Borítókép: A szerelmem ígérgetett fűt-fát, de végül sosem szólt a férjének Forrás: Getty Images

A szerelmem ígérgetett fűt-fát, de végül sosem szólt a férjének

Ricsi szerelmes volt egy nála idősebb asszonyba. És még mindig az.

Ezúttal férfiszemszögből mesélném el, milyen átélni, amikor halálosan szerelmes vagy egy idősebb, férjezett asszonyba, de a viszony nem egyenrangú.

Huszonhét éves voltam, fiatal ember, aki nemrég lépett ki az életbe. Rózsa a harminchatot töltötte be. Hosszú ideje tengődött egy boldogtalan házasságban: gyerekük nem született, a férje rengeteget dolgozott, talicskával hordta haza a pénzt, cserébe szinte csak hétvégén találkoztak. Rózsa gyönyörű nő volt, tele unalommal, csábítani vágyással, kalandéhséggel. Ennyi. Én viszont akkor, amikor először belenéztem a szemébe, azt véltem látni, hogy az igaz szerelmet keresi.

Egy kocsmában találkoztunk először: ő a bárpult mellett a barátnőjével tárgyalta ki házassága sivárságának részleteit, én a munkahelyi haverokkal ugrottam le lazítani, inni, táncolni. Összesodródtunk a parketten, hajnalig ittuk a mojitókat és ugrabugráltunk a retró slágerekre, mint a kamaszok. Később azt a bárt mindig széles ívben kerültem ki, ha arra volt dolgom, de akkor azt hittem, a paradicsom kapui nyíltak meg. Azonnal elvesztem. Rózsa még aznap éjjel feljött hozzám, és mohó szenvedéllyel estünk egymásnak.

Másnap reggel sikerült rávenni, hogy maradjon nálam reggelire, csináltam neki buggyantott tojást, szalonnát, pirítóst, hogy lenyűgözzem. Eleinte bűntudattal küszködött, el is sírta magát a búcsúzásnál, de némi rábeszélésre végül hajlandó volt találkozni velem másnap is, harmadnap is. Mindkétszer egy kávézóban kezdtük, aztán az ágyban kötöttünk ki. Így kezdődött a viszonyunk.

Balszerencsémre Rózsa pont az én esetem volt. Mintha nekem teremtette volna a jóisten. Félig egy elveszett, riadt kislány, félig egy dögös, csábító szirén. Amikor nyomasztó, magányos gyerekkoráról, félresikerült házasságáról, szerencsétlen vetéléseiről mesélt, a karomba zártam és vigasztaltam, mint egy gyereket. Máskor sugárzó nőiességével, szenvedélyességével hatott rám, mint a mágnes. Emellett izgalmas intellektusa és jó humora volt. Kell ennél több? Túlzás nélkül mondhatom, hogy halálosan beleszerettem, és azt állította, hogy ő is énbelém.

A feszültségek akkor kezdődtek, amikor pedzegetni kezdtem, hogy hagyja ott értem a férjét, és ezentúl éljen velem.

Nagyon megrémült a felvetéstől. János jó ember, nem bánthatja meg, hajtogatta. Kilenc év van köztünk, hosszú távon biztos megunnám, megcsalnám, elhagynám, amikor összeaszik, megöregszik. Mit szólnának a szülei, ha elválna. Én azonban nem adtam fel. Hosszas győzködésemre lassan puhulni látszott, és végül megígérte, hogy beszél Jánossal, el fogja hagyni, és hozzám költözik.

Az ígéret teljesítése azonban egyre késett. Mindig kitalált valami jól hangzó ürügyet. Most megbetegedett a férje. Most iszonyúan stresszel a munkától. Most a főnöke belegázolt a lelkébe. Az anyósa most hozott egy méregdrága szőnyeget. Nem lehet. Majd később. Majd a következő hónapban.

Egy év után kezdtem belebetegedni a viszonyba és az állandó hitegetésbe. A barátaim aggódtak értem, mert nem jártam velük sehova, egyre csak Rózsa telefonját lestem, a randik éltettek egyedül. Lefogytam, az arcom elszürkült, a beszédem motyogóvá vált. Az öcsém egyszer komolyan elbeszélgetett velem. Figyelj, értem én, hogy szereted ezt a nőt, de ne válj a rabjává! Húzd meg a határt valahol. Ha már két éve együtt vagytok, és nem rúgja fel a házasságát, nem is fogja soha. Ígérd meg magadnak, ha elérkeztek odáig, és nem történik semmi, véget vetsz a dolognak! De én nem ígértem meg semmit se az öcsémnek, se magamnak. Hittem Rózsának, muszáj volt hinnem, hisz nélküle már el sem tudtam volna képzelni az életemet.

Neki se volt ám könnyű. Tíz kilót fogyott. Sokat sírt, az arca nyúzott volt, a homlokán elmélyültek a ráncok. Néha annyiban merültek ki a találkozóink, hogy összebújva sírtunk az ágyban. Nem bírja megtenni, hajtogatta. Tegnap úgy ment haza, hogy most már egy élete, egy halála, mindent kitálal, de János halvacsorával fogadta, ajándékot hozott neki, és azt állította, belehalna, ha Rózsa elhagyná. Sejt valamit, elhiszed? Átalakította a munkarendjét is. Sokkal többet lesz itthon, mint eddig, mert meg akarja javítani a házasságunkat. De Te engem szeretsz, ugye? - kérdeztem kétségbeesve. Rózsa igent intett, de éreztem a mozdulatban a bizonytalanságot. És attól a naptól fogva tudtam, hogy a játszmát elvesztettem.

Húztuk még néhány hónapig. Sokkal ritkábban találkoztunk, mint korábban, mert János betartotta az ígéretét, és komoly energiákat feccölt a kapcsolat megmentésébe.

Elutaztak Párizsba, Miamiba, Kubába. Színházba, moziba, múzeumba jártak. A házasság-szex tiltott téma volt, de Rózsa megváltozott az ágyban, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy ezzel a területtel is foglalkoznak. Úgy tűnt, a szerelmem kezd visszatalálni elvesztettnek hitt férjéhez.

Végül én mondtam ki, amit ki kellett, pedig megszakadt a szívem. Beszédes volt a reakciója: zokogott, de nem ellenkezett, azonnal elfogadta a döntésemet. Ma már tudom, hogy fontosabb volt neki a biztonság, a meleg otthon, az anyagiak, az utazások: azt hiszem, sem a korom, sem a bizonytalan egzisztenciám miatt nem bízott bennem. Képtelen voltam meggyőzni, hogy igazán szeretem, vagy ha mégis, neki ez kevés volt amellett, amit a gazdag, megbízható férje nyújtani tudott.

Azóta öt év telt el, és – bár tisztában vagyok vele, hogy beteges, sokan pszichológust ajánlgatnak - ki merem jelenteni, az érzéseim jottányit se változtak Rózsa iránt. Nincs párkapcsolatom, nem is volt azóta, rá se bírok nézni más lányokra. A barátaim lemondtak rólam, egyedül az öcsém hívogat gyakran. Nem baj. Sokat dolgozom, esténként hazamegyek, és álmodom a szerelemről. Ha már nem lehetett az enyém, legalább éjszakánként, néhány órára hadd nyerjem el - a fejemben.

Olvass galériánkban a hűtlenségről!