Nem hittem el, ahogy a legjobb barátom hirtelen szakított velem

Borítókép: Nem hittem el, ahogy a legjobb barátom hirtelen szakított velem Forrás: Getty Images
Kilenc év után egyik napról a másikra hagyott faképnél, méghozzá nem is akárhogyan. Elmesélem. Kata története.

„Nem akarom, hogy többé barátok legyünk; arra pedig ne is számíts, hogy az esküvődön ott leszek! – állt elém az én legjobb barátnőm – ma már csak ex-barátnőm – egyik napról a másikra. Mondanom se kell, teljesen ledöbbentem, ugyanis halvány sejtelmem sem volt, miért vág a fejemhez hirtelen ilyen dolgokat. Főleg azok után, hogy alig pár napja, amikor nálam járt, még semmi jele nem volt annak, hogy bármiféle problémája lenne velem vagy a barátságunkkal. Ahogyan az elmúlt kilenc évben se láttam ennek nyomát sem” – kezd bele a történetébe az elkeseredett fiatal nő.

„Ha jobban belegondolok, volt az este során egy olyan pillanat, amikor gyanút foghattam volna, hogy valami nincs egészen rendben. Mégpedig akkor, amikor megkérdeztem tőle, nem szeretne-e segíteni a lánybúcsúm szervezésében. Akkor azt a kitérő választ adta, hogy attól tart, nem lenne képes egy elég ütős bulit összehozni. Pedig még mondtam is neki, hogy nekem ez annyira nem is fontos; olyannyira, hogy még magam sem vagyok benne biztos, szeretnék-e egy ilyen bulit egyáltalán. Akkor ennyiben maradtunk.

Így aztán derült égből villámcsapásként ért, amikor öt nappal később egy üzenetet kaptam tőle, amiben arról tájékoztatott, hogy összeírt elég sok dolgot a kettőnk kapcsolatáról és hogy szerinte ez nekem nem igazán fog tetszeni. A kis fogalmazványa pedig olyan hosszúra sikeredett, hogy inkább nem is a WhatsApp-on, hanem mailben fogja nekem átküldeni. Visszakérdeztem, hogy mi van akkor, ha én ezt nem olvasom el?

Azt felelte, nem lehetek ennyire önző és hogy igazán felnőhetnék már ahhoz, hogy elfogadjam a kritikát.

Fogalmam sincs, mire véljem ezt az egészet. Kilenc év barátság után ír egy emailt, kilistázva benne a hibáimat? Szerintetek ez rendben van?” – teszi fel a kérdést a csalódott barátnő.

A kommentelők nagy része szintén értetlenségének adott hangot, miért volt szükség erre a drámai húzásra. Szerintem, ha a barátnőd képes volt arra, hogy egy hosszas emailben rád ömlessze a veled kapcsolatos kifogásait, azt mutatja, hogy egyáltalán nem te vagy a probléma a kapcsolatotokban – írta az egyikük.

Nem lehet, hogy egy kissé nárcisztikus? Vagy az esküvőd közeledtével úgy érzi, már egyre kevésbé szólna róla a kapcsolatotok? – kérdezett vissza egy másikuk.

Te mit gondolsz?

Galériánkban olyan sztárokról olvashatsz, akik szinte megszólalásig olyanok, mint a legjobb barátjuk