Tibi és én egy csillagfényes vasárnap estén döntöttük el, hogy hétfőtől új életet kezdünk. Nyakig voltunk egy feszült, frusztrált időszakban: kevés volt a szex, sok a munkahelyi stressz, még több a gyereknevelési defektus. Tibi kétségbeesett megoldási javaslatként dobta be a válást. Leültünk egy asztal mellé, napokig számoltuk és tervezgettük az elszakadás költségeit és folyamatát, amíg el nem bőgtük magunkat. Akkor gyúlt a fejünkben világosság, és született alternatív megoldás a problémahalmazra. A póráz kilazítása. A hagyományos társadalmi szerepek felrúgása.

Másfél éve élünk szép új világunkban, és egy cseppet sem bántuk meg. Nem nevezném nyitott házasságnak, inkább olyannak, ahol a kínálkozó lehetőséget a felek nem utasítják el csípőből. Nekem három kalandom volt ezalatt, a férjemnek kettő. Sok? Kevés? Nem töprengek rajta. Egyébként is: inkább a keresés időszaka az igazán izgalmas, amíg rátalálunk arra az egyedre, akivel megtörjük a mindennapok egyhangúságát. Időről-időre félrelépünk tehát, hogy elűzzük az unalmat, a fáradtságot, az ólomszürke rutint, a csúf fellegeket házasságunk egéről – hogy közhelyesen poétikus legyek.

De azért nem minden rózsaszínű. Lássuk új életünk előnyeit és a hátrányait!