Clerget-Tasi Barbara:„Mindig többet és jobbat akarunk, újra áhítozunk. Házból, kocsiból, pénzből és már kapcsolatokból is.”

Borítókép: Clerget-Tasi Barbara:„Mindig többet és jobbat akarunk, újra áhítozunk. Házból, kocsiból, pénzből és már kapcsolatokból is.” Forrás: Erawan Kiadó
Mindjárt negyven leszel, vagy már el is múltál, és kétségbeestél, mert még mindig nem találtad meg a nagy Őt vagy sok szakításon, akár már egy váláson is túl keresed újra a párodat? Clerget-Tasi Barbara: Segítség, 40 múltam és egyedül vagyok! című könyvében szakértők segítségével pont ehhez ad útmutatást, vagyis hogy hogyan találhatod meg a hozzád illő társat és mit kell tenned azért, hogy ez minél hamarabb bekövetkezhessen. Mi most az írónőt kérdeztük, ő hogyan látja a párkereső negyvenesek helyzetét és mit gondol arról, miért nem találnak olyan sokan társat, vajon van-e és mi lehet a közös nevező a sikertelenségükben.

A könyvedben mások történetét meséled el, de mesélj most kicsit magadról!

Egy heves-megyei községben éltem 16 éves koromig, majd jött Eger a kamaszéveimben, végül pedig Budapest. Aztán, amikor a lányom 3 éves lett, úgy döntöttünk a férjemmel, hogy Szigetszentmiklósra költözünk, közvetlenül a Ráczkevei Duna mellé. A fiam már itt született, és nagyon örülök, hogy nem nagyvárosi nyüzsiben kell nevelnem a gyerekeimet. Olyan, mintha állandóan nyaralnánk! Csak gondolunk egyet és kisétálunk a vízpartra kutyát sétáltatni, kavicsot gyűjteni vagy épp lángosozni. Imádom azt, hogy éltem faluban, kisvárosban és fővárosban is. Tágítja az ember látókörét, és szerintem elfogadóbbá is tesz.

Mindig is szerepelt a terveid között, hogy egyszer majd könyvet írj?

13-14 éves koromban fogalmazódtak meg először tervek, vágyak bennem, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Az egyik vágyam az volt, hogy pszichológus legyek, a másik pedig az, hogy természetfilmeket készítsek, vagy operatőr legyek a National Geographicnál. Az újságírás viszonylag későn, a húszas éveim vége felé talált meg, amikor egy női magazinnál kezdtem el dolgozni rovatvezetőként.

Mindenképpen segítő szerepben képzeltem el magam, történjen az könyv- vagy újságíráson keresztül, vagy egyszerűen csak olyan emberként, aki odafigyel mások problémáira, nehézségeire. Egyáltalán nem tartom magam Teréz anyának, de hiszek abban, hogy az egymásra figyelés és a tolerancia jobbá tesz mindent az életünkben.

A könyvedben a párkeresés témájával, nehézségeivel foglalkozol. Újságíróként milyen témákhoz szeretsz nyúlni?

Fontos, hogy a cikk, amin dolgozom valamilyen értéket képviseljen, segítséget nyújtson annak, aki olvassa. Az eddigi legkomolyabb témám a kapcsolati bántalmazás volt. Szeretnék még többet foglalkozni vele, akár könyv formájában is, mert nem lehet eleget beszélni róla. Persze, kellenek a szórakoztató, könnyed cikkek is, ilyeneket is szoktam írni, de jobb szeretek elmélyülni a munkámban, és valami hasznosat létrehozni. Ez beképzeltnek hangozhat, de nem arról van szó, hogy én az írásaimmal meg akarom váltani a világot, sokkal inkább arról, hogy hiszek abban: a kis változás is számít.

Melyik volt az az interjú, amire a mai napig emlékszel (akár pozitív, akár negatív értelemben)?

A legemlékezetesebb interjúm egy édesanyával készült, akinek hármasikrei vannak, és a tizenéves lányok közül csak az egyikük egészséges. Az otthonukban készült az interjú. Elképesztően megható volt a beszélgetés, ahogy az édesanya és a lányok is a bizalmukba fogadtak. Fantasztikus délutánt tölthettem együtt fantasztikus emberekkel. Erre mindig emlékezni fogok.

Hogyan jött a könyv ötlete? Miért pont a negyvenes korosztályt szólítja meg?

Fejős Éva ötlete volt a könyv, ő a kezdetektől fogva olyan sorozatban gondolkodott, ami a negyvenes korosztály problémáival foglalkozik. Hogy miért épp a negyvenesek? Mert rengeteg negatívum kapcsolódik a negyvenhez. A negyvenedik szülinapra még a barátok is előszeretettel ajándékoznak „Gratulálok! Kezdődik a B-oldal” feliratú pólókat, amin persze röhögünk egy jót, de mégis azt sugallja, hogy innentől már lefelé vezet az út. Az ember akaratlanul is számot vet 40 évesen az életével, és ha nem ott tart, ahol szeretne, az okozhat krízist. Ilyenkor indulnak be olyan fizikális változások is, amiket nőként nehéz lehet elfogadni. Tovább erősíti ezt az érzést az a fiatalságkultusz, ami körül vesz minket. Ráadásul, ha egy nő a negyvenes éveiben egyedülálló, akkor még azzal is szembesülnie kell, hogy a férfiak gyakran csak a negyven alatti nőkre szűrnek a társkereső oldalakon. Negyven felett nehezebb a gyerekvállalás is: a nőgyógyásznál már a harmincas éveink közepén megkapjuk a kis táblázatot, hogyan változik a genetikai betegségek statisztikája a kor előrehaladtával (ugrásszerűen megnő a negyvenedik életévvel például a down-kór kockázata). Elég nagy a nyomás a negyvenes korosztályon, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, mennyi minden jó a negyvenben! Ideális esetben sokkal érettebben gondolkozunk, határozottabban kiállunk magunkért, már letettünk valamit az asztalra. A könyvben ezekről a pozitívumokról is szó esik, mert fontos a bátorítás és hogy ne csak a negatívumokra koncentráljunk, hanem lássuk meg azokat jó dolgokat is az életünkben, amiket a negyedik x hoz magával.

Forrás: Erawan

Szerinted Fejős Éva miért pont rád gondolt, amikor téged kért fel a könyv megírására? És Te miért érezted úgy, hogy ez egy neked való feladat?

Évának csak a munkásságát ismertem, először a könyv kapcsán találkoztunk személyesen. A kiadójának, az Erawannak a vezetőjét viszont évek óta ismerem, sokáig együtt is dolgoztunk. Ő ajánlott engem Évának, mert szerinte ez a téma nagyon passzolna hozzám. Szeretem a pszichológiát és a mélyinterjúkat, ehhez a könyvhöz pedig épp ezek kellettek. Ezért is mondtam rá igent: úgy éreztem, ez igazán testhezálló feladat.

Te hogyan tudtál kapcsolódni a könyv témájához? Mennyire vagy érintett?

Noha nem vagyok egyedülálló, de én is tartottam egy jó kis leltárt, amikor betöltöttem a negyvenet. Nem volt ez tudatos, automatikusan jött, hogy szembenézzek a saját elakadásaimmal, hiányosságaimmal. Az összes fejezethez készítettem interjúkat (szereplőkkel és szakemberekkel). Az első történetben azonban feltárul egy olyan önértékelési zavar háttere, amin én is keresztül mentem. Nevezetesen a kiközösítés, az iskolai zaklatás. Nehéz volt megírni, mert kénytelen voltam belehelyezkedni abba az élethelyzetbe, ezáltal újra át kellett élnem a múltban történteket. Ez egy olyan trauma, ami végigkíséri az embert. Hiába áll mögöttünk szerető család, barátok, mégis kihatással lehet az élet számos területére. A könyv engem is sok mindenre ráébresztett, bátran mondhatom, hogy nem csupán a párkeresőknek nyújt segítséget.

Élettörténetek, gondolatok, érzések vannak a könyvben – megérintettek téged is az interjúalanyaid történetei? Hogyan találtál rájuk és miért pont őket választottad?

A kiadóval végigvettük, milyen gondok állhatnak a sikertelen párkeresés hátterében (tehát, amikor valaki nem választotta az egyedüllétet, hanem valamiért nem talál rá a szerelem). Minden probléma egy-egy fejezet. A szereplőket is ezek alapján kerestem. Mi az, ami az ő életükben nehezíti a pártalálást? Önbizalomhiány? Kötődési probléma? Szorongások? Elakadás a gyászfeldolgozásban? Túlzott elvárások? Nagyon megérintettek a történeteik, többek között azért, mert a könyvben az ismerőseim, barátaim szólalnak meg. Emiatt sokszor ki is estem az újságíró szerepből: az egyik történet egy csodálatos barátnőm életét mutatja be. Az interjú úgy készült, hogy felhasaltunk egy egészen kellemes mennyiségű édesség társaságában a nagy ágyra, diktafon bekapcs, majd azon röhögtünk, hogy fekvőinterjút se készítettem még. Ismertem a történetét, mégis, ahogy egyre inkább belementünk a részletekbe elhangzott egy nagyon súlyos mondat: „A gyerekkoromat átszőtte az az érzés, hogy apámtól rettegek, anyám pedig nem véd meg.” Mindketten elsírtuk magunkat.

Forrás: Erawan

Szerinted vannak közös pontok a negyven feletti egyedülállók életében, gondolkodásmódjában?

Talán az önbizalomhiány, valamint a rugalmatlanság, ami abból adódik, hogy egyedülállóként mindent egymaguk oldanak meg, egyedül hoznak döntéseket, nem kell napi szinten egy másik személyhez alkalmazkodni. Ha több éven keresztül egyedül élünk, nehéz elképzelni, hogy újra megosszuk az életünket valakivel, összepasszintsunk két életritmust, esetleg felhagyjunk néhány kialakult szokásunkkal. Ezen a ponton érdemes feltenni magunknak a kérdést: eléggé vágyunk-e a párkapcsolatra ahhoz, hogy merjünk változtatni és lépéseket tenni az ügyért?

Vannak tanulságai a történeteknek, például, hogy mi számít igazán a párkeresésben?

A legfontosabb az egészséges önértékelés – amit alakítanak a családi mintáink is, mi mindent hozunk, cipelünk magunkkal, sikerült-e feldolgozni múltbéli traumákat. Ez elvezet oda, hogy tudjam, én mire vágyom, és mi az, amit én nyújthatok a másiknak. Nagyon leegyszerűsített, de szemléletes példát mond a könyvben Bodnár Csilla, klinikai szakpszichológus: Ha számomra fontos önértékelési elem, hogy jól főzök, akkor ne akarjak kapcsolatot létesíteni olyasvalakivel, aki állandóan diétázik, mert nem fogja értékelni bennem azt, amit én értékelek saját magamban. Nem az a lényeg, hogy mindenben egyetértsünk a párunkkal, hogy tökéletesek legyünk egymás számára, de az igenis fontos, hogy szeressük, amit egymásnak adhatunk, fontos, hogy képesek legyünk jól működni párként. Bíznunk kell abban, hogy a kapcsolat lehet biztonságos, szeretetet adó kötelék két ember között.

Te hogyan látod a párkeresés problematikáját? Miért van annyi ember egyedül? Miért nem találják a megfelelő partnert?

Egyrészt az elakadások és feldolgozatlan sérelmek, traumák miatt – amiket fentebb már említettem -, másrészt az eltolt küszöb okozta túlzott elvárások miatt. Hajszoljuk a tökéletesség illúzióját, és azt gondoljuk, bármeddig keresgélhetünk, hiszen a lehetőségek száma végtelen – míg korábban az emberek a közvetlen környezetükben ismerkedtek, ma a netes társkeresés miatt nincsenek fizikai határok. Mindig többet és jobbat akarunk, újat akarunk. Házból, kocsiból, pénzből és már kapcsolatokból is.

Forrás: Clerget-Tasi Barbara

Szerinted mennyire reménytelen (vagy éppen nem az) a párkeresés 40 felett?

Egyáltalán nem reménytelen, sőt! Viszont, ami biztosan nem jó, ha nagyon görcsösen akarjuk a szerelmet. Sokat segíthet egy kis kapcsolati csönd, amit saját magunk kiteljesedésére fordíthatunk, hogy rájöjjünk, mire, kire is van szükségünk. Miért vágyunk párkapcsolatra? Milyen formában tudjuk elképzelni azt. Ha kitisztul a kép, könnyebb megtalálni azt a személyt, akivel jó együtt lenni, akivel együtt fejlődhetünk tovább.

Veszélyesnek tartod a Tindert?

Akkor jelenthet veszélyt, ha nem vagyunk tisztában saját magunkkal, ha irreális álmokat kergetünk, vagy ha feldolgozatlan veszteséggel, a szeretetre kiéhezve próbálunk társat találni. Ilyen esetekben jóval kiszolgáltatottabbak vagyunk, nagyobb eséllyel kerülünk egy tinderes csaló hálójába.

Milyen útmutatót adnál a párkereső és már reményüket vesztett negyveneseknek? Mi legyen az első lépés a sikeres párkeresés és párra találás útján?

Nem lehet megúszni, hogy szembe nézzünk saját magunkkal, és meglássuk az elakadásainkat, még ha fájdalmas is lesz az önismereti út. Nem tudjuk befolyásolni, hogy kiket sodor elénk a sors, azt azonban igen, mit kezdünk saját magunkkal. Ha egyedül vagy baráti segítséggel ez nem megy, ne féljünk, ne szégyelljünk szakemberhez fordulni! Az önismeret és önmagunk szeretete, a múltbéli történések feldolgozása megadja azt a fajta magabiztosságot és kötődésre való képességet, ami mindenfajta emberi kapcsolathoz szükséges.

Lesz a könyvnek folytatása?

Fejős Éva mindenképpen szeretne folytatást, amiben nagyobb hangsúlyt kapna a külsőnk elfogadása, de szóba került már folytatásként a karrierépítés, pályaelhagyás és újrakezdés témája, ami szintén a negyvenes nőkhöz szólna.

Nézd meg, mi az az 5 tipikus hiba, amit sokan elkövetnek a párkeresésben!