Ha kicsi a pénisz, inkább vágyik sportkocsira a férfi

Borítókép: Ha kicsi a pénisz, inkább vágyik sportkocsira a férfi Forrás: Getty Images (Sean Murphy)
Brit tudósok (mégis kik mások?) azt állítják, pszichológiai bizonyítékot találtak a férfiak kis péniszmérete és a feltűnő sportkocsik közti összefüggésre.

Te is hallhattad már azt a kedvesnek nem mondható megjegyzést egy-egy sportkocsival büszkélkedő férfira, hogy na, ő is biztos azért vesz ilyen autót, mert kicsi a pénisze. Úgy tűnik viszont, hogy ez nem csak mondás vagy városi legenda: a tudósok szerint lehet valóságalapja a dolognak.

Kis pénisz, gyors sportautó?


A University College London egy még lektorálásra váró tanulmányában a kutatók manipulatív kísérletet is végeztek. Azt mondták a résztvevőknek, hogy az átlagos péniszméret álló helyzetben közel 18 cm, holott valójában a legtöbb kutatás szerint 12.7 - 15 cm. Miután ezt a hamis adatot megosztották a kísérletben részt vevő férfiakkal, a fogyasztási szokásaikról kérdezték őket.

A válaszokból pedig kiderült, hogy – és most a tudósokat idézzük – „a 30 év feletti férfiak kívánatosabbnak ítélték a sportkocsikat, ha azt éreztették velük, hogy kicsi a péniszük”.

Érdekes viszont, hogy amikor más hamis információkat osztottak meg az alanyokkal, például a övedelemmel kapcsolatban, ott nem nőtt meg a sportautók iránti vágy, ha kicsinek ítélték a sajátjukat, csak a péniszméret esetében.

Forrás

Tudtad, hogy legalább 15 típusú pénisz létezik?

Nézd meg a lenti galériánkat!