.

Maradandó testi és lelki kár nélkül úsztam meg a balesetet. Kiderült, hogy apukám, aki pontosan tudta, hogy allergiás vagyok a napraforgóra, és aki hat éve tanult meg sütni-főzni, azzal nem volt tisztában, hogy a Dejó dióízű ugyan, de valójában napraforgót tartalmaz. Az összetevőket ezért nem is ellenőrizte.

Szűnni nem akaró kétségbeesés kerítette hatalmába, amiért majdnem a halálomat okozta. Hónapokba telt, mire elértem, hogy ne hívjon fel naponta kétszer, és ne érdeklődjön remegő hangon, hogy érzem magam. Mára nagyjából túltette magát a dolgon, főzni azonban nem hajlandó nekem többé. Ha meglátogatom, én vásárolok be, és én készítem az ételeket. Igazából nyugodtabb vagyok így. És azóta a karácsony óta mindig van nálam adrenalin. Soha nem szeretnék átélni egy hasonló rohamot.

Galériánkban híres apákról olvashatsz, akik eltitkolták a gyerekeiket