Az est témája: Hogyan hozd ki a legtöbbet önmagadból? Te hogyan hozod ki a legtöbbet önmagadból?

Ez nagyon nehéz kérdés. Ne ijedj meg, tényleg fogalmam sincs. Azért is várom az október 15-i Éva Psziché Estet, hogy ezt én is megtudjam… Magam is kíváncsi vagyok.
Szerintem végtelen nagy kitartással, odafigyeléssel, szorgalommal és alázattal működik az élet minden területe. Ahhoz, hogy sikerüljön az embernek az, amit éppen csinál – és most nemcsak a szakmámról beszélek, hanem bármi másról –, merni kell elmerülni benne, és újdonságokat meg addig ismeretlen dolgokat kipróbálni.

Az interjúidban bátran vállalod, hogy nincs elég önbizalmad. Mit tanácsolsz egy hasonló beállítottságú embernek?

Nagyon féltem például a gépkocsivezetéstől. Azt gondoltam, nem vagyok erre alkalmas, hogy ekkora gépet irányítsak egyedül. Sok ember így van ezzel. Most meg a világ legtermészetesebb dolga, hogy vezetek. Le kell tudnunk győzni a saját félelmeinket. Sok mindenről gondoljuk azt, hogy nem menne, de muszáj ezen felülemelkednünk, és nem elmenekülnünk, hanem valamilyen szinten beleállnunk a dolgokba. Nyilván nem vakon meg vakmerően. De merni kell lépni és nyitottnak lenni.
Nekem állandóan vannak félelmeim. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak, csak másfajták.

De mégiscsak van egy belső bátorságod a félelmeid ellenére. Az honnan jön? A sikereidre építesz?

Nagyon szeretem a szakmámat, ami egy játék. Borzasztóan szeretek játszani. És jó, ha az ember ezt a pályát nem véresen komoly élet-halál harcnak fogja fel, hanem egy olyan játéknak, amiben lehet, hogy egyszer veszít. Aztán meg nyer. És nincs olyan, hogy valami csak fekete vagy csak fehér.
Meg kell tanulnunk meglátni, hogy mi az az irány, ami működik. Én például hiába szerettem az operettet, gyerekkorom óta imádom nézni, de képtelen lennék csinálni, mert nem tudok énekelni.
Fel kell ismernünk azokat a területeket, amelyek nem a mieink. De az erősségeinket is, amikkel el tudunk érni valamit! Azokkal érdemes foglalkozni, azokat figyelni és gyakorolni.

Hiszel a kommunikáció erejében és egymás elfogadásában. Ezzel mindig így voltál, vagy az idők során megtanultad?

Én nem szeretem a hazugságot. Magamnak se hazudok és másnak se. És azt sem szeretem, ha nekem hazudnak.

Először is legyél őszinte, másodszor legyél nyitott, hogy azt, ami feléd jön, el tud fogadni. Esetleg elgondolkodsz rajta. Nem szabad lezárni és csőlátással gondolkodni. Ez borzasztóan nagy probléma most. Ha ilyen emberrel vagy helyzettel találkozom, fuldokolni kezdek és menekülök. Ilyenkor már az én nyitottságom se működik.

Te könnyen vagy őszinte?

Meg kell tanulni bátornak lenni és kimondani, ami bánt vagy zavar, de meg kell tanulni azt is, hogy miként tegyük ezt. Amikor én elmegyek a falig – és most a héten is ez történt –, akkor ott robban bennem valami, és azt érzem, hogy itt most mindent szét kell szedni és fel kell borítani, mert így nem maradhat. És az ember ilyenkor, hirtelen haragjában, dühében, kétségbeesésében úgy beszélhet, olyat mondhat, ami visszafordíthatatlan.

Mit próbálsz tenni ez ellen?

A mai napig ennek a technikáját szeretném megtanulni, hogy miként lehet ezt jól csinálni.
Próbálom megkeresem magamban, hogy mi a fő problémám, hogy el tudjam mondani ezt úgy, hogy ne okozzak vele háborút.
Ez még csak a fejlettségi szintem első foka. El kell jutnom oda, hogy még a robbanás előtt, az első olyan pillanatban, amikor azt érzem, hogy valami nekem nem komfortos vagy nem jó érzés, akkor azt rögtön értelmesen el tudjam mondani, és merjek segítséget kérni. Mert lehet, hogy ezt a rossz élményt a másik nem szándékosan okozza.

Kozmetikus vizsgád és művelődésszervező képzettséged is van, sőt, emellett szeretnél továbbtanulni. Mi érdekelne, mit tanulnál?

Van az életnek egy olyan pontja, amikor bizonyos dolgokat elérsz, és megfogalmazódnak benned más igények vagy tervek. És csodálatos, ha ezekből valamit meg tudsz valósítani.
Én például nagyon szívesen állnék már egy kicsit a másik oldalon. Hogy ne én látszódjam, hanem én segítsek látszani.

Az alkotói folyamat másik oldalára állnál? Újfajta, kreatív módon vinnéd tovább a tapasztalataidat, hogy másképp kamatoztasd őket?

Igen, keresgélem ezt. Valószínűleg minden színésznél eljön ez a pillanat. A rendezés, az még nagy szó. Talán foglalkozásokat tartanék, akár gyerekdrámát. A televíziós műsorkészítés is érdekelne. Sokat gondolkodtam azon is, hogy a kozmetikus vizsgámmal mit tudnék kezdeni. Úgy hasznosítanám, hogy örömöt is leljek benne, másoknak is segítsek vele, és kereseti lehetőség is legyen.
Az ember elér egy élethelyzethez, amikor azt érzi, hogy szuper, hogy ugyanazt csinálja, de – mint amikor mindennap a kedvenc csokoládéját eszi –, egy idő után csömöre lesz. És hirtelen azt érzi, hogy máshoz nem ért, csak ezt tudja csinálni. De akkor mi az, amivel ezt az utat szélesítheti?

Ez döbbenet, ez a gondolat. Most tőled hallom, színésznőtől, de mondta ezt már nekem iskolaigazgató is. Az embert időnként, főleg, ha nagy tapasztalata van valamiben, ez el kezdi kísérteni.

És az az érdekes és nagyon fura dolog, hogy úgy érzem, erről ciki beszélni.

A színészek körében vagy úgy általában?

Úgy általában. Hogy az ember kiég. Egy adott pillanatban.

Azt mondtad, hogy gyakran járod az erdőt, szereted a természetet, a nyugalmat, és környezettudatos vagy. Mit kérnél másoktól, tőlünk, mit tegyünk a bolygónkért?

Odafigyelést kérnék. Ugyanazt, amit már hangsúlyoztam: halljuk meg, hogy gond van, vegyük tudomásul, és próbáljunk meg nyitni afelé, hogy mit kellene tennünk.
Próbáljunk meg abból divatot csinálni, hogy újból felhasználjuk a dolgainkat. És tartósat vegyük.

Még én magam is gyerekcipőben járok. Mi szelektíven gyűjtjük a szemetet, és próbáljuk ezt ésszel tenni. Elmossuk a koszos műanyag dobozt, mielőtt kidobnánk. Borzasztóan próbálok arra figyelni, és a családtagjaimnak is mindig mondom, hogy zárjuk el a csapot, kapcsoljuk le a villanyt.
Nagyon szeretem, hogy elindult a műanyagzacskó-ellenesség, de megtörténik, hogy én is elkövetem a hibát, hogy nem teszem be a táskámba a sajátomat, amikor nem sejtem előre, hogy boltban fogok kilyukadni.

Szeretnéd, ha a felvilágosult környezettudatosság általánossá válna? Divattá, szexivé?

Igen. Legyen ciki az, ha valaki eldobja a szemetét. Legyen ciki, ha valaki nem szedi össze a kutyagumit a másik kertje elől.

Idén a pároddal, Ujj Mészáros Károllyal gyermeket vállaltatok. Milyenek most a mindennapjaitok? Hogyan tudjátok összeegyeztetni a családi életet a szakmaival?

Az életünk csodálatos, most lett teljes. Gyakoroljuk a közös szervezést, próbáljuk magunkat utolérni. Nálunk természetes, hogy Károly is van a babával, baba-papa jógán is voltak már együtt. Mindenből mind a ketten kivesszük a részünket.
Egy apára ugyanolyan szüksége van egy gyermeknek, mint egy anyára. Ezért igyekszünk mindent együtt csinálni. A szakmai életünk attól még nem áll meg, hogy jön egy gyerek, de az időt nagyon szépen be lehet osztani, hogy mindenki vállalja a maga részét. Így lesz harmonikus a mi kis világunk.