Öcsit a jogi egyetemről ismertem. Nyitott, kedves, szellemes figura volt, akinek a szájából egy rossz szót nem lehetett hallani. Ötfős csapatunk kihagyhatatlan tagjaként együtt lógott velünk kocsmákban, koncerteken, tüntetéseken, együtt aludtunk el a szemináriumokon, és együtt diplomáztunk le nagy kínkeservvel. A karrierépítés, a sok munka nemsokára szétzilálta a csapatot, Öcsi el is tűnt közülünk, ennek ellenére egyértelmű volt, hogy amikor az egyetem után hat évvel készültem megnősülni, a többiekkel együtt őt is meghívtam az esküvőre.

Már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy nem minden jöhetett neki össze az életben. Holott csak harminc körül járt, az ötvenes Brendan Fraserre emlékeztetett leginkább, megritkult a haja, tompa fényű lett a szeme, és felszedett legalább tizenöt kilót. A karantén, magyarázta idegesen röpdöső tekintettel. Egyedül jött a szertartásra, tőmondatokban elmesélte, hogy most épp nincs munkája, úgyhogy ne haragudjunk, ha nem tud gavalléros nászajándékot adni, ráadásul nemrég ért véget egy hároméves kapcsolata, hiába, nem állta ki az összezártság próbáját, és az az igazság, hogy még nem dolgozta fel egészen. Lehet, hogy nem lesz annyira vidám, mint mi, ezért se haragudjunk nagyon. Se a pénz, se más miatt ne aggódj, mondtam vigasztalóan, leendő feleségemnek, Katának pedig lesz ott néhány facér barátnője, még az is lehet, hogy szerencsésen alakulnak az események.

Öcsi a szertartás végén egyben lehúzta az ajándék pezsgőt, és ezzel hivatalosan is kijelölte ámokfutása kezdetét. Három perc múlva kivette Kata kezéből a poharat, és valami béna vicc kíséretében azt is lehajította. Kínosan nevetgéltünk. Öcsi a két pezsgőtől alaposan becsípett – sose bírta jól az alkoholt -, és ahogy később megtudtam, a kocsiban ülve szexista viccekkel szórakoztatta a barátainkat.

A lagzin tovább romlott a helyzet. Öcsi rögtön lerohanta a bárt, és a felszolgálók tiltakozása ellenére, akik próbálták neki elmagyarázni, hogy a felszolgálás az asztaloknál történik, nyakra-főre rendelte a bort. Olyan hangosan csörtetett az emberek között, hogy mindenki rá figyelt, összesúgtak a háta mögött, kérdőn néztek ránk. Kata kétségbeesve kérdezte, mi lesz, mit csináljunk, én erős szekunder szégyent éreztem, és akkor még csak kilenc óra volt. A közös egyetemi barátok iszonyú rendesek voltak, vigyáztak Öcsire, beszélgettek vele, meghallgatták a szakítása részleteit, és igyekeztek kiszedni a kezéből a poharakat. Ez körülbelül tizenegyig működött, aztán elszabadult a pokol.

Öcsi a Dancing Queent meghallva kitépte magát a haverok kezei közül, a tánctérre támolygott, ahol már nagyban ropta a násznép egy része. Rámászott az egyik lányra, táncolni akart vele, és miközben erőszakosan nyomult, a fenekét is megsimogatta. A lány elhátrált tőle és ingerülten rákiabált, amitől Öcsi hirtelen elvesztette a maradék önuralmát, és átcsapott agresszív alkoholistába. Jaj, nehogy azt hidd, hogy akarok tőled valamit, te hülye picsa, nevetgélt. Hé, viselkedjél, lépett előre a lány barátja, egy félvér srác, és ekkor Öcsi teli torokból ordított rá: „Húzzál már a francba innen, büdös néger!”

Egy pillanatra mindenki elcsendesedett, és abbamaradt a tánc. A násznépen látszott, nehezen hiszi el, hogy jól hallotta, amit hallott. Én alig bírtam visszafogni magam. A legszívesebben leütöttem volna azt a fickót, akivel néhány évvel ezelőtt még egymást átölelve ugráltunk a diplomaosztón, aztán kivonszolom a helyről, és egy bokor alá hajítom. Öcsi összevissza dülöngélt, a vonásait teljesen szétzilálta az alkohol, miközben kihívónak szánt pillantással méregette a fiút. Kata a karomba kapaszkodott. Még néhány másodpercig tartott a bénultság, aztán legalább öten kezdtek kiabálni. A fiú, akit megtámadott, leintette őket. Hagyjátok, nem számít. Tökrészeg. De igenis, számít, szóltam közbe, amikor nagy nehezen visszanyeltem a hangomat, és a DJ is leállította a vidám zenét. Öcsi, most azonnal hagyd el az esküvőmet.

Nem akart elmenni. Majdnem kitört a verekedés, de amikor a személyzet határozottan kezdte a kijárat felé terelni, lehiggadt, csak annyit kérdezett fenyegető hangon, miért van az, hogy egy vadidegen feka többet számít nekem, mint egy régi barát. Erről is a szar fasiszta Black Lives Matter tehet, nem igaz? Válaszra se méltattam. Sajnos hiába tüntették el, a lagzi jó hangulatát már nem lehetett visszahozni. A táncos kedv megcsappant. A félvér fiú – mint megtudtam, Kata gyerekkori barátnőjének a férje volt, egyébként orvos - egy óra múlva hazament. A fények kialudtak, lekapcsoltuk a zenét, és kedvetlenül megettük a torta maradékát. A vendégek hazamentek, mi pedig eltaxiztunk a hotelba, ahol a nászéjszakát töltöttük. Kata viszonylag gyorsan túltette magát a balhén, én azonban egész éjjel ébren forgolódtam, és azon tűnődtem, mennyire kell boldogtalannak lenni ahhoz, hogy valaki ilyen rettenetes rasszista és nőgyűlölő dolgokat tegyen-mondjon a jóbarátja esküvőjén.

Vagy egyáltalán: akárhol.

Milyenek voltak az apartheid idején a rasszista feliratok? Galériánkból megtudhatod!