Borítókép: Al Ghaoui Hesna: „Néha meg kell tudni nyomni a stop gombot és észre kell venni a pillanat szépségét és a jelentőségét, amit ad” Forrás: Unicef Magyarország

Al Ghaoui Hesna: „Néha meg kell tudni nyomni a stop gombot és észre kell venni a pillanat szépségét és a jelentőségét, amit ad”

Al Ghaoui Hesna egykori haditudósítóként, műsorvezetőként, íróként, újságíróként, előadóként is szakmája egyik leghitelesebb szereplője. Sok évvel ezelőtt saját műsorával, a Bábellel az emberi viselkedés mozgatórugóit járta körbe. Munkája során megdöbbenve figyelte meg a félelem pszichés és fizikai hatását, nemcsak a rettegő lakosságon, hanem a katonákon, a többi újságírón és saját magán is. Ezért kezdett később alaposabban foglalkozni a témával, amelyről könyvet is írt, Félj bátran címmel, amellett érvelve, a félelmet lehet hajtóerőként is használni az életünkben. Az Unicef „Így lettem” podcastjának aktuális részéből választ kaphatsz arra is, hogyan.

A beszélgetés házigazdája Mészáros Antónia, akire korábban közéleti műsorok kemény, olykor talán kérlelhetetlen kérdezőjeként emlékezhetünk, de 4 évvel az utolsó műsora után ez a beszélgetés valami egészen más. A 10 részből álló második évadban, ahogy az elsőben is, mélyre ható történeteket, könnyeket fakasztó emberi dilemmákat, érdekes sorsokat ismerhetünk meg.

Hesna félig szír kislányként nőtt fel a vidéki Magyarországon. A bátorsághoz való viszonya már gyerekkorában kialakult, pedig azt gondolnánk, hogy az haditudósító időszakából eredeztethető.

„Mindig is foglalkoztatott a bátorság kérdése és ez azért is vezethető vissza a gyerekkoromra, mert szorongó gyerek voltam. Ha most, felnőtt fejjel visszamehetnék az időben és megfoghatnám a nyolcéves énem kezét, elmondanék jó pár gondolatot a szorongással és a teljesítménykényszerrel kapcsolatban és azt tanácsolnám neki, hogy ne aggódjon annyit.”

Mi volt a gyermek Hesna szorongásainak a legfőbb forrása? Miért gondolja, hogy a mai gyerekek éppúgy szoronganak emiatt, ha nem jobban, mint ő tette annak idején?

A személyisége, az érdeklődése és a szorongásai alapján sokáig még maga Hesna sem gondolta volna, hogy egyszer haditudósító válik belőle. Aztán mégis ilyen irányt vett az élete:

„Rájöttem, hogy nekem ez igenis megy, csak máshogy. Extrém vagy stresszes körülmények között nagyon gyors, hatékony és precíz tudok lenni. A munkám olyan oldalamat hozta ki, amit én addig nem ismertem. Most már tudom, hogy csak a megfelelő inspirációt és témát kell megtalálnom ahhoz, hogy ez belőlem kijöjjön.”

Hesna számára a legnagyobb hajtóerőt sokáig rendkívül erős megfelelési kényszere adta. Ám ezen kívül volt még egy nagyon fontos tényező, amibe akkor is kapaszkodhatott, amikor kiégés közeli állapotba került és ami „gyökérként” a mai napig tartja őt. Vajon mi ez?

A félelmei, szorongása ellenére Hesna határozott kislány volt, akinek határozott céljai és elképzelései voltak például a tanulmányait illetően:

„Már nyolcévesen elhatároztam, hogy majd két tannyelvű gimnáziumba szeretnék járni, de Salgótarjánban nem volt ilyen. Ezért 14 évesen elmentem Szolnokra. A szüleim elengedtek, mert bíztak benne, hogy gyerekként is tudok jó döntéseket hozni. Hagytak kockázatot vállalni, miközben védőhálóként mindig ott álltak mellettem.”

Hogyan emlékszik vissza Hesna a szüleire, a nevelési módszereikre, mi az, amit immár édesanyaként a saját gyermekeinek szeretne továbbadni?

Határozottsága mellett Hesna sokáig nem tudta, gimnázium után hol folytassa a tanulmányait.

„Tudtam, hogy nagyon szeretnék nyelveket tanulni, sokat utazni – ez a két motívum volt biztos. Az, hogy ezen belül mit csinálnék, az nagyon sokáig kérdés volt számomra, még akkor is, amikor egyetemre felvételiztem.”

Mi lett végül Hesna választása? Milyen diplomát szerzett, amiben egy percet sem dolgozott? És hogyan került kapcsolatba az írással?

Forrás: Unicef Magyarország

Az utazás egyáltalán nem meglepő vágy volt Hesna életében, hiszen az édesapja is egy idegen kultúrából érkezett és sokat utaztak.

„Nagyon sokat voltunk Szíriában és ahogy visszaemlékezek, már abban az időben, gyerekként is tudósítóként működtem, mivel itthon mindenki arra volt kíváncsi, hogy milyen kint az élet. Akkoriban nem voltak még műholdas tévécsatornák, internet, az információ csak így jutott el egyik helyről a másikra.”

Milyen volt a mindennapi élet Hesna gyerekkorának Szíriájában? És mit gondoltak akkoriban a magyarok Szíriáról? Milyen elhatározásra juttatta, mire ösztönözte ez Hesnát?

„Míg a mi gyerekkorunkban az volt a nehézség, hogy nem volt honnan tájékozódni, ma az a legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk az igazán hiteles forrásokat és megtanuljunk navigálni a rengeteg információ és hír között.”

Mit gondol Hesna a közösségi médiáról és mit ért azon, hogy zárt buborékban vagyunk? Ő honnan tájékozódik és mit javasol, milyen forrásokat használjunk?

Hesna szülei mindketten orvosok, óriási felelősséggel járó munkájuk van, elképesztő a teherbírásuk.

„A hetvenes éveikben járnak mindketten, de még mindig nagyon aktívan dolgoznak. Felnőtt fejjel visszanézve, hatalmas mutatvány volt a részükről, hogy a rengeteg munka, túlóra mellett is mindig volt idejük ránk. Tanultak velünk, utaztunk, társasoztunk, beszélgettünk. Nem is tudom, hogy csinálták ezt.”

„Bennem folyamatos lelkiismeret-furdalás van, hogy elég minőségi időt töltök-e a gyerekeimmel. Mivel sokat foglalkozok pszichológiával, gyerekekkel az utóbbi években, megpróbálok külső perspektívából ránézni arra, hogy az egyensúlyokat jól találom-e meg és ha azt érzem, hogy nem, akkor próbálok korrigálni.”

Hesna szorongása középiskolás korában sem múlt el, ám akkor kapott egy olyan lehetőséget, ami gyökeresen megváltoztatta őt és az élethez való viszonyát.

Vajon mi volt ez a sorsfordító esemény? Így emlékszik rá vissza!

Bár Hesnában gyermekkorában folyamatosan munkálkodott a szorongás, a megfelelési kényszer, de ez őt egy pillanatra sem tartotta vissza semmitől.

„Valóban, a szorongás engem inspirált. Mert arra késztetett, hogy amiben azt éreztem, nem vagyok elég jó, akkor ott dolgozzak még keményebben. Az sem véletlen, hogy amikor a félelemmel kezdtem foglalkozni, azt kezdtem vizsgálni, hogyan tud ez az érzés hajtóerővé válni.”

„A szüleim mondása, miszerint bármi lehet belőlem, bármit elérhetek, egész eddigi életemen át végigkísért. Hiszem, hogy egy gyerek számára a szülő az első tükör: ha ő hisz benned, akkor te is elhiszed magadról, hogy képes vagy rá. Szerintem ez a kulcsa, hogy igazán bátor gyereket neveljünk és hogy a félelem se tartsa őt vissza, sőt, egyfajta üzemanyagként tudja használni.”

Hesna és a húga, Naima is a világ legveszélyesebb háborús- és válságövezeteibe, harmadik világbeli országokba jártak. Naima, mint humanitárius szakember főként Afrikában van misszión és több rázós helyen megfordult már, Hesna pedig mint haditudósító, riporter tevékenykedett hosszú éveken át. A veszély mindkettőjük életének része.

Miből és hogyan jött ez vajon náluk? Mi volt a fő inspiráció, a hajtóerő, ami ma is hajtja őket és ami erősebb a félelemnél?

Sok évnyi haditudósítás után aztán Hesna élete ismét fordulóponthoz érkezett: anyává vált.

„Minden megváltozott, miközben a belső lényem ugyanolyan maradt. Eldöntöttem, hogy nem megyek többet veszélyes helyekre. Akkor azt gondoltam, nem fog hiányozni. Tévedtem. Fél éves volt a kislányom, amikor ismét háborús konfliktus robbant ki és zsigerből az volt az első gondolatom, hogy ott a helyem. Aztán pár másodperccel később jött a felismerés.”

Mi volt ez a felismerés és milyen érzéseket hozott magával Hesna számára?

Forrás: Unicef Magyarország

Hesnának az anyasággal nem csak nehéz döntéseket kellett meghoznia, de új személyiségjegyeket és kvalitásokat is megtapasztalt önmagában:

„Azáltal, hogy anya lettem, olyan új empátiakapuk nyíltak bennem, amelyek addig nem léteztek. Amikor a menekültválság kezdődött és Beremenden önkénteskedtem, teljesen összetörtem lelkileg a gyerekek látványától. Pedig sokkal keményebb dolgokat láttam már háborús terepen, de akkor még nem voltam anya. Anyaként viszont már volt viszonyítási pontom. Majdnem beleőrültem a gondolatba, hogy min kell ezeknek az embereknek, anyáknak és gyerekeknek átmenni.”

A háborús helyszíni tudósítások évei alatt Hesna borzalmas eseményeknek, fájdalomnak és szenvedésnek, hatalmas emberi veszteségeknek volt szemtanúja. Ám soha nem kapott mentálhigiénés támogatást, saját módszerekkel próbálta gyógyítani a lelkét.

„Nem kaptam és nem is volt eszemben, segítséget kérni. Azt gondoltam, a könyvírással, beszélgetésekkel el is végzem a feldolgozási folyamatot. Hittem az írás erejében, illetve a festés mindig ott volt, mint mankó. Most már biztosan kérnék segítséget ahhoz, hogy én ezt a fajta munkát csináljam.”

Mi viselte és viseli meg Hesnát még a fegyveres konfliktusoknál is jobban, mi a legkevésbé feldolgozható megtapasztalás számára?

„Én nem hiszek az öncélú munkában. Én nem azért mentem veszélyes terepekre, mert adrenalint kerestem, hanem mert egyrészt meg akartam keresni az események mozgatórugóit, másrészt pedig mert hittem abban, hogy a tevékenységemmel segíteni tudok, azáltal, hogy megmutatom a világnak, hogy mi zajlik ott.”

Egyáltalán nem véletlen, hogy Hesna később a félelem és a trauma pszichológiájával kezdett foglalkozni. Mi volt ezzel az elsődleges célja?

Hesna egyre többet elemezte önmagát, az őt körülvevő világot, annak jelenségeit. Immár két gyermek édesanyjaként pedig a következőre jött rá:

„Az emberi boldogság titka a tudatosság. Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok mókuskerék üzemmódban funkcionálni. A hétköznapjaim szinte percről percre be vannak osztva és megtapasztaltam már, hogy ebbe nagyon könnyű beleragadni. Sokszor egy egész nap is eltelik úgy, hogy a tudatos üzemmód bekapcsolna és jelen tudnék lenni az adott pillanatban. Ez a gondolat sokáig erőltetettnek tűnt, de mióta ezzel a témával sokat foglalkozok, rájöttem, hogy ez a titka a testi-lelki jólétünknek: az adott pillanatban meg kell tudni nyomni a stop gombot és észre kell venni a jelen szépségét és a jelentőségét, amit ad. Amióta erre tudatosan figyelek, azóta sokkal harmonikusabb lelkiállapotban tudok lenni.”

Hesna legújabb kutatási témája a lelki alkalmazkodóképesség, a poszttraumás növekedés (PTG) és az, hogy hogyan tudunk nehéz helyzetekből nemcsak visszapattanni, hanem egy krízisből akár erőt is nyerni. 2021-ben Fulbright kutatói ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba, ahol a Berkeley Egyetemen foglalkozott a témával.

Milyen kétségek gyötörték önmaga, a családja, a gyermekei miatt, amiért alaposan át kellett gondolnia a döntést, hogy elfogadja-e a neves egyetem ösztöndíját? Miért mondja azt Hesna, hogy a döntésével az egész családját, beleértve önmagát is, kilökte a komfortzónából?

A nehézségek mellett rengeteg pozitívumot is hozott Hesna és családja számára a kint töltött egy év:

„Szakemberként, emberként és szülőként nagyon jó volt, hogy kulturálisan egy teljesen más közegben, új körülmények között élhettünk. Ezáltal én magam is újragondolhattam szokásokat, tradíciókat és gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket. Remélem, hogy összességében jó irányba vitt bennünket ez az egyéves kitérő.”

Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre, IDE KATTINTVA megnézheted vagy akár Spotify-on is meghallgathatod!

Eszedbe jutottak a szüleid, a testvéreid, egy régi tanárod, edződ, barátod, szomszédod, vagy más kedves ismerősöd, aki sokat tett érted vagy fontos volt Neked gyerekkorodban? Valaki, aki hatással volt az életedre? Üzend meg neki, hogy gondolsz rá – egy virtuális UNICEF képeslappal! Küldheted e-mailben de posztolhatod a közösségi oldaladon is.

Barangolj a világ csodálatos tájain! Kattints a galériára és irány a nagyvilág!