„Valakinek lenni” nem statikus dolog. Születésünk óta folyamatosan változik személyiségünk. Ezt a személyiséget eleinte nem mi magunk alakítjuk, hanem a környezetünk, mégpedig úgy, hogy mondanak rólunk valamit, látunk valamilyen mintát, és azt mind elhisszük, magunkra vesszük.

Megismerjük a határokat - mit lehet és mit nem-, ezek alapján alakul ki az erkölcsi rendünk és értékítéletünk és ezek alapján alakítjuk ki, hogy mit gondolunk magunkról valamit.

Amikor felnövünk, akkor ezekkel a maszkokkal felvértezve lépünk ki a nagybetűs életbe, és lehet, hogy igazából már azt sem tudjuk, ki van valójában a maszk mögött, és hány réteg maszkot hordunk magunkon.

Mivel gyakran nem tudjuk, hogy kik vagyunk, azonban van egy elképzelésünk, hogy kivé, milyenné szeretnek válni, ezért egy olyan képet mutatunk magunkról, amilyen a vágyott én. Aki imponálóbb, elfogadhatóbb, esetleg szebb, kedvesebb, okosabb, gazdagabb. Azonban ez az álarc az idő múlásával lehullik rólunk, és nem tudjuk tovább folytatni a színjátékot, hacsak szembe nem nézünk magunkkal, és elérjük, hogy olyanná váljunk, amilyenné válni szeretnénk.

A vágyott én ugyanis elérhető.

Ha egy kapcsolat elején vagyunk és azon kapjuk magunkat, hogy egy jobb énünket mutatjuk, mint akik valójában vagyunk, akkor érdemes feltenni magunknak az alábbi kérdéseket:

• Mi az, amit a vágyott én tud, de én nem?
• Mitől jobb a vágyott én, mint a mostani, valós énünk?
• Mit kell tennem azért, hogy olyanná válhassak, amilyenné válni szeretnék?
• Mi gátol abban, hogy olyan legyek, amilyen vágyok lenni?
• Miért jó nekem maszk mögé bújni?

Lehet, hogy így védekezünk, de az is lehet, hogy egy másik arcunkat mutatjuk, mert nem merjük felvállalni a jelenlegi énünket. Lehet, hogy bűntudatunk van, szégyent hordozunk, esetleg kevés az önbizalmunk, vagy alulértékeljük magunkat. Az is lehet, hogy annyi csalódáson, fájdalmon és szenvedésen vagyunk túl, hogy az álarc csak egy biztos védelem, és jobbnak érezzük elbújni mögé. A saját álarcunkat csak mi ismerjük, és csak mi vagyunk képesek azt levenni magunkról.

Ha nem vagyunk képesek levenni a maszkokat, akkor nem csak a partnerünket, hanem magunkat is becsapjuk.

Ha azonban egy hamis illúzióban élünk, maszkot hordunk, akkor általában a hamis illúzióhoz keresünk társat is, nem pedig magunkhoz. Amikor megismerkedünk valakivel, akkor nem őt látjuk, hanem a vágyott férfiról alkotott képünket próbáljuk a másikba beleképzelni anélkül, hogy tudnánk róla, és ehhez a fantáziaképhez ragaszkodunk.

Ezért nem értjük meg oly gyakran a másikat, és ezért is lehet nagyon sok veszekedés egy kapcsolatban. Teljesen mást képzelünk, mint a valóság, elvárásokat támasztunk, csak azért, mert nem látunk tisztán. És akit nem látunk, azt megismerni és megérteni sem tudjuk.

Tari Valéria párkapcsolati tanácsadó írásait, gondolatait minden szerdán olvashatod itt, az ÉvaMagazin.hu-n!

Ezen kívül itt találkozhatsz még vele:

https://99szazalek.blog/

Nézegesd végig galériánkban Danae Mercer leginspirálóbb posztjait és szerezd vissza az önbizalmad!