Tudom, engedjem el – de pontosan hogyan is kell azt csinálni?
A „hogyan engedjem el” kérdésre sajnos nem létezik egyetlen, praktikus válasz vagy ötlépcsős program. Az elengedés témája ugyanis ennél összetettebb: hiába tudod, hogy a változás – annak minden kockázatával együtt – a fejlődést szolgálja, ha a stagnálás átmeneti biztonságot nyújt. Amikor elengedésről van szó, nemcsak egy adott helyzetnek, embernek vagy tárgynak kell búcsút intened, hanem saját szerepednek, a saját magadról alkotott és közvetített képnek (például „mindig nagyon jól kezelem az érzéseimet”), az önmagaddal kapcsolatos beidegződéseidnek is. Eközben még a változások keltette érzések kezelésére is fel kellene készülnöd. Az elengedés legnagyobb ellensége az önáltatás, a legjobb barátja pedig a valósággal való szembenézés.
Hatalmas kis hazugságok
A ragaszkodás az alkudozásról szól. Az alkudozás a gyermeki mágikus gondolkodás jellemzője, mely során a helyzet fenntartása érdekében bebeszélsz magadnak egy sor valótlanságot vagy féligazságot, és elhiteted magaddal, hogy befolyásod lehet olyan dolgokra, melyek fölött nincs hatalmad. Ez a kockázatkerülő magatartásmód evolúciós szempontból biztonságos megoldás, hiszen az ismert körülményekhez már megtanultál alkalmazkodni, a változáshoz viszont bátorságra, kockázatvállalásra, a veszteséggel való szembenézésre lenne szükség, olyan képességekre, melyekkel esetleg még nem rendelkezel.
Néhány példa az alkudozásra
• A férjem képes lesz letenni az alkoholt, és minden rendbe jön köztünk, ha alkalmazkodóbb leszek, és nem veszekszem vele az ivásért.
• Igaz, hogy jelenleg nem szeretem a munkámat, de ha kitartok, előléptethetnek, és ha vezető leszek, többé nem kell olyan feladatokat megoldanom, amikhez semmi kedvem.
• Ha alkalmazkodással és figyelmességgel elérem, hogy a feleségemből melegebb szívű ember legyen, együtt maradhatunk, amíg világ a világ, és hűvös és közömbös anyámnak is bebizonyíthatom, hogy az én életem – minden igyekezete ellenére – boldog.
Így néz ki ugyanez a valóság oldaláról
• A férjem alkoholista. Ígérget ugyan, de a cselekvés szintjén semmin sem változtat, és úgy tűnik, nem is fog. Ahelyett, hogy vele maradnék arra várva, hogy kibújik a bőréből, inkább elmegyek, és hagyom, hogy kitalálja egyedül, megoldja-e a saját problémáját vagy sem.
• Utálom a munkámat, és ennél többet szánok magamnak. Elkezdek új állást keresni, vagy elmegyek egy karrier-tanácsadóhoz, aki segíthet kitalálni, mi legyen a következő lépés.
• Anyám egy hideg és közömbös asszony volt, és én sajnos egy ugyanilyen nőt vettem el feleségül. Ideje elkezdenem terápiára járni, hogy feloldhassam a problémát, ami miatt sokadszor is ugyanabba a folyóba léptem.
Gondold végig, hogyan hangzanak a te mondataid! Melyek a tipikus kifogásaid, és mi lehet a valóság? Ahelyett, hogy nem létező hatalommal ruháznád fel magad, nézz szembe a tényekkel: nem tudsz másokat megváltoztatni, és nincs is jogod „megszerelni” egy másik embert. Helyette rendszeres feladatod feltenni magadnak a következő kérdéseket: „Hogyan érzem magam ebben a helyzetben?”, „Megkapom, amire szükségem van?”, „Mit kapok, ha maradok?”, „Vajon létező dologhoz ragaszkodom, vagy egy már régóta elveszett ügyet dédelgetek?” Ha pedig válaszoltál, hozz döntést és köteleződj el mellette.
Ez egy kellemes érzeteket feltételező fogalom, ugye? Ám a komfortzónánkon belül maradni nem feltétlenül csak kényelmes és jó tapasztalatokat jelent. A kifejezés mindössze arra utal, hogy a határokon innen jól ismerjük a játékszabályokat. Lehet szó akár a borzalmak komfortzónájáról is, ha azon belül tudjuk, mire számíthatunk, milyen lesz a megélés, és azt is tudjuk, hogy ezt eddig még mindig sikerült túlélni. Amikor valaki például jól ismeri, milyen érzés bántalmazottnak lenni, az ő komfortzónáján a gondoskodás, a szeretet, a gyöngédség esik kívül. Bár vágyja ezeket megtapasztalni, nem ismeri a „terepet”, így nem tud számolni az esetleges veszteségekkel sem, ami szorongással tölti el. Tényleg megkaphatom-e a jót vagy legfeljebb csak tévedésből? Utána visszaveszik? Egyáltalán, jár ez nekem? Szorongató kérdések, melyek könnyen oda vezethetnek, hogy az illető marad a „jól bevált” bántalmazó kapcsolatban. Erre mondják, hogy jobb az az ördög, akit ismersz... Ilyen mély berögződéseket nagyon nehéz egyedül meghaladni, külső forrásra, terápiás segítségre lesz szükség hozzá.
Múlt a felhőben
A 21. század egyik alapmotívuma a birtoklás, már csak ezért is zavarba ejtő, hogy lépten-nyomon elengedésre biztatjuk egymást. Biztonságigényünk minden korábbi generációénál nagyobb, igyekszünk a jövőnket kontrollálni, szinte nulla esélyt adva a véletleneknek. Tulajdonképpen azt szeretnénk, ha minden csak befelé áramlana a rendszerünkbe, kifelé meg nem menne semmi abból, ami a biztonságérzetünket erősíti.
Az egyszerűsítés viszont az elengedés része, és ehhez manapság szükség lesz a rendszeres digitális detoxra is. A közösségi média ugyanis egyáltalán nem támogatja a múlt elengedését. Egy kutatás szerint a válaszadók 39 százaléka vallotta be, hogy az internetet használja volt szerelmei felkutatására, nyomon követésére. A közösségi média előtt egyszerűen csak elfogadtuk, hogy bizonyos kapcsolatok és barátságok természetes módon „kikopnak” az életünkből. Most azonban folyamatosan betekintést nyerünk volt kapcsolataink mindennapjaiba.
A múlt folyamatos felülvizsgálata azonban a jelenbeli kapcsolatoktól von el energiát, akadályozva az elköteleződést is. Ha folyamatosan szembesülnünk kell fájdalmas múltbeli emlékeinkkel, elhibázott döntéseinkkel, az elbátortalanít.
A félelem, szorongás, aggodalom pedig mind késlelteti a józan belátásból születő elengedést. Ha félsz, inkább arra van esélyed, hogy addig menetelsz egy zsákutcában, míg eljutsz a falig. És akkor nagyon fájdalmas lesz belegondolni, hol tarthatnál már, ha a döntést időben és önként hozod meg.
Amikor képtelennek érzed magad az elengedésre, az alkudozás annak illúzióját is táplálja benned, hogy ura vagy a helyzetnek. De legalábbis MAJD megoldod a problémát. Pedig éppen az elengedéshez vezető döntések erősíthetnének meg abban, hogy kézben tartod a szálakat. Hiszen akkor te hoztad meg a döntést, hogy továbblépsz. Amikor húzod az időt, valójában teszel róla, hogy egyszer majd az élet csavarja ki a kezedből, amit szorongatsz. Végső soron tehát meg fogod tapasztalni a kontrollvesztést, és sajnos valószínűleg az arra legalkalmatlanabb időpontban.