JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Végre az vagyok, aki: Annából Máté

Borítókép: Végre az vagyok, aki: Annából Máté Forrás: Getty Images (Leland Bobbe)
Minden kislánynak vannak álmai: az egyikük táncosnőnek, a másikuk doktor néninek képzeli el magát. Az én kislányom egy időben Koncz Zsuzsa akart lenni. Vagy nézzük Annát. Neki is voltak felnőtt szerepvágyai. De elsősorban és leginkább fiú szeretett volna lenni. NAGY MAGDA ÍRÁSA

Az a cikk az ÉVA magazin egy korábbi számában jelent meg először.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Amikor megismerkedtem vele, már Máté volt. Csak hallomásból tudtam, hogy az előző tanévben még Annaként szerepelt a naplóban, és így szólították az osztálytársai. Év végén kaptunk egy e-mailt a középiskola igazgatójától, amelyben tájékoztatott bennünket – a tanári kart – Anna nemváltásáról. A levél tárgyilagos és tényszerű volt, a kollégák megértését kérte, és beszámolt arról, hogy az osztályban, amelybe Anna járt, külön pszichológiai beszélgetéseket is tartanak majd a gyerekeknek. Tanév vége volt, Anna nem jött már be az iskolába, az első műtétjére várt. A tanáriban napokig beszédtémát szolgáltatott a lány, a sokat látott pedagógusok értetlenül vitatkoztak az átváltozásról. Az igazgató szűkszavú leveléből az is kiderült, hogy Anna olyan pszichésállapotba került, hogy a műtét életmentő jelentőségű, és személyiségének épsége, fejlődése érdekében a tizennyolcadik életévének betöltésével lehetségessé váló beavatkozást jobb minél előbb végrehajtani. Hogy hogyan jutott el odáig, hogy akár az életét is eldobja, ha nem mehet el a műtétre, jóval később, az érettségi után mesélte el.

MAJD KINÖVI

Már óvodás koromban tudtam, hogy fiú vagyok – kezdi fojtott, feszült hangon mesélni a történetét. – Egy bölcsis fénykép, amelyen hosszú a hajam, emlékeztetett arra, hogy lánynak születtem. Meg az a sok-sok megalázó élmény, ami aztán minden olyan helyzetet követett, amikor a magam gyerekfejével ezt cáfolni igyekeztem. Már az óvodában sem igazán találtam a helyem a nagy létszámú csoportban, de szerencsére fél év múlva átírattak egy éppen induló magánoviba, ahol hagytak olyannak lenni, amilyen vagyok.

Aztán az általános iskolában is hamar meggyűlt a bajom a tanárokkal, ugyanis már ott is Mátéként mutatkoztam be, és az első napokban a fiúvécét használtam. Fiús ruhákat viseltem, miközben gyűlöltem a testemet, és kerültem a tükörbe nézést. Rövid időn belül eljutottam az első pszichológusig, akit aztán még sokan követtek.”

A számtalan lélekbúvár, aki megpróbálta Mátét jobb belátásra bírni, illetve a pedagógusokat, szülőket megnyugtatni, csak addig jutott, hogy majd „kinövi a gyerek”. Mátéval nem volt könnyű beszélgetnimert hamar bezárkózott, és makacs kitartása falát senkinek sem sikerült áttörnie, az édesanyját kivéve. Ő volt és a mai napig ő a legfontosabb támasza, támogatója. A család többi tagjának, az apjának, a nagyszüleinek egyáltalán nem volt egyszerű elfogadniuk, hogy kislány helyett egy fiú él velük.

Máté öccse már ebbe a helyzetbe született, számára, ahogy az édesanyjuk számára sem volt kérdés Máté neme. A műtét, az átváltoztatás gondolata Máténak már kiskamasz éveiben eszébe jutott. A nála öt évvel idősebb unokanővérével osztotta meg először a terveit, és kérte a lány segítségét, nézzenek utána, vajon hol végeznek ilyen beavatkozásokat. Máté számára ez vált élete nagy kérdésévé, bár közben a kortársaihoz hasonlóan ő is járt különórákra, zenét tanult, megbirkózott – nem is akárhogyan – a tanulással, és jó eredményeinek, nyelvtehetségének köszönhetően bekerült az egyik elit középiskolába. Ahol szerelmes is lett az egyik osztálytársnőjébe.

ALUSZÉKONY PSZICHIÁTER

A teste, a ruha alatti valóság elviselhetetlensége adott erőt Máténak ahhoz, hogy belevágjon az átalakulásba. Hosszas kutatások eredményeképpen eljutott azokhoz az információkhoz, amelyek feltárták előtte azt a bürokratikus, nem igazán humánus, de működő procedúrát, amelynek a végén a megerősítő (azaz „nemváltó”) műtétek sora várja. Düh és fájdalom cseng a hangjában, amikor erről az időszakról beszél.A műtét engedélyezésének egyik feltétele – túl a nőgyógyászati, urológiai szakvéleményen – egy pszichiáteri hozzájárulás is, amit egy terápia végén kaphat meg az ember – meséli. – Az ország egyik legnevesebb orvosához fordultunk, aki sok-sok pénzért vállalta a kezelésemet.

Amellett, hogy az első alkalmakkor teljes értetlenséget mutatott az elhatározásommal kapcsolatban, hamar kiderült, hogy nem is kíváncsi rám.

Volt olyan ülés, ahol egyszerűen beleszundított a beszélgetésbe, majd időben egyre távolabb tolódtak egymástól az egyes alkalmak, soha nem volt számomra szabad időpontja. Attól kezdtem félni, hogy ha nem lesz meg a véleménye időre, nem tudok belevágni a dologba a tizennyolcadik születésnapom utáni nyáron, ahogyan terveztem. Ráadásul, ha végre kegyeskedett fogadni, az egyórás beszélgetés helyett tíz–tizenöt perc alatt letudta az egészet.

Bár a nagy nevű terapeuta egyáltalán nem viselte szívén Máté sorsát, végül nagy nehezen ugyan, de megszületett a hozzájáruló szakvéleménye. Amikorra biztossá vált, hogy megcsinálhatják a másodlagos nemi jelleget megszüntető mellkasi műtétet, Máté szólt az osztályfőnökének. Akivel egyébként saját bevallása szerint megfogta az isten lábát. A nő együttérző és támogató határozottsága egyszerűen lehengerelte az igazgatót, aki alig jutott szóhoz, amikor a tanár kézen fogva bevezette hozzá a szorongó diákot. Mindent megbeszéltek, azt a néhány hiányzást, amire szükség volt, az osztálytársak és a tanárok tájékoztatását. Anna elbúcsúzott az osztályfőnökétől és az iskolától, hogy ősszel mint Máté léphessen be újra a kapun.

FÉRFI LESZ BELŐLE

A névváltoztatását az MTA különbizottsága bírálta el. A nyári műtét és ami még utána következett, több millió forintjába került Máté szüleinek. A nagyszülők még mindig elsietettnek tartják unokájuk fájdalmas és nagy tűrőképességet igénylő műtéteit, de az édesapja ma már elfogadta a fa döntését, és a feleségével együtt előteremti a szükséges anyagi fedezetet. Máté leérettségizett. Az utolsó tanév nagy hajrájában, a rengeteg tanulás mellett kellett felkutatnia azt az orvost, aki a végső, nagy műtétet végrehajtja. Olyasvalakit keresett, akinek komoly rutinja van, és akinek tudását, eredményességét mások is igazolják – még ha ezek az interneten felbukkanó tanúk ismeretlenek és láthatatlanok is.

„Ha végigmegyek az utcán, már tudom, egyáltalán nem kell félnem attól, hogy nem annak látszom, aki vagyok. De én többre vágyom: párkapcsolatra, méghozzá nem csak romantikus, hanem teljes és valós együttlétekre.

Az utolsó műtét előtt állok, amitől igazán férfvá válok. Külföldön csinálják majd ezt a bonyolult, hat–nyolc órás, saját bőrt felhasználó, nagy vérveszteséggel járó, szinte életveszélyes operációt. De enélkül nem lehetek az, aki lenni szeretnék. Fel sem merült bennem soha, hogy nem vállalom a kockázatát.” Máté műtétje „férfibbá teszi őt a férfiaknál”, nemi szervének működése ugyanis nem függ majd az érzelmeitől és a vágyaitól, akaratlagosan tudja majd irányítani. Egyedül arra nem lesz képes, hogy gyermeket nemzzen, de ahogy ő mondja, ha mégis rászánná magát arra, hogy apává váljon, lesznek lehetőségei.

TÁMOGATÓ KEZEK

Az utolsó tanévben tervek, vágyak, remények izzította feszültség érződik a tanteremben, amikor a jövőről esik szó. Máté csendesen és szerényen hárította el a továbbtanulására vonatkozó kérdéseket. Még nem tudja, egy évet halaszt a döntéssel, mondta. Pedig hogyne tudta volna! Csak éppen, mielőtt egyetemista lesz, végképp le akarja zárni a gyerekkorát, és végérvényesen újjászületve szeretne továbblépni.

„Lehet, hogy író leszek, és egyszer megírom a velem egy cipőben járóknak az útmutatásomat. Egy könyvet, amelyből erőt meríthetnek, ugyanakkor könnyebben eljuthatnak a céljukhoz. Mert sokan vannak, akik hozzám hasonlóan transzneműnek születtek, de sajnos a mai magyar társadalom teljesen felkészületlen és hárító velünk kapcsolatban.”

Az iskolában eddig a lányok voltak Mátéval nyitottabbak, és ő is inkább az ő társaságukban ült az órákon. A fiúk is elfogadták, és ha nem keresték is a barátságát, nem érte atrocitás, amikor harmadik osztálytól a fiúöltözőt használta tornaóra előtt. Máténak az iskolában egyetlen igaz barátja volt, akivel meg tudta osztani a műtétek izgalmát, az átváltozás megpróbáltatásait. Vele ment el alig két-háromszor szórakozóhelyre, de a felszabadult bulizás eddig kimaradt az életéből. Nehezen küzdi le a gátlásait, hosszú idő, amíg maga mögött tudhatja majd a félelmet, hogy lelepleződik, és megtudják, ki volt ő, és min ment keresztül. De mára megtapasztalta, hogy igenis vannak emberek, akik támogató kezet nyújtanak. Ezzel együtt tudja, hogy önmaga vállalása minden embernek a saját, másra át nem ruházható feladata.

Nézd meg a lenti galériánkat: Híres transznemű emberek, akik a világ előtt mutatták meg az átváltozásukat!