Én boldog vagyok, a férjem inkább elégedett – mi lesz ebből?

boldogság,elégedettség Forrás: Mark Daynes / Unsplash
Rájöttem, hogy a boldogság nem egy állapot. Hanem egy képesség. Te képes vagy rá?

Ez a cikk az Éva magazin korábbi számában jelent meg.

Boldog vagy? – kérdezem néha a férjemet, és ő ahelyett, hogy az egyszerűbb utat választaná, és azt mondaná: igen, bonyolult fejtegetésbe kezd. Hogy a boldogság csak egy-egy pillanat, ami el is illan, és ha minden rendben van, akkor ő inkább egyfajta elégedettséget érez.

Egyszóval boldog vagy – nyugtázom ilyenkor –, hiszen én is ezt érzem, és én boldog vagyok. Legalábbis merem boldognak nevezni magam. Mert szerintem ezen is múlik.

Értelem és érzelem

Sokáig úgy gondoltam, hogy a boldogság bizonyos kellékek meglététől függ. Eleinte tárgyakétól. Gyerekkoromban olyan sóvárgással tudtam vágyni egy-egy játékra, hogy amikor végül megkaptam, szinte beleszédültem a boldogságba. Jól emlékszem viszont a kijózanító pillanatra, amikor – olyan tízéves lehettem – az újonnan kapott Barbie babát szorongatva belém hasított a felismerés: és akkor mi van? Mennyiben változott meg az életem attól, hogy immár birtokomban van egy (újabb) huszonnyolc centis műanyag darab? Jól belerondítottam a saját örömömbe – azóta már nem kötődöm annyira a tárgyakhoz.

Később a párkapcsolati boldogság lett az alfa és az ómega.

Bevallom, ez a mai napig így van. Ha nem szeretnek viszont, ha veszekedtünk, ha csalódtam, akkor az olyan, mint amikor soros kapcsolásban kiég egy izzó: az egész füzér elsötétül. Egyáltalán: az érzelmek nálam mindent visznek. A férjemmel viccesen azt szoktuk mondani, hogy kettőnk közül ő az értelmiségi, én meg az érzelmiségi. Kicsit irigylem, mert őt nem dobálják ennyire kényükre-kedvükre az érzelmek óceánjának hullámai. Nem él meg olyan mélységeket, mint én, igaz, olyan magasságokat sem. Képes vagyok fájdalmamban tengernyi, de tényleg tengernyi könnyet elsírni, ugyanakkor örömömben még harmincvalahány évesen is végigtáncolom indiánszökdelésben a szobát. (Ezért meg talán ő irigyel engem.)

Forrás: Unsplash

Felelősség

Boldogságra születtünk – hiszek ebben, vagyis abban, hogy a legfőbb célunk az életben az, hogy boldogok legyünk, erre jogunk és lehetőségünk is van. De közben irtó felszabadítóan hatott rám néhány éve egy gondolat, amit valahol olvastam. Hogy nem kell mindig boldognak lenni. Hogy lehet, hogy lesz, ami fájni fog. És hogy ettől nem kell félni. Jé, tényleg! Mentem már bele nagyon fényes pillanatokkal, de nem túl ígéretes jövővel kecsegtető kapcsolatba ezzel a mottóval a zászlómon, bátran, szabadon, szenvedélyesen, őszintén. És a vége mégiscsak hepiend lett.

Nem kell mindig boldognak lenni

Minden lépésnél fáj

Az a baj, hogy a bánat szüntelenül felhívja magára a figyelmet, minden lépésnél fáj, mint a cipőbe szorult kavics. A boldogság ellenben képes unalomba fulladni, és a végén még azt is megkérdőjelezed, hogy boldog vagy-e valójában. Aztán utólag rájössz, hogy az voltál.

Amikor váltam, a sajátomon kívül a szüleim univerzuma is megrepedt. Anyukám meg is jegyezte szemrehányón: „Volt egy kerek kis világunk…” Vajon jelen időben elhangzott valaha ez a mondat? Azon is elgondolkoztam, hogy felelős vagyok-e a másik boldogságáért. Azt hiszem, nem, ez túl nagy teher lenne. Persze törekszem arra, hogy akit szeretek, annak szebbé tegyem az életét, de ez nem lehet feladat, kötelesség, elvárás. És fordítva? Felelős-e bárki is az én boldogságomért? Nem. Azért csak én lehetek felelős.

Képesség a boldogságra

Hálátlan kutya az ember. Van férjem, lett gyerekem, van munkám, amit szeretek, van pénzem, nem sok, de elég. Egészségesek a szüleim, van hol laknom, vannak barátaim, békében élek. És mégis, mégis bekúszik az ajtórés alatt az elégedetlenség.

Biztos, hogy nem vagyok egy picikét boldogtalan?

Rájöttem, hogy a hozzáállásomon kell változtatnom. Kezdem azt gondolni, hogy a boldogság nem állapot, hanem képesség. Mint a főzés tudománya. Hadd magyarázzam meg. Amikor kisiskolás koromban elkezdtem recepteket gyűjteni a szakácsfüzetembe, azt hittem, minél több van meg nekem, annál inkább tudok főzni. Később rájöttem, hogy pont fordítva van: nem akkor tudsz főzni, ha már tíz receptet megfőztél, hanem ha van benned annyi spiritusz, amelynek birtokában bármilyen receptnek nekivágsz és bármilyen ételt el tudsz készíteni (akár recept nélkül is), hiszen a főzés elsősorban kedv, bátorság és fantázia kérdése.

Spiritusz

Ez a spiritusz, ez kell a boldogsághoz is. Nem intézményesített kellékek, hanem egyfajta belső irányultság, amellyel a boldog típusú emberek csoportjába sorolod magad. Még akkor is, ha lehetne több pénzed, ha élhetnél szebb lakásban, ha a férjed mondhatná többször is, hogy szeret. Ez a spiritusz a létezésből fakadó derű. Meg az a bátorság, hogy ki merd mondani: ez a boldogság, ennyi, itt van, most. Hát akkor megpróbálom én is: azt hiszem, boldog vagyok.

Te boldog vagy?
Igen, tökéletesen!
Majdnem, de nem merem kimondani, mert félek, hogy akkor elillan.
Többnyire nem.
Azt hiszem, alkalmatlan vagyok rá.