Hogyan tesz függővé a Messenger vagy az Instagram?

Borítókép: Hogyan tesz függővé a Messenger vagy az Instagram? Forrás: Getty Images
Tudod, egy nap mennyi időt töltesz a messengeren vagy az Instagramon? Fél óra? Lehet, hogy a 2-3 órás tippel közelebb járnál az igazsághoz. De mégis mi olyan vonzó üzenetek megválaszolásában, vagy cicás videók nézésében, hogy képesek vagyunk napi szinten órákat eltölteni vele? A Netflix új dokumentumfilmje, a The social dilemma feltárja, hogyan váltunk néhány röpke év alatt okostelefon-függők társadalmává.

A mesterséges intelligencia révén az applikációid jobban ismernek, mint a terapeutád, és pontosan tudják, hogyan kössék le a figyelmed naponta hosszú órákra. A legújabb Netflix-dokuban tervezők, mérnökök és egyéb szakemberek vallanak szakmájuk és az egész Szilícium-völgy visszásságairól, többek között arról, hogyan finomhangolja a közösségi média a felhasználókat, kihasználva bizonyos pszichológiai adottságainkat, amiket meghackelve észrevétlenül függővé válunk. A cél, hogy minél többet lógjunk egy-egy appon, ennek érdekében pedig olyan fegyvereket vetnek be, amik közvetlenül hatnak a pszichére.

A mai Nagy Testvér

Úgy gondolod, túlzás az okostelefont és a benne tárolt adataidat az orwelli társadalomhoz hasonlítani, ahol minden lépésed rögzítik és elemzik? Pedig pontosan ez történik a kis kütyüben: a nap 24 órájában folyamatosan megfigyel téged, megjegyzi, merre jársz, kivel találkoztál, mit csináltál napközben, mire kerestél rá, vagy mikor voltál annyira elfoglalt, hogy rá sem pillantottál (bizonyos értesítések elküldését pedig ehhez igazítja, hátha el tud csábítani egy kis pötyögésre). A hatalmas mennyiségű és kiterjedt adatgyűjtés eredménye többek között, hogy az okoseszközöd félelmetes mértékben „megismer” téged, a hangulataid, a magánéleted, sőt, az egész személyiséged nyitott könyv előtte. És ez nem költői túlzás, a filmben megszólaló szakértők szerint ez minden igazán sikeres applikáció módszere, hiszen így tudja a legjobban személyre szabni, milyen tartalmat tesz le eléd, amikor megnyitod.

És ha jól lövi be, mi fog téged lekötni a következő 3-4 órában, máris nyert ügye van.

Ha ez önmagában nem lenne elég nyomasztó, gondolj bele, milyen kimenetele van annak, ha az emberek mindig csak azokat a tartalmakat látják, amikről az app tudja, hogy megfelel az ő érdeklődésüknek, világról alkotott elképzelésüknek. Egy olyan buborék alakult ki körülöttünk észrevétlenül, amiben elég könnyen hihetjük azt, hogy mások mindenben egyetértenek velünk, ugyanazokat a dolgokat kedvelik, mint mi, az ellenvélemények, más nézőpontok pedig el se jutnak hozzánk. Az agyunk amúgy is hajlamos arra, hogy csak azokat a tényeket vegye figyelembe, amik alátámasztják a már meglévő világképünket, a közösségi média pedig még inkább megerősíti, majd kihasználja ezt.

Mit ér a jó kép, ha nincs kivel megosztani?

Megesett már veled, hogy miközben bőszen készítetted a fényképeket a nyaraláson, már előre örültél, milyen jó lesz kitenni őket a hírfolyamba? Esetleg szelektáltad is a képeket aszerint, hogy várhatóan melyik kapja majd a legtöbb reakciót?

A „megosztás” fogalma új értelemmel bővült, amióta a közösségi média jelen van az életünkben.

Az ember, mint faj fejlődése és feltörekvése óriási részben múlt azon, hogy együttműködünk, fontos nekünk mások társasága, sőt, elismerése is. Evolúciós értelemben létszükséglet, hogy a csoport, amihez tartozunk, ne taszítson ki magából, hiszen az egyet jelent a halállal. Ugyanez a félelem ma is megvan bennünk, igaz, kicsit módosítva, hiszen nem halunk meg szó szerint, ha nem kedvelnek a munkahelyünkön vagy a barátaink nem értenek egyet velünk, mégis kicsit olyan érzés. Elég sok mindent megteszünk tehát annak érdekében, hogy elfogadjanak, kedveljenek, sőt, hogy népszerűek legyünk. Ezt a social media appok tervezői is nagyon jól tudják, ennek megfelelően pedig ki is használják az elismerés utáni természetes vágyunkat. Ha a nyaralós kép nem kap annyi szívet és lájkot, mint vártad, máris úgy érzed, hogy valami baj van a képpel, talán jobb is lenne levenni, ha ennyire nem tetszik másoknak. Pedig nem arról van szó, hogy a barátaid kerek-perec megmondták neked, hogy nem áll jól rajtad a fürdőruha, mégis úgy érzed, nemtetszésüket fejezték ki azzal, hogy nem reagáltak a fotóra. Nem kell tehát konfliktusba keveredni valakivel, hogy megbántsd az érzéseit, elég, ha passzív maradsz. Milyen elvárást közvetít ez? Hát azt, hogy légy mindig online, nézd meg a barátaid, rokonaid feltöltött képeit és videóit, és gondosan ügyelj arra, hogy reagálj is azokra a megosztásokra.

Egy másik érdekes kérdés az ismerőseid, követőid, szakmai kapcsolataid száma. Hiszen valahol ez is arról árulkodik, mennyire vagy közkedvelt, nem? Persze annak, hogy hány ismerősöd van, nem sok köze van ahhoz, mennyire vagy elégedett a barátságaiddal vagy romantikus kapcsolataiddal, azaz lehetsz elégedett annak ellenére, hogy nincs ezer követőd Instagramon, mégis ez lett a népszerűség zsinórmértéke. A nagyszámú ismerős és követő pedig felvet egy újabb problémát: azt már megszoktuk sok tízezer év alatt, hogy gondolnunk kell arra, másoknak mi a véleménye rólunk, de mégis hogyan kezeljük azt a kérdést, hogy hogyan érez velünk kapcsolatban ötszáz, kétezer, esetleg tízezer ember? Ma már nem kell közéleti szereplőnek lenni ahhoz, hogy ilyen kérdésekkel találjuk szembe magunkat, elég, ha viszonylag ismert felhasználók vagyunk.

Ébredés a Mátrixból

Mit lehet akkor tenni? Letörölni minden létező appod és felhasználód, a telefonodat pedig bedobni a legközelebbi folyóba? Ez is egy opció, és így is lehetne élni, de valószínűleg megnehezítené a mindennapokat. A közösségi média nem ördögtől való, ha megtanulod okosan és tudatosan használni. A legtöbb telefonban például meg tudod nézni a beállításoknál, aznap hány órát töltöttél el a képernyő előtt (lehet, hogy meglepődnél), melyik appokat használtad. Ezzel könnyen számon tudod tartani, mennyi az annyi, és vissza tudod fogni a telefonhasználatot adott esetben. Emellett tudatosítsd magadban, hogy a közösségi média, bármilyen valóságosnak érződnek is a hatásai, mégiscsak egy kozmetikázott álvalóság, és érdemes aszerint is kezelni.

Az alábbi galéria is jól példázza, hogyan ferdíti a közösségi média a valóságot: