Tudom, hogy sok éven át felsővezetőként dolgoztál. Hogyan kerültél kapcsolatba a jógával?

Amikor elkezdtem jógázni, még Londonban éltem és marketinggel foglalkoztam. Imádtam a munkámat, a pörgést, de idővel teljesen kiégtem. Ez a kiégés állított választás elé: valóban antidepresszánst és alvássegítő tablettát akarok szedni a tüneteim kezelésére vagy kipróbálok valami mást. Így érkezett az életembe a jóga, a mindfulness és a meditáció. Akkor még eszembe sem jutott, hogy én mindezt valaha tanítani fogom, az vezérelt, hogy meggyógyítsam magam, újra megtaláljam az egyensúlyt az életemben. Önmagamon akartam segíteni.

Beleszerettél a jógába? Mikor kezdted azt érezni, hogy ez lesz a te utad?

Először nem magába a jógába szerettem bele, hanem a hatásába. És ahogy haladtam előre az időben egyre nyitottabb lettem a fizikailag kevésbé megerőltető gyakorlatokra, a befelé figyelésre és elkezdtem lassulni. Így jutottam el az Ashtangától a Vinyasa flow-n és Hathan át a Yin jógáig. Ma már képes vagyok egy-egy pózt hosszú perceken át kitartani, de ehhez először azt kellett megtanulnom, hogy békességben tudjak lenni önmagammal. Próbáld csak ki, milyen nehéz mozdulatlanul feküdni és egyedül maradni a gondolataiddal, akárcsak egy kis időre is, amikor belül vihar van! Mert igenis árulkodó, hogy mi lesz hangos, amikor elcsendesedsz.

Hogyan került át az életedben a fókusz egyre inkább a jógára?

A képzéseket magam miatt csináltam meg, hogy önmagamnak segítsek, hogy rendben lehessek. És hogy legyen egy olyan eszköztáram, amelyet az üzleti életben, vezetőként tudok használni például stresszkezelésre. Eleinte semmiféle karrierváltó szándék nem volt bennem. De aztán, ahogy láttam a hatását önmagamon és másokon, egyre inkább azt éreztem, hogy már nem csak a saját gyakorlásom vonz, hanem az is, hogy ez mennyi hozzám hasonló emberen segíthet. Fantasztikusnak tartom, hogy a jóga egy olyan eszköz, amellyel az emberek képessé válnak arra, hogy visszavegyék a kontrollt a saját életük felett.

A jóga számomra hatalmas megnyugvást hozott. Hogy önmagam ura lehetek, hogy hatalmam van a saját jól létem felett és többé már nem csak sodródok az eseményekkel és nem a körülményektől függ, hogyan érzem magam.

De tudtam, ahhoz, hogy szintet tudjak lépni, tudjak épülni, fejlődni, teljesen a jóga világa felé kellett fordulnom és elbúcsúznom a felsővezető pozíciómtól. Viszont tudtam magamról, hogy számomra az anyagi biztonság fontos, ezért nem égettem fel magam mögött az összes hidat, még pár hónapig tanácsadóként dolgoztam, hogy megmaradjon a biztonságérzetem. Így a teljes váltás az én esetemben nem úgy történt meg, mint egy hollywoodi filmben, amiben a főhős látványosan, csapot-papot otthagy és másnaptól új életet kezd valamilyen trópusi országban, hanem fokozatosan. Egy idő után eljött az a pont, amikor már úgy éreztem, csak akkor fogok tudni tovább épülni, ha 100 százalékosan a jógára fókuszálok, mert ezen az úton voltam otthon.

Sokan úgy élik meg a karrierváltást, hogy az egy óriási dráma. De ennek egyáltalán nem kell így lennie. Nem kell mindent feladnod. Pláne nem azonnal. Mert miért is kellene? Hiszen a tudást, a tapasztalataidat, amiket eddig megszereztél, viszed magaddal.

Szerintem a karrierváltásban elképesztően fontos az önismeret. Tudnod kell magadról hogyan viseled a bizonytalanságot, miben tudsz stabilitást találni majd a változásban. Minden út valid, ami közelebb visz magadhoz.

Milyen volt az első jógaóra, amit te tartottál? Hogyan élted meg?

Zseniális volt. Persze valószínűleg ma már ezer dolgot másként csinálnék. Pontosan nem is emlékszem az órára, hogy mit tanítottam, de ami nagyon érdekes, hogy minden egyes embert megjegyeztem és a mai napig vissza tudom idézni őket. Pontosan emlékszem arra a hét emberre, akik életem első jóga óráján ott voltak. És azt is bármikor fel tudom idézni, hogy azt éreztem: megérkeztem. És ez nem azt jelenti, hogy nem féltem. Az összes legjobb és legrosszabb szcenárió lepergett a fejemben az óra előtt. De ettől még az számomra egy tökéletes élmény volt, mert nekem a tökéletesség fogalmába belefér a félelem és az izgalom is.

Szerinted egy jógaoktatónak egyben pszichológusnak is kell lennie?

Nem gondolom, hogy a kettőt össze kellene mosni. Én fontosnak tartom, hogy ne próbáljak meg olyan problémát megoldani, aminek nem vagyok a szakértője. Tudok neked eszközöket adni, meg tudlak hallgatni, tudok egy közösséget biztosítani, amely nyitottan és szeretettel fogad. De arra mindig nagyon ügyelek, hogy a saját hatáskörömön belül maradjak. És ez bennem nem okoz hiányérzetet, mert ez a hatáskör óriási, hiszen egy másik ember testével, légzésével, fókuszával, gondolataival foglalkozhatok, még ha nem is vagyok terapeuta. Ez az emberek részéről óriási bizalmat feltételez. Ezért fontos, hogy olyan oktatót válassz, akinek ezt a bizalmat képes vagy odaadni: aki megérintheti a tested, aki pár percre olyan alapvető dologba szól bele, mint hogy hogyan lélegezz. Ha belegondolsz, a légzés az élet alapja. Micsoda bizalom kell hozzá, hogy másra bízd a légzésed irányítását!

Fantasztikusnak tartom, hogy annyi segítő szakma van és mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága. Én mindig arra biztatok mindenkit, hogy járjon terápiára, vegye igénybe azokat az eszközöket, amelyekre nyitott, amelyeknek bizalmat szavaz.

A jógaórákról, workshopokról, elvonulásokról mindig rengeteg történetet hallani, mennyi barátság szövődik.

Van olyan szakasza az életünknek, amikor éppen azokkal a legnehezebb megosztani egy elakadást, akik a legközelebb állnak hozzánk és a legjobban ismernek. Ezért is szoktam azt javasolni a mindig párban, barátokkal járóknak, hogy egyszer tegyenek kivételt és ne együtt jöjjenek. Hallgassanak meg valakit, aki egy kívülálló szemével lát, akinek semmiféle prekoncepciója nincs velük szemben. Aki teljes nyitottsággal és kíváncsisággal fordul feléjük és nem fogja három mondat után levonni a konklúziót, hogy „jaj, veled mindig ez van”, de még pozitív irányba sem fog torzítani. Egy jószándékú idegen lesz. A beszélgetések közben létrejönnek a kapcsolódások, sokszor később barátságok születnek. És felismerések! Sokszor olyan új embereket és eszközöket kaphatunk az életünkbe, amikkel könnyebb lesz folytatni az utunkat, amikor újra kilépünk az utcára. Megtartjuk egymást ebben a közösségben.

Milyen workshopjaid vannak és jellemzően milyen problémákkal érkeznek hozzád? Min szeretnének a legtöbben változtatni?

A workshopjaim különféle tematikára épülnek, így van például hála-, önbizalom- és reziliencia workshop, de szervezek különböző kultúrákhoz – például a japánhoz, a skandinávhoz és az olaszhoz- kapcsolódót és páros workshopot is. Általában nem problémával, sokkal inkább valamilyen céllal érkeznek hozzám. Mindegyik workshop közös célkitűzése a tudatos lelassulás és közös az is, hogy mindegyikben van jóga, mindfulness és meditáció egyaránt. Az eszköztár is ugyanaz, de mindig az adott problémára, célra fókuszálva válogatunk ezekből, így például a japán workshopon teameditáció van. Persze rengeteg céges tréninget is tartok, ott a változáskezeléssel, stresszmenedzsmenttel, mindfulness eszközökkel, sokszor kiégésmegelőzéssel foglalkozunk.

Ahogy haladsz előre az időben, úgy bővíted és változtatod az eszköztáradat is?

Bár sikeres marketing szakember voltam – a számok mindenképpen ezt mutatják-, érdekes módon soha nem tartottam magam különösen tehetségesnek, az én szupererőm mindig is az volt, hogy - a legtöbb esetben - én voltam a legfelkészültebb és a legkedvesebb. És ezt az erőt a mai napig őrzöm.

A Mat on the Moon elindulása óta nem telt el olyan hónap, amikor ne képeztem volna magam és persze folyamatosan tanultam volna valami újat és nem csak a tanáraimtól, de a tanítványaimtól is. Jelenleg is két kurzusra járok és emellett rengeteget olvasok. Nincs egyetlen üdvözítő módszer, ami mindenre megoldást nyújt. Rengeteg tanulás és megtapasztalás szükséges ahhoz, hogy rálelj a saját utadra.

Én abban hiszek, hogy a jóga, a meditáció és a mindfulness egy-egy ajtó, amelyeket ha kinyitsz, mögötte az igazi önvalódat találod. A jóga tanítása szerint mindannyiunkat ugyanaz az energia mozgat, ugyanannak az univerzumnak a részei vagyunk, ugyanaz a fény pislákol bennünk. Ezért bárkivel találkozunk, tulajdonképpen önmagunkkal találkozunk. A Namaste, a jóga üdvözlése is ezt jelenti: a bennem lévő fény üdvözli a benned lévő fényt. Mindkettőnkben van valami isteni és ezek kapcsolódnak, köszöntik egymást.

Mennyiben más a workshop mint az elvonulás? Mennyivel adhat többet az utóbbi?

Nem feltétlenül az esemény időtartama határozza meg, kinek, melyik a jobb. A háromórás workshop is hatalmas ugrást jelenthet. A hosszabb elvonulásokban az a különleges, hogy több tér és idő van magaddal lenni, csak magadra figyelni. Mert mikor csinálod ezt meg otthon? Valószínűleg soha vagy csak nagyon ritkán, mert legtöbbünket folyton elsodornak a teendők vagy a telefonunk szólal meg, vagy mi kezdjük el nyomkodni.

A többnapos elvonulásokon hatalmas dózisban kapod a nyitottságot, az ítéletmentes kíváncsiságot. És egy hétvége alatt sokszor átkattan benned valami. Mindkettőn és minden alkalommal kapsz olyan eszközöket, amiket aztán nélkülem, önállóan is használhatsz a mindennapjaidban, hogy jobban lehess magaddal.

Azt szoktam mondani, hogy a jóga csak elkezdődik a szőnyegen, de messze nem ott ér véget. A jóga célja, hogy megszüntesse a széttagoltságot az elméd, a lelked és a tested között és a három dolgot újra összehozza: hogy újra kapcsolódni tudj a testedhez, az elmédhez és meg tudd tapasztalni a teljes belső világodat, az eddig észre nem vett örömökkel, a mélyen gyökerező hálával és persze a kihívásokkal együtt. Mert pontosan erre van szükséged a jógaszőnyeged négy sarkán túl is. Nem kell mindig valami újat kergetned, meg tudod találni az itt és mostban, egy lélegzetben, egy gyakorlatban is az örömöt, a kíváncsiságot. És ha ezekben megtalálod, minden másban is fel tudod majd fedezni. Ne arról szóljon az életed, hogy mindig vársz valamit a jövőben.

Te mennyire élsz másként most mint a jóga előtti életedben? Mit tanított neked a jóga?

A jóga rávilágított a saját belső erőforrásaimra. Megtanított az itt és mostban létezni, a több figyelemre, fókuszra és a tudatos jelenlétre. Az évek alatt rájöttem, számtalan dolgot megadhatok magamnak, mert képes vagyok rá és nem kell kívülről várnom az engedélyt vagy a megerősítést. Azt, hogy már most teljes vagyok, az út visszatérni ehhez a teljességhez, mert nem megjavítani kell magunkat. Nem vagyunk elrontva. Na meg azt, hogy minden út befelé vezet.

És ha még több mindful tippre vágysz, hoztunk neked pár gyakorlatot!