Borítókép: Már tervezem, hogyan szököm el a gyerekeimmel a férjemtől Forrás: Getty Images

Már tervezem, hogyan szököm el a gyerekeimmel a férjemtől

Kriszti döntött: kilép működésképtelen házasságából, és a gyerekeket is magával viszi. Titokban.

Két hete kezdtem el csomagolni. Titokban, mintha egy izgalmas nyaralásra készülnék. A bőröndöt azóta az ágy alatt tartom, tettem már bele alsóneműt, ruhácskákat, alvóbabát, kekszet, pelenkát. Úgyse néz soha az ágy alá. Nem szokott takarítani, és sötétben lapuló szörnyetegektől sem tart, túl csenevész hozzá a képzelőereje. Biztonságban gyarapíthatom a bőrönd tartalmát.

Hónapok óta tervezett akció végjátékánál tartok. Besokalltam. Úgy érzem magam, mint Meryl Streep a Kramer kontra Kramerben: elhanyagolt, kifacsart feleség vagyok.

Raul rengeteget dolgozik. Házasságunk hét évében a randiidőszakon kívül alig láttam. Nem is ismerem ezt az embert. Reggel hétkor befalja a tojásrántottát, ad egy automata puszit, és azonnal elrohan. Én a két gyerekkel foglalkozom naphosszat. Este alig látok a fáradtságtól. Amikor hazaesik, félig vak ő is. Beájulunk az ágyba. Jó éjszakát. Alvás. Nem is emlékszem, mikor szexeltünk utoljára. Talán két évvel ezelőtt.

Beszélgetni sosem tudtunk. Engem a könyvek érdekelnek, a színház, a kiállítások. Mielőtt a gyerekek megszülettek, néha elrángattam kultúrprogramokra, de végigásítozta az egészet. Őt egyedül a pénz izgatja. Ha arról beszél, mennyit keresett a múlt hónapban akár ő, akár valaki más, csillogni kezd a szeme. Semmi más nem hozza lázba, de a vagyon valósággal eksztázisba kergeti.

Élünk egymás mellett, mint két idegen. Elengedni, újrakezdeni azonban nem akar.

Egyetlen egyszer hoztam szóba a köztünk feszülő problémákat. Hogy úgy érzem, nem illünk össze igazán. Nem tudja elképzelni, hogy külön boldogabbak lennénk? Épp reggeliztünk, valahogy erőt vett rajtam az ismeretlen őszinteségi roham. Raul ijesztően viselkedett. Ingerülten az asztalhoz csapta a bögréjét. El is tört. Talán engem is meg tudott volna ütni. Azt mondta, mi vagyunk a mindene, a lányok és én. Nélkülünk nem lenne értelme az életnek. Hogy jut ilyesmi az eszembe? Csodásan élünk. Van házunk, medencénk, nyaralónk, elég pénzünk. Ez, amit mondtam, viccnek is borzalmas. Miután vérben forgó szemmel kiosztott, megette a reggelit, és elment munkába. Dermedten ültem egy ideig, a gyerekeim a pizsamámat rángatták, és akkor rájöttem, hogy félek tőle. Félek a férjemtől. Nem akarok vele maradni tovább. Nem kell a háza, a pénze, a taszító, vadidegen lénye. Lesz ami lesz, elindulok, és a hátam mögött hagyom ezt az egészet.

Szóval csomagolni kezdtem. Először mintha játéknak venném, csak néhány dolgot pakoltam el, a gyerekek plüssállatait, egy-két bugyit, zoknit. Aztán már nem bírtam leállni, és a bőrönd tartalma egyre gyarapodott. Ez nem vicc, nem múló pánikroham. Tényleg el fogok menni. Irtózok Raultól és a reggeli műsor óta rettegek is tőle. Beszéltem a legjobb barátnőmmel, aki kezdettől nem kedvelte a férjemet. Egy ideig az ő nyaralójába költözünk vidékre a gyerekekkel. Ott nem talál meg senki. Ősztől kezdődik az óvoda, addig beszélnem kell Raullal. Még nem tudom, hogyan, milyen körülmények között zajlik majd ez a beszélgetés, talán okosabb lenne egy ügyvéd jelenlétében lebonyolítani. Az a baj, hogy nekem kevés pénzem van. Kölcsön kell kérnem a szüleimtől, hogy tovább léphessek. Anyukám rajong Raulért. Nem lesz egyszerű menet, tudom.

De már döntöttem. Nekem nem kell ilyen társ, sem ilyen apa. Valódi érzéseket, élményeket, tapasztalatokat akarok.

És ezt a furcsa, rejtett félelmet sem akarom jobban megismerni, vagy a gyerekeimet is megismertetni vele. Azzal, hogy a férjem, ha valami nem tetszik neki, talán ütni is képes lenne. A szemével mindenesetre megölt már, ahogy a szerencsétlen bögrét is kivégezte. Láttam az őrületet az irisze közepén. El akarom azt a pillanatot felejteni.

A terv készen van. Egy hét múlva indulunk. Nincs visszaút. Ez lesz életem legbizarrabb, mégis legfontosabb kalandja.

10 dolog, amit soha ne tolerálj egy párkapcsolatban