Borítókép: A legjobb barátnőm falazott a pasimnak Forrás: Getty Images

A legjobb barátnőm falazott a pasimnak

Milyen érzés, ha a legjobb barátnőd kijátszik a hátad mögött? Hajni fiatalkori csalódása.

Petivel egy buliban találkoztam egyetemista koromban. Jóképű és sármos srác volt, mit mondjak, rendesen belé voltam zúgva. Mivel vidékről jött, és elég kaotikusak voltak a lakhatási körülményei, kértem, hogy költözzön hozzám, amit ő megköszönt és elfogadott, bár utólag visszagondolva mintha félig-meddig kényszerből tette volna.

Alexa volt akkoriban a legjobb barátnőm. Évfolyamtársak voltunk a bölcsészkaron, ez jobban összekötött minket, mint a nem túl hasonló természetünk. Gyakran lógott nálunk, Peti és ő hamarosan jóban lettek. Azt hiszem, sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint én bármelyikükre.

Peti néhány hónap után pedzegetni kezdte, hogy szerinte nem illünk össze – amiben egyébként maximálisan igaza volt. Én, mint egy túlkoros csitri, fülig szerelmes voltam belé, könyörögtem neki, hogy ne menjen el, próbáljuk meg újra. Ímmel-ámmal beleegyezett. Felnőtt fejjel nehéz hajbókoló, megalázkodó önmagamat megérteni, de akkor mérhetetlenül hálás voltam, hogy nem pakol össze azonnal. Várt még vele vagy két hetet.

Alexával aznap a nyelvtörténet-szemináriumon futottam össze, aki határozottan zavarban volt. Mindig egymás mellett ülünk, de ezúttal nagy ívben kikerült engem, és a hátsó sorban ült le. Amikor egyetem után hazamentem, és láttam, hogy Peti összes cucca eltűnt, csak egy bűntudatos búcsúlevél árválkodott az asztalon, biztos voltam benne, hogy a barátnőm nyakig benne van a buliban. Még az is megfordult a fejemben, hogy a hátam mögött nagy romantikus pátosszal egymásra találtak. De egész másról volt szó.

Peti kikapcsolta a mobilját. Felhívtam Alexát, aki csak másodszorra vette a bátorságot, hogy felvegye a telefont. Kérdőre vontam. Ezúton leszögezném, a beszélgetésünket biztos nem tudom pontosan idézni, az idő fátylat vont az emlékezetre. de valahogy hasonlóan történt.

- Peti nem mondta el? – motyogta, talán hogy húzza az időt.

- Mit? Hogy keféltek? – sziszegtem. Hallhatóan megdöbbent.

- De Dóri, csak nem képzeled rólam!

- Akkor mi a franc folyik itt?

Hosszú csend volt a telefonban, aztán egy mély sóhaj.

- Peti átköltözött egy másik kerületbe. Az egyik ismerősöm albérletébe. Segítettem neki összepakolni és átköltözni.

Köpni-nyelni nem tudtam.

- Micsoda? Te segítettél, és nekem nem szólt egyikőtök sem?

- Igen, hát nekem van kocsim, érted. Peti megkért rá. És majd fel fog hívni téged. – mondta Alexa sebesen. –Váratlanul jött ez a szerelem, nem lehetett elszalasztani.

- Váratlanul? Milyen szerelem?

- Igen. Hát van egy lány. Két hete ismerik egymást, de azonnal beindultak a dolgok köztük. Ezerrel működik a kémia. Peti már jó ideje rosszul érezte magát veled, de nem tudta elmondani.

- És helyettem neked mesélte el? A barátnőmnek? Te pedig együttérzően végighallgattad, és nekem nem szóltál róla? Aztán együtt bejöttetek a lakásomba, és a tudtomon kívül elvittetek mindent?

- Nem mindent. – mondta, mintha még ő sértődött volna meg. – Csak Peti cuccait. Én…

– Ne! Elég! – ordítottam a telefonba, és ömleni kezdtek a könnyeim. – Nem akarom tovább hallgatni ezt. Rohadt árulók vagytok mindketten.

- Sajnálom Dóri. – mondta olyan hangon, mint aki egyáltalán nem sajnálja. Már nem is tudom, melyikünk nyomta ki előbb a másikat.

Utólag úgy vélem, Alexa szerelmes lehetett a barátomba, ezért hallgatta meg az ömlengéseit, és ezért segített neki ahelyett, hogy velem törődött volna. Más magyarázatot nem találok a múltra. Többé nem álltunk szóba egymással. Ha szembejött a folyosón az egyetemen, hátat fordítottam neki, és ő sem törte magát, hogy beszéljen velem. Petiről évekig nem jött hír: szőrén-szálán eltűnt, mintha nem is létezett volna. Nemrég azonban unalomból rákerestem a Facebookon, és megtaláltam a profilját. Csodás családja van, csinos felesége, két gyereke, egy kutyája, az udvaron az elmaradhatatlan négy kerék. Sikersztori. Kicsit elméláztam, vajon ez ugyanaz a nő-e, aki miatt a barátnőmmel annak idején karöltve, nagy egyetértésben cserbenhagytak, de aztán arra gondoltam: kit érdekel.

Hogyan bizonyíthatod az exnek, hogy hibát követett el? Galériánkból megtudhatod!