Az én történetem teljesen átlagosan, mondhatni unalmasan indult, végül az egész életem megváltozott.

A férjemmel augusztusban volt álmaink esküvője, elszökve, a tengerparton. Szerettük volna, hogy a nászúton foganjon meg a gyermekünk, akiről előtte évekig beszélgettünk és akire nagyon vártunk már. Tudatos előkészületek előzték meg a gyermekvállalásunkat, vérvétel, nőgyógyászati ellenőrzés, fogorvosi vizit – látszólag teljesen készen álltunk. És ha a nászúton nem is, a harmadik próbálkozással teli ciklusban megfogant a kisbabánk. A lehető legtudatosabban terveztük őt, mégis megijedtünk, amikor sikerült. Egyfelől nagyon örültünk neki, ugyanakkor megrémültünk attól, hogy vajon milyen szülők leszünk.

Rá kell bízni a természetre…

Az élet azonban nem sokáig hagyta ízlelgetni a dolgot, a terhesség hatodik hetében vérezni kezdtem.

Teljesen pánikba estünk, próbáltam hívni az ekkor már gondosan kiválasztott orvosomat, de sajnos nem értem el. Ezért az ügyeletre rohantunk, ahol életemben először hallottam, hogy ezt rá kell bízni a természetre, minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, szedjek progeszteront, magnéziumot és ne stresszeljek. A vérzés elállt, a kisbabám erős szívhanggal tudatta, hogy köszöni szépen jól van.

Egészen a 9. hétig nyugodtak is maradhattunk, amikor ez újra megtörtént, és mivel megint nem tudtam elérni a választott orvosomat akkor, amikor szükségem lett volna rá, váltottam.

Az új orvosom megnyugtatott hogy az első trimeszterben gyakori jelenség a terhességi vérzés, fiatal vagyok és egészséges, semmi gond nem lesz.

Teltek múltak a hetek, minden vizsgálat rendben volt, a vérzés azonban csak napokra múlt el. Az aggodalom végigkísérte a napjaimat és minden egyes mosdóhasználatnál azt vizslattam van-e vér. Örültem, ha épp nem volt és aggódtam, ha igen.

“Nem kell mindenkinek gyerek!”

A város több jónevű nőgyógyászát is felkerestem, hátha valaki talál bármi indokot, mi okozza ezeket a vérzéseket, de senki nem tudott semmi megnyugtatót mondani. Valahogy mégis eljutottunk odáig – pedig már többször kiáltották ki beindult vetélésnek a dolgot -, hogy talán nem lesz baj. Ekkorra már teljesen felemésztett minket ez az állapot, egyre gyakrabban és egyre több vér jelentkezett és kezdtem keményedni is. Végül 23 hetes terhesen éreztem, hogy valami nincs rendben, a görcsök jöttek-mentek, de bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy ez csak a most beinduló igazi mozgás, a méh növekedése vagy valódi probléma.

Újra ügyeletre mentem – sokadszorra… Itt kezdődött igazán az a hullámvasút, ami fent nem sokat járt az elmúlt hónapokban.

Azt is hozzátette, hogy ő is olyan alkat, aki vérezni és görcsölni fog terhesen, hisz mindketten nagyon vékonyak vagyunk. Végül arra jutott, hogy befektet, hozzátéve, hogy csak azért, hogy megtanuljam, nem kell állandóan ide futkosni.

Az esély minimális volt

Így kerültem kórházba 23 hetes terhesen. Bent feküdtem nagyjából két napja, amikor panaszkodtam egy orvosnak, hogy vérzek, és ő emiatt kihívott a vizsgálóba. Korábban 3,6 mm méhnyakhosszom volt, az orvos ekkor 1,5 mm-t mért, belül nyitott méhszájjal. Azt mondta bármikor eljöhet az idő, hogy elvetéljek, vagy húzhatom addig, amíg esélye van a kisfiamnak túlélni… Hozzátette: esélye van, de minimális.

Megkaptam minden ilyenkor szokásos szert, ami az egész testemet megviselte. A vérnyomásom az egekben volt, az arcom lángolt, az antibiotikum a gyomromat is tönkretette. Ekkor már pszichológus is járt hozzám, hiszen teljes elkeseredettségben töltöttem azt a pár napot… Aztán egy másik orvos újra megvizsgált, majd közölte: “Hát ez el lett mérve, ez a méhnyakhossz 3,6 mm.”

Nem értettem, és miközben örültem, egyszerre rettegtem is, hogy mégis az első verzió az igaz.

Mindeközben pedig sokat keményedtem és folyamatosan véreztem, de próbáltam elhinni, hogy talán ez mégis csak normális, talán én mégis ilyen típus vagyok. Amikor hazaengedtek, nyugtattak, hogy minden rendben van. De nem volt. A kórházban ugyanis leecsetelték a méhszájamat egy szerrel, amitől otthon óriási, alvadt vérdarabok potyogtak belőlem.

Ezért újra sürgősségi ultrahangom volt, ekkor már a magánorvosomnál, akitől kértük mérje meg a méhnyakhosszt, de azt mondta, nyugodjunk meg, ő kézi vizsgálattal érezte, hogy teljesen rendben van a hossza. Nem bíztunk benne, nem hittük el. Erős görcseim és erős vérzésem volt. 26 hetes voltam.

Egyik infúzió a másik után

Kértem a férjemet, menjünk el a klinikánk volt igazgatójához, aki korábban már látott, és biztosított róla, hogy bármikor szívesen segít, ha kérdésem van. Már alig tudtam a váróban is ülni, olyan erős görcseim voltak. Ő azt mondta: a méhnyak hossza 1,5 centi, valamint a véleménye az, hogy 3,6-ból lehet 1,5, de 1,5-ből nem lehet 3,6… Logikus. Azt javasolta, egyből menjek a klinikára, és maradjak is bent szülésig – erről papírt is adott. Arra kért, tartsunk ki a 34. hétig.

Mikor befeküdtem a kórházba, azzal viccelődött a személyzet, hogy csak azért maradhatok, mert az küldött vissza, aki. Ekkor már az NST gép is erős ismétlődő görcsöket mutatott, egyik visszatartó infúzió a másik után… Ahogy lefolyt, indultak újra a görcsök.

Semmihez sem tudom hasonlítani ezt a fájdalmat – aki szült már, biztos ismeri. Nekem ezek végtelen hosszú napokig ismétlődtek.

Tisztán emlékszem: az utolsó éjszakán mellettem vajúdott egy nő, nagyon hevesen. Teljesen átvettem a rezgéseit. Egyre erősödött a fájdalom, többször hívtam az éjszakást, majd már csak sétálva vagy a zuhany alatt, illetve a vécén ülve voltam jobban.

Ha kíváncsi vagy a történet folytatására, KATTINTS IDE!

Koraszülés, vetélés - Sajnos, nagyon sok nő elszenvedi élete során. Nézd meg, kik azok a hírességek, akik nyíltan beszélnek róla!