A Famiily.hu cikke

Egy válás sosem könnyű.

Egy válás az összes felet megviseli.

Egy válás nem tud szép lenni.

Egy válás akkor is nehéz, ha nincs közös gyereketek.

Egy válás nagyon nehéz, ha van közös gyereketek.

Egy válásnak megvannak a szép oldalai is.

…főleg ebben a kiélezett helyzetben, amiben az elmúlt hetekben létezünk és amiben még lehet, hogy hónapokig benne leszünk.

Szögezzük le az elején, hogy jó anyának tartom magam és imádom a gyerekeimet, de bevallom mikor szétköltöztünk és az első estémet töltöttem új otthonomban azért egy kicsit meg is könnyebbültem. Túlvállaltam magam és ezt sokáig nehéz volt beismernem.

Családcentrikus vagyok és mindig is vágytam családra: gyerekekre, férjre, kutyára. Mindez megadatott számomra. Aztán valahol mégis nagyon elromlott.

Sokan vagyunk úgy nők, hogy a gyerekek születése után mindent magunkra vállalunk. Mert úgy gondoljuk, ez az elvárás. Vagy mert így láttuk a szüleinktől. Magunkra vállaljuk a gyereknevelés és a háztartás nagy részét, mert ugye Apa dolgozik. Magunkra vállaljuk, ha kell, ha nem és közben belerokkanunk. Felborulnak az egyensúlyok és belefulladunk a gyereknevelésbe, a munkába és a háztartásba. Feladjuk Önmagunkat, az álmainkat és háttérbe szorítjuk a saját igényeinket. Én is elkövettem ezt a hibát: túlvállaltam magam. Azért mondom azt, hogy hibát, mert gyakorlatilag mindent én intéztem a háztartásban: bevásárlás, mosás, főzés, éjszakai „műszak” a gyerekekkel, hajnali kelések, takarítás, gyerek körüli teendők.

Aztán amikor ezredszer kértem meg a férjemet, hogy reggeli után legalább a konyháig vigye el a koszos tányérját, egy szép tavaszi reggelen kimondtam végre: nem bírom tovább, idáig és ne tovább.

Mi elrontottuk, de ti ne tegyétek. Őrizzétek meg női, emberi minőségeteket is az anyaság mellett különben titeket is bedarálnak a hétköznapi rutinok.

Valahogy azt kellene megérteni az összes nőknek, aki ebbe a hibába esik, hogy

A gyerekek érzik minden rezdülésünket és ha ezek a rezgések negatívak, nekik sem lesz jó napjuk. Ha ez hosszútávon fennáll, borul a családi egyensúly. Ha ez krónikussá válik, már csak nagyon ritka esetben tud visszarendeződni. Na ilyenkor következik be a család széthullása és a válás.

Azokat a nőket, akik meghoznak egy ilyen horderejű döntést sokan a mai napig megbélyegzik és gyengének tartják. Pedig pokolian nehéz és félelmetes volt meghozni ezt a döntést.

És mégis mi a jó a válásban?

Visszakaptam önmagam. Van időm magamra, apróságokra: olvasni, nyugodtan hajat mosni, a barátaimmal találkozni vagy ülve megvacsorázni, mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül. Nagyon hiányoznak a gyerekeim amikor nincsenek velem, nyilvánvaló hogy hiányoznak. Már várom a napot hogy újra láthassam őket és mindig ünnepként élem meg mikor velem vannak. Sokkal, de sokkal kiegyensúlyozottabb, kreatívabb és türelmesebb vagyok velük az együtt eltöltött időben. Mindez azért, mert így tudtam visszakapni a szabadidőmet és ezzel önmagamat. Boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Mindemellett persze jelen van bennem egy folyamatos kettősség ezzel kapcsolatban. Sokszor megfordul a fejemben, hogy vajon a gyerekek hogy élik ezt meg. Sok szempontból rosszul, hiszen fel sem tudják fogni mi történik körülöttük, ugyanakkor ebben a felállásban többet is kapnak mind az anyától, mind az apától. Hiszen két ember közti folyamatos feszültségben való lét helyett, egy-egy nyugodt, odafigyelő, kiegyensúlyozott szülőt kaptak.

A karantén kapcsán látom mennyire kimerültek a környezetemben élő családok az összezártságtól, a folyamatos teljesítménykényszertől, a tanárok és főnökök elvárásaitól. A karantén egy karikatúra lehet, egy még kevésbé hagyományos szituációban – kihangsúlyozza azt, ami működik és azt is, ami nem. Az eddig szőnyeg alá söpört problémák sokkal nagyobb súllyal jelennek meg.

Mi megtaláltunk az egyensúlyt és most mindketten ugyanannyit vállalunk ebben a helyzetben mind a gyerekekkel való tanulásból, a házimunkából, a karrierünkből. Cserébe mindkettőnknek van szabadideje, lehetősége a feltöltődésre, a regenerációra.

És hogy mit tanultam a házasságomból, annak felbomlásából és mi az a jó tanács amit szeretnék átadni nektek?

Nem menjetek bele olyan helyzetekbe ahol teljesen feladjátok Önmagatokat. Nem attól lesztek jó anyák hogy beleszakadtok az anyaságba. Mindenki jobban jár ha megtartjátok Önmagatokat, tudtok nemet mondani bizonyos helyzetekben és minél előbb felismeritek, hol vannak a határaitok. Nekem ez volt a legnagyobb tanulás. Ma már könnyebben mondok nemet olyan dolgokra, amelyekben nem érzem magam komfortosan.

Lehet rajta nevetni is, és tanulni belőle. De lehet elszörnyedni is és hirtelen meglátni a valóságot. Amiből persze megint tanulhatunk. Egy dolgot nem szabad – a szőnyeg alá söpörni. Azzal csak megyünk tovább az önámítás útján, ami egy zsákutca, majd amikor jön az a bizonyos utolsó csepp, a másik fél egyszerűen nem érti, hogy mi történt. Mi pedig addig is próbáljuk magunkat tudatosan vagy tudat alatt valahogy kárpótolni. A lehetőségek tárháza hatalmas: Eszünk, sokat és egyre többet. Drága, felesleges dolgokat vásárolunk, így jutalmazzuk magunkat. A munkahelyünkön elviselhetetlen diktátorokká válunk. Rommá sportoljuk magunkat, heves like-vadászatot folytatva az instán, facebookon vagy akárhol. Mások karjában keresünk vigaszt. Sok és-sel és vagy-gyal... Talán te is tudod folytatni, nem igaz?

Melyik az a 4 viselkedési forma, amely a legtöbb váláshoz, szakításhoz vezet? A galériában összegyűjtöttük!