Miért ébredek fel gyakran ugyanakkor az éjszaka közepén?

álmatlanság,éjszakai ébredés,alvásciklus Forrás: GettyImages
Alszik a széken a kabát. Nem csörög a vekker, nem rezeg a telefon, még a madarak és a kukásautók is szunnyadoznak, mégis egy pillanat alatt kipattan a szemem, pedig még aludhatnék pár órát. Hajnal három van, percre pontosan tudom. Miért épp ilyenkor ébredek fel?

Valójában többször is felébredünk az éjszaka során, csak olyan rövid időre, hogy nem emlékszünk rá. Épp csak a másik oldalunkra fordulunk, könyökkel lehalkítjuk horkoló ágytársunkat, vagy magunkra húzzuk a paplant. Egy egészséges felnőtt 7-15 alkalommal ébred meg éjszakánként, ami teljesen normális. Ezek a pár másodperctől rövid percekig tartó ébrenlétek viszont rögtön törlődnek a memóriánkból, reggel nem is emlékszünk rájuk. Sokféle tudományos elmélet született arról, hogy miért nem alusszuk át zavartalanul az éjszakát. Annyi bizonyos, hogy ezek a pillanatnyi ébredések az alvási szakaszok közötti átmenetben zajlanak, tehát például a mély alvás és a gyors szemmozgásos ún. REM fázisok között.

A rövid ébredés forgolódással is együtt jár, tehát ilyenkor testhelyzetet váltunk, ami nem is olyan rossz dolog.

A szakemberek szerint ugyanis ha mozdulatlanul aludnánk át az éjszakát, pláne rendszeresen ugyanabban a pozícióban, az előbb-utóbb felfekvésekhez, az izomtónus elvesztéséhez vezetne. Ezek a problémák ismerősek a krónikus, mozgásképtelen, vagy tartósan ágyhoz kötött betegeknél.

A probléma ott kezdődik, amikor ezek az ébredések hosszabb ideig tartanak, rendre ugyanabban az időpontban, és ráadásul emlékszünk is rájuk. Ilyenkor felmerül az alváshoz kötődő szorongás gyanúja. Vagyis azért ébredünk fel, mert eleve azon aggódunk, hogy nem tudunk rendesen végigaludni egy éjszakát és ezért az agyunk kvázi készenléti állapotban van, fokozott éberséggel reagálva az alvási ciklus legkisebb, egyébként normális megszakadására is, ami jellemzően az első mély alvási ciklus végén történik, tehát minden éjjel nagyjából ugyanabban az időpontban.

A közhiedelemmel ellentétben az alkohol is okozhat alvászavart, mégpedig éppen az éjszakai ébrenlét lehet az egyik tünet.

“Egy, hogy jól aludjak el...” – énekli Charlie, sorolva, hogy hány dupla jeges viszki csúszik le egy jó napon. Mennyiségtől függően a szeszesital tényleg segíthet elaludni és 3-5 órán keresztül álomba ringat. Amikor viszont a vérben lévő alkohol elkezd lebomlani és kiürülni a szervezetből, épp az ellenkező hatást váltja ki: felébreszt és serkent. Egy jóéjt koccintás még elmegy, de két egység italnál több nem segíti a pihentető éjszakai alvást.

alvás,ébrenlét
Egészségügyi okai is lehetnek annak, ha az éjszaka közepén a bárányokat számoljuk (eszünkbe ne jusson ilyenkor gyorsan megnézni az e-maileket vagy a világ híreit, mert attól végképp felébredünk!)

A leggyakoribb alattomos alvászavaró tünet az alvási apnoe szindróma – az alvás közbeni légzéskimaradás.

Alattomos, mert sokszor nem is tud róla, aki ebben szenved – a felnőttek 5-10 százaléka –, csak esetleg az alvótársa veszi észre a nagy horkantásokkal kísért légzésszünetet, vagy a reggeli fáradtság lehet gyanús. A 40 feletti férfiakra jellemző leginkább az apnoe, és komolyabb esetben éjszakai felébredéssel is jár.

Ugyanígy okozhat hirtelen ébredést a refluxbetegség is, amikor a nyelőcsőbe visszaáramló sav okoz problémát. De reumás vagy egyéb mozgásszervi fájdalom is állhat a dolog hátterében. Az ébredés és nehéz visszaalvás ebben az esetben is nagyjából ugyanabban az időben történik éjszakánként, és három-négy órával elalvás után jelentkezik. Ennek egyszerű fiziológiás oka, hogy a mély alvásos fázis az alvásciklus elején a leghosszabb, míg a gyors szemmozgásos (REM) szakaszok az alvás vége felé gyakoribbak. A sajgó tagok miatti fájdalmat tehát először szépen átalusszuk, de zöldhajnalban, amikor éberebben alszunk és álmodunk, könnyebben érzékeljük és felébredünk rá.

Honnan tudom, hogy egészségügyi probléma okozza az álmatlanságot?

Ha legalább öt éjszakai ébredésre tudunk reggel visszaemlékezni, amelyek azonban nem tartanak tovább néhány percnél, mielőtt visszaalszunk, akkor nagy eséllyel valamilyen szervi probléma vagy fájdalom áll az alászavar hátterében. Ha kevesebbszer, de hosszabb időre ébredünk fel, akkor valami más a kiváltó ok.

És hogy lehet orvosolni?

Nincs általános gyógyír, csak az okok pontos ismeretében lehet eredményt elérni. Az alkoholfogyasztás csökkentése egyértelműen segít. Ha fájdalom a kiváltó ok, akkor lefekvés előtt kell gondoskodni fájdalomcsillapító kenőcs vagy gyógyszer használatáról, természetesen a kezelőorvossal konzultálva. A szorongásos, lelki eredetű alvászavarnál hatékony lehet a célzott kognitív viselkedésterápia. Támpontot adnak a VIKOTE önkéntes konzulensei a pszichoterápia lehetőségeiről.

Így küzdj természetes módon az álmatlanság ellen: