
Az abortusz túlélői - Nem akarták őket, mégis megszülettek
Carrie Holland-Fischer tinédzserként szerzett róla tudomást, hogy nem kívánt gyermekként jött a világra és orvosi csodának számít, hogy egyáltalán életben maradt. Amikor édesanyja teherbe esett, az apja magára hagyta őt a magzattal és két közös gyermekükkel. Mivel a kismama úgy érezte, hogy egyedül képtelen lesz felnevelni egy harmadikat is, úgy döntött, elveteti a picit. Egy hónappal az abortusz után derült ki, hogy még mindig terhes. Ekkor már nem volt lehetősége még egy beavatkozásra, így kénytelen volt megszülni a sérült babát.
Az eredetileg egészségesen fejlődő gyermek sajnos pont a beavatkozás miatt, sérült szemekkel és féloldali bénultsággal jött a világra.

A kisgyermek Carrie-t sokáig megmagyarázhatatlan, rendszeresen visszatérő rémálmok gyötörték.
Ezek az álmok mindig nagyon felzaklatták őt. Végül nagymamája árulta el neki, hogy édesanyja a kilátástalanság miatt hozott egy rossz döntést, melynek következményét a lánynak egész életében magán kell viselnie.
„Egy napon végül összeszedtem minden bátorságomat és megkérdeztem az édesanyámat, hogy miért akart megölni engem, ő pedig keserves zokogásban tört ki, és bevallott mindent” – írta Carrie a blogján.
Az orvosok - miután kiderült, hogy az abortusz sikertelen volt - azt mondták az anyának, hogy kislánya nem csak testileg, de szellemileg is visszamaradott lesz. Soha nem fog tudni járni, beszélni, nem lesz normális élete, munkája, családja.
Aztán egy kudarcba fulladt öngyilkossági kísérletét követően – egy doboz antidepresszánst vett be alkohollal- ráébredt, hogy ilyen adottságokkal is lehet boldog. Blogot indított és nem sokkal később megismerte a férjét, akivel immár 5 éve alkotnak boldog párt.
Akárcsak Carrie, Melissa Ohden is abortusz túlélő. A biológiai édesanyja, Ruth, 19 éves egyetemista volt, amikor teherbe esett, és a barátjával meg akarták tartani a babát. Ám a nagyszülők nem engedték, és a lányt abortuszra küldték. Melissa szerint az abortuszban mindketten áldozatok voltak, a biológiai édesanyja – akinek nem hagytak más választást- és ő is.
Az édesanyja méhébe sóoldatot adagoltak és bár holtan kellett volna megszületnie, Melissa élve és teljesen egészségesen jött a világra, amit a mai napig valódi csodának tart.
Melissa mindig is tudta, hogy örökbe fogadták, a születése körülményeit azonban nem ismerte. Csak véletlenül tudta meg az örökbefogadó családjában a testvérétől egy vita következtében. Elmondása szerint borzasztó volt szembesülnie a valósággal, ráadásul 14 évesen.
Születésének körülménye rányomta a bélyegét mindennapjaira: sok rossz döntést hozott, evészavarban szenvedett és sok alkoholt ivott – mindezt azért, hogy eltompítsa az érzéseit. Később azonban rájött, hogy ezek a dolgok csak még nehezebbé tették az életét.
Melissa szerint a gyógyulás felé vezető úton az első lépés az volt, hogy megbocsátott a biológiai szüleinek. A biológiai édesanyjával egyébként sikerült is felvennie néhány évvel ezelőtt a kapcsolatot, Ruth azóta Melissa életének a fontos részévé vált. Melissa azóta a magánéletében is megtalálta a boldogságot, férjhez ment és két egészséges kislánynak adott életet.
Melissa Ohden hívő keresztény, ami nem csoda, tekintve az életútját. „Elmélyítette a hitemet, amikor megtudtam a történetemet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha ránéz az életére, nem talál más okot arra, hogy életben van, mint Isten. Szerinte az életében történő számos csoda sem a véletlen része. Abortusz túlélőként pedig Melissa sorstársainak akar segíteni, így létrehozta az Abortion Survivors Network-öt. A hálózatnak az a célja, hogy kapcsolatba tudjanak lépni egymással a túlélők, és tudják, hogy nincsenek egyedül. Szerinte az ott zajló beszélgetések segítenek gyógyulni az érintetteknek egyben abban is segítenek nekik, hogy hallassák a hangjukat.
Sokáig nem voltak vele tisztában, mivel jár egy abortusz, Hollywoodban fogamzásgátlóként használták ezt a drasztikus eljárást:
