Nagyszüleink, talán szüleink még emlékeznek arra, hogy milyen érzés hajnalban távoli vagy nem is annyira távoli bombák zajára, légvédelmi sziréna hangjára ébredni. Szerencsére számunkra ez még egy ismeretlen esemény, a saját bőrünkön nem tapasztaltuk még, hogy milyen egy háborús övezetben élni. Nem tudjuk, milyen összecsomagolni a bőröndöt és elindulni az ismeretlenbe szülőként, kisgyermek kezét fogva, vagy elbújni egy sötét pincében. De azt tudjuk milyen közel lenni egy háborúhoz, milyen önnyugtató tagadásból felébredni, és tudatosítani, hogy gyorsan változnak a forgatókönyvek, akár mi is lehetünk a megtámadott pozíciójában.

Endrész Tímea – ÉVA Magazin: A gyerekek koruktól függően, elcsípnek egy-egy hírfoszlányt a televízióban, követik az eseményeket az internetes portálokon, figyelnek és leginkább éreznek bennünket. Tudják, hogy most baj van. Hogyan tudjuk őket megnyugtatni? Éreztetni velük, hogy biztonságban vannak? Kell egyáltalán a kornak megfelelően beszélni, mesélni vagy várjuk meg a kérdéseket, észleléseket?

Bojti Andrea: Mindenképpen beszélni kell róla. Nem lehet struccpolitikát folytatni. Nekünk szülőknek kell beszélni az aktuális helyzetről. A gyereknek az a jó, ha otthon a megszokott, biztonságos közegben kapja meg az információkat.

A három év alatti gyerekek érzelmi szálakkal kapcsolódnak hozzánk. Legtöbbször a mi szorongásunkat veszik át. Ha az anyuka ideges, a baba is többször kelhet éjszaka.

Az óvodás korosztálynak nagyon élénk a fantáziája, nagyon a mágikus gondolkodásban élnek, náluk nagyon tud keveredni a képzelet szüleménye és a valóság. Figyeljünk rá, hogy hol tart ő éppen a képzeletében. Az ovisok a saját képzeletüket is valóságként osztják meg egymás között. Arra hívjuk fel a figyelmüket, hogy nem kell mindent elhinni mindenkinek. Higgyen anyának és apának.

A kisiskoláskor viszont azért egy veszélyes időszak, mert ott már elkezdi a gyerekeket a világnak a racionális oldala érdekelni, a kézzel fogható dolgok. Ők egyre inkább megértik, hogyan is működik a világ. Életkori sajátosság, hogy érdekli a természeti jelenség, a katasztrófa, a háború, ám még nem elég érett ahhoz, hogy saját maga távolítani tudja ezeket a történéseket. Amennyiben egy kisiskolás hall egy háborúról, akkor az neki nagyon beférkőzik az elméjébe. Nagyon valósnak éli meg. A velük való kommunikációnál nagyon kell arra figyelni, hogy hol tart a megélésben, mennyire veszi magára. Segíteni kell nekik a távolításban.

Legyen egy első beszélgetés, amivel már talán el is késtünk. Tőlünk kapja meg az első információkat, ne mástól hallja először, szülők kezdeményezzék ezt a beszélgetést. Amikor mesélünk a gyereknek, folyamatosan figyeljük a reakcióit, hogy mennyit ért meg, meddig érdekli. Ha az információk befogadása után nem kérdez, nyugodtan hívjuk fel a figyelmét arra, hogy kérdezhet bármiről.

ÉVA: És ha az a kérdés, hogy a háborúban meghalnak-e a katonák?

B. A.: Őszintén, a koruknak megfelelően, a gyerek szintjén az igazságot kell elmondani. Ne ferdítsünk!

ÉVA: Mennyire mehetünk mélyre a témában? Elmagyarázhatjuk, hogy mi az a háború?

B. A.: Elmondhatjuk, hogy a háború egy rossz módja a területfoglalási szándékoknak, és azt, hogy ezt nem lenne szabad. Hangsúlyozzuk ki, hogy mi nem vagyunk veszélyben, ez az állapot messze van. Ne mondjuk azt, hogy a szomszéd országban zajlik egy háború, mert a szomszéd szóról egy óvodás korúnak a szomszéd lakás juthat eszébe.

A gyereknek nem ugyanaz jut róla eszébe, mint nekünk, akik sokkal több ismerettel rendelkezünk. Nekünk egy sokkal véresebb, ijesztőbb kép van a fejünkben. Viszonylag megnyugtató módon próbáljuk meg feltölteni a szavakat.

ÉVA: És mi a helyzet a tinédzserekkel, akik már maguk is internetfogyasztók? Hogyan kommunikálhatunk velük.

A kamaszokat abszolút felnőtt módon kell kezelni. Minél kisebb a gyerek, annál inkább szűrjük a híreket, de egy nagy maga is fogja a telefonját, kinyitja a Facebookot, elolvassa a híreket. Nem tudunk mismásolni.

Nagyon fontos, hogy a kicsi gyerekek előtt nem szabad híradót nézni, hallgatni. Ne a gyerek előtt beszélgessünk erről, ne hallgassák végig a telefonbeszélgetéseinket. A saját szorongásainkkal ők nem tudnak mit kezdeni még. Látszólag lehet, hogy nem is foglalkozik vele, de érzékeli, hogy a „anyáéknak most rossz”. Az is lehet, hogy bekapcsol nálunk, hogy talán miattuk van a szorongás, feszültség bennünk.

ÉVA: Nálunk az óvoda javaslata az volt, hogy most kiemelten figyeljen minden szülő arra, hogy meséljen minden nap. Leginkább varázsmeséket, amik elűzik a félelmeket, a szorongást, bátorítják a gyerekeket. Mit gondolsz, ezek a mesék beépülnek a gyerekbe, tudják alkalmazni a megfelelő helyzetben?

A mese és a játék nagyon jó, hiszen gyógyít. Felkínáljuk a gyermeknek. De ne a szülő válassza ki minden este szisztematikusan. Azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha tényleg koncentrálunk a gyerek igényére, és nem a saját projekciónkat vetítjük ki rá.

Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológust weboldala ide kattintva megtekinthető.

Hogyan reagáltak a magyar és külföldi hírességek az orosz-ukrán háborúra? A lenti galériában megmutatjuk.