Mariannal madarat lehetett volna fogatni, amikor megtudta, hogy lánya, Ingrid, babát vár. Azt azonban a mai napig nem tudja megemészteni, hogy Ingrid miért nem képes letenni a cigarettát pár hónapra, a pici egészséges fejlődése érdekében:

„A lányom nehezen esett teherbe, amikor azonban kiderült, hogy babát vár, úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. Évek óta láncdohányos és az orvos is elmondta, hogy a fogantatás érdekében érdemes lenne mielőbb letenni a cigarettát, de a terhesség alatt mindenképpen. Kétségbe vagyok esve, mert a lányom azóta sem hagyott fel a dohányzással, pedig már a hatodik hónapban van. Mi lesz, ha a babának baja esik? Rengeteget veszekszünk miatta. Hiába mutattam neki számtalan tanulmányt, szakmai cikket, milyen káros következményei lehetnek a várandósság alatti rendszeres cigizésnek, ő úgy tesz, mintha meg sem hallaná. Igaz, a napi másfél doboz helyett most felet szív, de szerintem ez is nagyon sok és rettegek, hogy a pici emiatt lesz koraszülött vagy valamilyen rendellenesség alakul ki nála.”

Van, akinek nem a cigaretta jelent problémát, hanem a testképzavara. A 35 éves Évi azért nem akart gyereket, mert fél attól, hogy a terhesség eltorzítja az alakját, amiért, mint állítja, nagyon megküzdött. Mikor kiderült, hogy teherbe esett, a férje boldogan fogadta a hírt, Évi azonban sírva fakadt, és nem a boldogságtól:

„Kövér kisgyerek voltam, a szüleim is túlsúllyal küzdöttek. Bár zavart, hogy mindig csúfoltak az iskolában, annyira azért mégsem, hogy ne egyem meg az ötödik krémest vagy a harmadik hamburgert a Mekiben. Egy szerelemmel, 18 évesen jött a nagy fordulat az életembe. Ádám úgy fogadott el, kövéren, de én szerettem volna végre igazán szép lenni, ami számomra egyet jelentett a karcsúsággal. Drasztikus fogyókúrába kezdtem és sikerült is leadnom pár hónap alatt a teljes testsúlyom felét. Beiktattam az életembe a mozgást is, és mivel fiatal voltam, a bőröm sem sínylette meg nagyon a változást. Egy-két év alatt teljesen átfordult a gondolkodásom: megvontam magamtól mindent, amit addig szerettem, nagyon keveset ettem – volt, amikor egy nap csak egy almát és egy paradicsomot- és rengeteget sportoltam. A vége az lett, hogy kórházba kerültem, ahol anorexiával diagnosztizáltak.

Aztán az élet másként hozta. A párommal nem terveztük, mégis teherbe estem. A férjem a boldogságtól sírt, én a csalódottságtól. Még az abortusz gondolata is megfordult a fejemben. Az első hónapokban nem akartam enni, hánytattam magam, nehogy hízzak. A barátnőm döbbentett rá, hogy ezt nem csinálhatom, mert már nem csak a saját életemért vagyok felelős. Változtattam, mert rájöttem, szeretem ezt a babát, aki a pocakomban növekszik, és aki engem választott anyukájául. Most járok a nyolcadik hónapban és mostanra teljesen megnyugodtam, mert sikerült kordában tartanom a súlyomat úgy, hogy közben a baba egészségét sem veszélyeztettem. Ki tudja, talán ez a baba kellett ahhoz, hogy végre újra normális életet élhessek. Most úgy érzem, hiba lett volna lemondanom az anyaságról csak azért, mert rettegek a pluszkilóktól.”

Szilvinek a napimádata jelent problémát a terhessége alatt (legalábbis a nőgyógyásza szerint, Szilvi azonban ezt nem ismeri el). A 28 éves lány szolárium- és napozásfüggő, éveken át képes volt akár naponta háromszor is befeküdni a szoláriumba, csak hogy megmaradjon a csokibarna színe. Amikor terhes lett, az orvos megtiltotta neki, hogy hetente két alkalomnál többször szolizzon. Persze Szilvi ezt nem tartja be és minden nap eljár, hogy napfürdőt vegyen:

„Számomra egyenesen visszataszító a fehér bőr, magamon meg aztán végképp nem tudnám elviselni soha. Tudom, hogy nem túl egészséges naponta háromszor befeküdni a szoláriumba, de nekem eddig semmi problémát nem okozott, cserébe viszont mindig gyönyörű, csokibarna vagyok. Hiába mondja a nőgyógyászom, hogy álljak le, legalább a terhességem idejére, nem tud meggyőzni, mert egyetlen olyan tanulmányt sem tud mutatni, ami közvetlen bizonyítékot tudna felhozni arra vonatkozóan, hogy összefüggés lenne a fejlődési rendellenességek és a szoláriumozás között.

Sárát a barátai a maraton futásról nem tudták lebeszélni. A 32 éves nőnek már több ezer kilométer van a lábában, számos versenyen vett részt világszerte, a különbség most csupán annyi, hogy a kilencedik hónapban jár. Szintén maratonista férje sorra hozza az érveket, miért nem szabadna ilyen előrehaladott állapotban rajthoz állnia, Sára azonban hajthatatlan és mindig a 27 éves Amber Miller esetét hozza elő példaként. Az amerikai nő 39 hetes terhesen vágott neki a chicagói maratonnak, és miután célba ért, még megebédelt férjével, estére pedig világra hozta második gyermekét.

„Nem értem, miért kezelik az emberek úgy a terhességet, mintha valami betegség lenne. Egészséges és edzett vagyok, és ahogy a várandósságom előtt, most is futok minden nap. Rendszeresen eljárok vizsgálatokra, a babával minden rendben van, a testem pedig bírja, nem érzem, hogy feszülne a hasam vagy bármilyen problémám lenne futás közben. Nem gondolom, hogy csak azért, mert terhes vagyok, le kellene mondanom erről a nagyszerű élményről.”

Bár a másállapot valóban nem betegség, vannak dolgok, amelyek tiltólistásak, különösen veszélyeztetett terhesség esetén. Lássuk csak, melyek ezek!