Vannak fenntartásaim a kizárólag ezekre a napokra tartogatott, kötelező szeretetet illetően, de azért legalább karácsony napjain jut egy kis idő az odafordulásra. Addig meg tűrni és várni kell. Várni az angyalt: nekem ez a karácsony. Időt tölteni velük, ha ugyan vannak még angyalok.

Szóval gondolkodni kezdtem ezen az angyal-dolgon, beütöttem a nagy internetekbe, kijött, hogy angelológia. Ezt például halovány teológiai előképzettségem ellenére sem tudtam, hogy létezik. Ez egy kizárólag az angyalokkal foglalkozó tudományág. Igen, diszciplína. Ha ugyan vannak angyalok. Egy barátom említette különben egyszer, sajnos viccnek gondoltam el, a társadalomtudományokon nevelkedett ember tapasztalati körét nem szívesen lépi túl. Egy null doktor Google-nek.

A következő találatok ezoterikus oldalakat mutatnak, angyalkártyák sora, megnézem azt is rendesen. Hogy a belső értékekre koncentráljak, azt üzenik a lapok, és állítják, van egy valami az életemben, amit nem értek tisztán. Bájos elgondolás, de nem egy van, kedves angyalok, ha vagytok egyáltalán, akkor elmondom: ma például úgy érzem, az egész életemből egy mukkot nem értek, ha hinnék bennetek, most mindenféle bárgyú kérdésekkel rohamoználak meg benneteket, mondanám, hogy ebben segíthetnétek kicsit többet. Így viszont nem kérek semmit, de legalább nem kell ígérnem vagy hazudnom sem.

Nem így a youtube-nak: „Egy angyal hangját rögzítették Jason Upton koncertjén” – ez az első videótalálat a keresőszóra.

Aztán eszembe jut Wim Wenders és a Berlin felett az ég, Peter Handke osztrák író szövegkönyvével. Maga a csoda, karácsonyi filmnézéshez például szeretettel ajánlom. Az ilyen angyalokra érdemes várni, nem igaz? Mire még? Mondjuk mindarra, amiről a filmben ódákat zengnek:

Az eső első cseppjének foltja,
A Nap,
A kenyér és a bor,
Az ugróiskola,
A Húsvét,
A levelek erezete,
A hullámzó fű,
A kövek színei,
Az örvénylés a patak alján,
A fehér abrosz a szabadban,
Az álom a házról a házban,
A kis szobában alvó kedvesek,
A vasárnap békéje,
A látóhatár,
A szobából kiszűrődő fény a kertben,
Az éjszakai repülőgép,
A kormányt elengedve biciklizés,
A szép ismeretlen,
Az apám, az anyám.

Ha ugyan vannak angyalok, most már maradjunk a művészetnél: Paul Klee Angelus Novus című képe. És Walter Benjamin írása róla, legalábbis ezek a mondatok:

És itt nem bírok szólni arról, amikor valaki szerint tényleg vannak angyalok. Valaki, aki fontos nekem, azt írja a kérdésemre, mi jut eszébe az angyal szóról, hogy a klinikán a gyerekek, akiknek az életét orvosként nem tudja már megmenteni. Róluk angyalokként beszélnek. A szívemig hatol a válasz, kicsit meg is könnyezem.

Az ember nem angyal, ezt például biztosan tudom, de mindannyiunknak vannak embereink, akiknek néha egészen úgy tűnik, szárnya is akad. Ők azok, akik nemcsak karácsonykor szeretnek minket, hanem holnap és holnapután is, a ködös, csúszós latyakban is. Az egyik emberem, akiről bizonyos, hogy titkon szárnyakat növesztett, nemrégiben felhívott, míg a fotósként megkapott ösztöndíja során készített képanyagán dolgozott. Azt mondta: építek egy házat. Szó szerint és képletesen is. És ez az érzés tartja össze a képeket: a tapasztalat, a gondolkodás és tudás, amit megoszt a szeretteivel. Megmutatom ezeket a képeket, Vékony Dorottya barátnőm fotói egy sajátságos, a képzelet határtalanságával telített világról, ahol minden lebegés ellenére a szeretetnek mindig van helye. „A mi házunkban a gondolat és képzelet szabadsága határtalan, pusztán a tagok egymáshoz való viszonya, ami a lehetőségekhez mérten állandó. És a megélés és megértés akarása, a jelenlét utáni vágy. Hogy azt mondhassam: I was there when it happened. És veled éreztem.”

Muszáj lesz végül egyezkednem ott fenn valakivel: ha kérhetek mégis, már tudom, hogy időt szeretnék kérni karácsonyra, az év bármely szakaszában felhasználhatót és beválthatót. Legyen könnyű suhanás az ünnep, mintha egy kedves, angyali vendég járna köztünk, akiről tudjuk: nem marad. Az ajándékbeszerző körút, a plázák neonfényei és a súlyos fejfájást okozó karácsonyi slágerek között azért gondoljuk arra is: miért van az egész. Adhatnánk például a szárnyas embereinknek pizsama helyett minőségi együtt töltött időt ajándékba. Nem extra ötlet, de legalább emberi. Bár nem mutat olyan jól a karácsonyfa alatt, azért a teljes figyelem és odafordulás még legyűrheti az elektromos szájzuhanyszettet.

Szóval bár semmi időm vásárolni egy adventi koszorút, azért várni szeretném az angyalt. Aztán a fa alatt időt tölteni velük.

A szerző író, a Corvina Könyvkiadó szerkesztője. A róla készült fotót Kaszás Tamás készítette.