Borítókép: „Elvesztettük anyut! A 70 éves anyukám többet nyomkodja az okostelefonját, mint a nagytini lányom” Olvasói levél Forrás: Pexels/Anna Shvets

„Elvesztettük anyut! A 70 éves anyukám többet nyomkodja az okostelefonját, mint a nagytini lányom” Olvasói levél

Az elején még nekünk mondta, hogy minek az, most meg már nem lehet anélkül 10 percet beszélgetni vele, hogy ne a telefonjáért nyúlna. Kriszti tehetetlenségéről írt nekünk.

„Soha nem felejtem el azt az értetlen tekintetet, ahogy anyám nézett rám egyszer, miközben szoptattam a lányomat. Nem a szoptatással volt baja, hanem azzal, amit csináltam közben. Nyomkodtam a telefonomat. Akkor jött ki az első almás okostelefon! Teljesen lenyűgözött, hogy minden, ami internet, ott van a kezemben, hogy miközben a gyereket látom el (etetem) megnézhetem az emaileket, hogy cipőt kereshetek a neten, anélkül, hogy a gépet bekapcsolva, az asztalhoz kellene ülnöm. Összefutott a világ összes szála a kanapén ülve a kezemben.

Egy kétgyerekes anyának, akinél a kisebbik egy bébi, ez olyan időnyerés, hogy csak na. Persze olvasni is lehetne ilyenkor vagy szimplán csak szoptatni, de az, hogy válaszolni tudtam levelekre, megnéztem egy videót, kiválasztottam online a keresett fotelt, nekem óriási dolog volt. Ma már a világ online közelsége inkább többször feszélyez, minthogy megelégedéssel töltene el. Az összes értesítő ki van kapcsolva a telefonon, mert az ilyen-olyan felület mindig küld figyelmeztetőt mindenről.

És akkor itt jön a képbe az anyukám. Pár éve győzködtük, hogy legyen már neki is egy okostelefonja. Mondtuk neki a tesómmal, hogy milyen jó lesz, mert a karosszékből ülve olvashatja a híreket, videókat nézhet, podcastokat hallgathat, csak soroltuk neki, mire lesz jó egy okoskészülék.

Nem kell, én aztán úgysem fogok felmenni az internetre! Csak pénzkidobás az egész! –mondta.

De azért csak kapott egy telefont karácsonyra.

Hónapokig hozzá se nyúlt. Betette a fiókba, pedig még amikor megkapta kibontottuk, megmutattuk, mi hogy megy működik. Attól, hogy csak egy gombja volt a készüléknek, teljesen összezavarodott. Gondoltam, remek, vettünk magunknak egy cseretelefont.

Aztán egyszer felhívott, hogy menjek át, mert fel szeretne menni a ’fészbukra’. Végre!-mondtam magamban, kicsit modernizálódik anyu.

Kiderült, hogy ezeréves barátai, gimnáziumi osztálytársai fent vannak az oldalon és ő is nézegetni akar képeket.

Mindent beállítottunk neki és szép lassan el is kezdte használni a telefont. Nemsokára rá bejelölt engem is a felületen, és már képeket is posztolt.

Modernizáltuk anyut!

Nyáron már lelkesen mutogatta, hogy van vibere, snapchat és skype is a telefonján és annak rendje és módja szerint használja is őket.

Letöltötte a buszmenetrend appot is, ez még hasznos is, de tiktokozik: csak nézi, de mennyit!!

Lényegében mára eljutottunk oda, hogy youtube videókat nézet velünk, ha ott vagyunk, meg tiktokkereket mutogat. Nem lehet kivenni a kezéből a telefont. Mindig csilingel neki az értesítő, és esküszöm csak úgy, mint a tini lányomnál, esik ki minden a kezéből és megy a telefonért, hogy megnézze, mi jött. Ha átjön hozzánk, a kisebbik lányom ott ül mellette, mert tudja, hogy a nagyi olyat csinál –youtubeozik???- amit neki nem igazán lehet: videókat néznek sorra és jókat rötyögnek.

Nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy leköti a gyereket, na de mivel és hogyan???!

Tiltott kütyüzéssel!

Mostanában már otthon se nagyon akarom hagyni anyut a gyerekkel, mert ha elmennék másfél órára, biztos vagyok benne, hogy a telefont nyomkodnák a 3 évessel.

Anyu egy tökéletes áldozata annak a sok techmérnök által kreált algoritmusnak, ami csak arra játszik, hogy a kütyüfelhasználó ki ne tegye a telefont a kezéből. Vásároljon applikációkat, hosszan böngésszen egy adott oldalon, átvezesse egy még vibrálóbb felületre, ahol még több tartalom van...anyu esetében állatos videók.

Megkérdeztem tőle, hogy mennyit fizet a telefonjára. Azt mondta, kitelik, ne aggódjak, úgysem dohányzik és iszik, ezzel lezárta az ügyet. Persze nem felejtem el, amikor letöltött egy színezős appot: persze angolul nem ért igazán, csak megtanulta, hogy az ’In-App-Purchases’ azt jelenti, hogy ingyenes. Igen ám, de van olyan, hogy csak egy darabig ingyenes a játék, egy idő után elkezdni kiszámlázni a szolgáltatást. Így, amikor hívott, hogy már a harmadik levél jön az almás cégtől, megnéztük az emailt. Hát nem egy számla volt dollárban megadva??! Egy rakás pénzt kellett kifizetnünk a virágos színezős app-ért.

Azóta legalább megkérdezi, hogy mit tölthet le.

Szó, mi szó, elveszítettük anyát! Ha kérem, hogy induljunk már, felkapja a vizet, hogy mit sürgetem, mondanom se kell a telefon a keze ügyében mindig. Többször elkésik, de volt, hogy inkább el se ment már egy programra. Inkább otthon maradt, el tudom képzelni mit csinált.

Hogy őszinte legyek, nem gondoltam volna, hogy az anyámat kell majd jobban félteni a telefonfüggőségtől, mint a tini gyerekemet.

Ha a kutyák kütyüznének vajon miket írnának egymásnak?

Galériánkból megtudhatjátok