Borítókép: Nem látod? Saját félelmeid okozzák a boldogtalanságod! Forrás: Getty Images

Nem látod? Saját félelmeid okozzák a boldogtalanságod!

A valódi béke nem zavarható meg semmi és senki által. A valódi énednek ezért nincs szüksége rá, hogy lecsendesítsd vagy békébe helyezd, ugyanis az maga a béke, és nem pedig békében van.

A nyugalmad záloga

Az emberek általában helyeslik a mértékletességet, a jóindulatot, a szeretetet, de a gyakorlati életben két kézzel kapnak a luxus után, bírálják a másikat a háta mögött, és bántják még a hozzájuk legközelebb állókat is.

Valószínűleg bárki eltölthet egy örökkévalóságot az intelligencia, a szeretet, és a jóakarat keresésével, térdre borulva Istenek és emberek előtt minden eredmény nélkül, ha nem ismeri fel, hogy a világ önmaga tükröződése.

Amennyiben abbahagyná a világ kritizálását, és a világ megmentése előtt magát mentené meg, valószínűleg hatékonyabb lenne a munka. Sőt, ha nem ebből indulunk ki, még el is keseredhetnénk, ugyanis már eddig is sok szent, nagy tudású, és még nagyobb képességű ember élt hasonló “világ megmentő” céllal, és ha nekik nem sikerült, akkor bárkinek miért sikerülne?

Már sok éve keresi az ember az elme békéjét, mind haszontalanul. Talán furcsa is lenne ha megtalálná, hiszen aminek a lényege a nyugtalanság, az nem is lehet békében.

A valódi béke nem zavarható meg semmi és senki által. A valódi énednek ezért nincs szüksége rá, hogy lecsendesítsd vagy békébe helyezd, ugyanis az maga a béke, és nem pedig békében van.

Leginkább saját magad nem ismerete a valódi oka a félelmednek, így hát az is tudatlanság, amitől félsz.

Ha megismered magadban az igazi ént, akkor nem csak a félelem múlik el személyes szinten, hanem akkor tetted a legtöbbet a világ megmentéséért is. Mit kell ehhez tenni? Semmit. Csendben lenni és nem kifelé nézni, hanem befelé látni.

Légy boldog nélküle!

A bolond csak azzal tud foglalkozni, mint ami az ő bolondságához tartozik, a kalapács embernek szögből van a világ, a boldog ember pedig mindenhol boldogságot lát maga körül. Igazából mindenkinek ez a célja, csak van aki kényszeresen, esetleg rossz helyen keresi.

Még az az ember is a boldogságra törekszik, aki árt másoknak. Őt már csak az teszi “boldoggá”, ha minden nap szembesül a pokol fenyegető borzalmával. Belül persze kínlódik, mert túl büszke ahhoz, hogy igazán magába nézzen, hogy igazán érezzen, ugyanis akkor el kéne engednie az Egóját, és rá kellene jönnie, hogy az Ego befolyása nélkül élni, nem lenne nélkülözés.

Ahhoz viszont úgy ragaszkodik, mint a kövér ember a hasához. Sok idő, sok pénz és még több zabálás eredményét cipeli nap mint nap. Egy elvétett cél elvitathatatlanul elért sikere tartja fogva.

A boldogság vágya ugyan magasztos dolog, de a boldogság iránti kényszeres vágy a boldogtalanság csirája lesz, rossz döntésekbe kényszerít bele és mindig fájdalmat teremt.

A változás fájdalmas lehet, de semmi sem olyan fájdalmas, mint megrekedni valahol, ahová nem tartozol. Készítettem neked egy ingyenes videó sorozatot ami segít elindulni egy boldogabb jövő felé. ITT találod!

Pilát Gábor írásait, gondolatait minden csütörtökön olvashatod itt,
az ÉvaMagazin.hu-n!

Ezen kívül itt találkozhatsz még vele:

www.pilatgabor.hu

www.facebook.com/tabuk.nelkul.a.parkapcsolatrol

www.instagram.com/pilatgabor

Ne legyél áldozat és ne vedd magadra az áldozat szerepét! Íme 14 jel, hogy ezt teszed!