Hogyan kommunikálj erőszakmentesen?

kommunikáció,erőszakmentes kommunikáció Forrás: Getty Images
A nyitottság és a pozitív hozzáállás alapfeltétel.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

Add oda a figyelmed

Alap, hogy akard meghallgatni a másikat. Ne arra koncentrálj, mit kellene neki máshogy csinálnia, vagy mit akarsz majd mondani, ha szóhoz jutsz. Egyszerűen csak figyelj. Amikor a másik beszél, az hadd szóljon róla. Bizonyos gesztusokkal biztosíthatod őt arról, hogy neki szenteled a figyelmedet: ne mobilozz, fordulj felé, tartsd a számára kellemes távolságot, bólogass. Tükrözd a szavait és a viselkedését! Például megismételheted néhány fordulatát, vagy a saját szavaiddal is összefoglalhatod az elhangzottakat. „Ha jól értem, szívesebben mennél ma moziba, mint az anyukámhoz.” Ebből egyrészt tudja, hogy odafigyeltél, másrészt kiderülhet, ha valamit félreértettél.

Ítéletmentesség

Azt halld, amit a másik mond. Ne kombinálj („akkor már biztos nem is szeret”), ne sértődj meg, egyszerűen csak a jelentésük szerint értelmezd a másik szavait. Ez persze nem mindig könnyű, különösen, ha ismétlődő játszmákról van szó. De az ítéletmentesség nemcsak egy trükk, hanem egy életmód: megkönnyebbülsz, ha elsajátítod.

Én-kommunikáció

Ha rajtad a sor, magadról beszélj, ne a másikról. Ne az ő vélt gondolatait magyarázd, hanem beszélj a saját érzéseidről. Te hogyan érzed magad egy-egy helyzetben? Hogyan hatott rád, amikor a másik ezt vagy azt mondta? Ne általánosíts: „Te mindig…” Beszélj konkrét helyzetekről. „Most, hogy elfelejtetted befizetni az ebédpénzt…” Ha olyasmit fogalmazol meg, ami bánt téged, mondd el azt is, mitől éreznéd jól magad, mit vársz, mit kérsz. Kérésed ne legyen túl általános és legyen megvalósítható a másik számára. Tehát ne a világbékét kérd, és ne is azt, hogy tagadja meg az elveit. Mondhatod például ezt: „Jólesne, ha este elmennénk sétálni és közben beszélgetnénk.”

Tényleg működik?

Próbáld ki, és meglátod. Ne akkor kezdd el alkalmazni, amikor fáradt és stresszes vagy. De ha mindketten nyitottak vagytok és pozitívan álltok egymáshoz, akkor egyre fejlettebb szinten tudtok kommunikálni. De jó, ha tudod, hogy egy bántalmazó kapcsolatot nem lehet ezzel a módszerrel helyrehozni. Személyiségzavaros partnerrel sem fog működni.

És ha valakivel nem megy?

Tegyük fel, hogy épp erőszakmentesen próbálsz kommunikálni valakivel, aki viszont támad, bánt és provokál. Kérdezd meg magadtól: szeretnéd őt megváltoztatni? Lehetséges-e? Nem vagy a másik anyukája (kivéve persze, ha a gyerekedről van szó – de őt sem irányíthatod úgy, mint egy bábot), nem dolgod megváltoztatni őt. Az ember megváltozhat belső indíttatásból, de ehhez többnyire hosszú idő vagy valamilyen drámai esemény szükséges. Ha tehát meddő a helyzet, annyit tehetsz, hogy hátralépsz. Hogy ez eltávolodáshoz, netán kapcsolatok megszűnéséhez vezethet? Nos, igen.

Könyvajánló:

Marshall B. Rosenberg:
A szavak ablakok vagy falak – Erőszakmentes kommunikáció, Agykontroll Kft., 2001