A barátnőm annyira félt a férjétől, hogy mindent aláírt

Borítókép: A barátnőm annyira félt a férjétől, hogy mindent aláírt Forrás: unsplash/Eric Ward
Janka bármit megtett, amit a férje parancsolt neki. Rebeka elmeséli, hogyan működik egy elnyomó házasság vége.

Janka gimis osztálytársam volt, egy igazi törött szárnyú madárka: aki csak meglátta, dédelgetni, óvni szerette volna. Volt is mitől, munkanélküli apja otthon basáskodott napi két üveg borral és három doboz cigivel, és minden áldott nap elmondta, hogy lehetett akkora hülye annak idején, hogy elvette Beát (Janka édesanyját) feleségül, aki szült neki egy ilyen szerencsétlen gyereket.

Janka az apja által okozott sebeket egész életében nem heverte ki. Gimiben ugyan a tanárok és a diákok szerették és óvták, de a közbeszédben egyértelmű volt, hogy ez azért van így, mert elemi szinten is alig képes magáról gondoskodni. Érettségi után azonnal dolgozni kezdett – messze képessége alatti munkát kapott, ahol folyamatosan kihasználták -, majd megismerkedett leendő férjével, Gézával. Géza menő, jól kereső bróker volt, és szemlátomást ugyanazt a gyengédséget váltotta ki belőle a törött szárnyú madárka, amit belőlünk, egykori osztálytársakból. Végre Jankára mosolygott a szerencse.

Legalábbis eleinte úgy tűnt.

Jankát legalább tíz évre szem elől vesztettem. Ürömre költözött, férjhez ment, szült két gyereket, élte a jómódú feleségek gondtalannak tűnő félvidéki életét. Egyszer találkoztunk: drága, méretre szabott kosztümöt viselt, a legpuccosabb italt választotta, és arról beszélt (épp szingli voltam), hogy a kapcsolatok nem javulnak meg maguktól, azokon dolgozni kell, mint a Kis Hercegnek a Rózsájával. Úgy éreztem ennyi közhely hallatán, hogy bár Janka megtalálta a számítását, de ez nem az én utam: már nagyon kevés közünk van egymáshoz.

Aztán tíz év után egyszer csak felbukkant a semmiből, és elhívott kávézni. Nem viselt márkás cuccokat, zilált volt és kétségbeesett. Akkor derült ki, amit addig gondosan titkolt: hogy az „isteni” Géza valójában tőrölmetszett diktátor, igen hasonló Janka elhalálozott édesapjához, az ürömi villa pedig a pokol egyik mocskos bugyra. Jankának tíz év együttlétük alatt semmilyen beleszólása nem volt a pénzügyekbe, maximum zsebpénzt kapott az urától, ami zsemlére és kávéra volt elég. Dolgoznia tilos volt (minek az, van elég pénzünk, neveld csak a gyerekeket). Nap mint nap hasonló jelzőket kapott a férfitól, mint az apjától annak idején: butának, csúnyának, magatehetetlennek, szerencsétlennek bélyegezték. Ami pedig a szexuális életüket illeti: Géza gyakran arra kényszerítette, hogy szexboltokból beszerzett hacukákat öltsön magára, mert ez izgatta fel. Janka azonban minden alkalom után úgy érezte, hogy megerőszakolták.

A szörnyű csavar a történetben, hogy Janka végül összejött egy kollégájával, aki a fejébe vette, hogy a madárkát ki kell menteni az infernóból, és akitől egyetlen alkalom után teherbe esett. Nem volt mese, el kellett mondani otthon, mi a helyzet. Géza első mondata az volt: semmi gond, drágám, én is megcsaltalak a titkárnővel. Amikor azonban rájött, hogy komolyabb a helyzet, és Janka válni akar – már amennyire akarni tudott bármit -, tüzet okádó sárkánnyá változott.

Elmagyarázta a feleségének, hogy nála marad a két gyerek, a házból Janka egy fillért ne reméljen, se pénzt, mert ha szembeszegül vele, vérprofi ügyvédekkel cincálja szét a bíróságon. Nem érdemel semmit, mert egy alázatos szent képébe varrt utolsó büdös kurva, aki az első jöttmenttel felcsináltatja magát. Ha menni akar, menjen, de egy szál pendelyben, ahogy a házasságba jött.

Janka ügyvédje döbbenten nézett, amikor ügyfele közölte, hogy aláírja az összes papírt, amit Géza elé fog tenni. Ne vicceljen. Csak egy kis kitartás kell, és öné lehet a gyerekek felügyeleti joga, a ház fele, a vagyon fele. De Jankának nem voltak megküzdési stratégiái. Megrázta a fejét, és szó nélkül aláírta, hogy teljesen lemond addigi életéről.

Ültünk a kávézóban.

Janka hasa már rendesen domborodott, ő pedig a harmadik cigit nyomta el a hamutartóban. Nem bírom abbahagyni, mondta, ilyen körülmények között nem. Ferihez költözöm, ha ennek vége. Megleszünk, nemsokára megszületik Misike is. És a gyerekeid, kérdeztem. Könnyek gyűltek a szemébe. Láthatom őket minden második hétvégén. Néha felhívnak, hogy nem tudnak elaludni. Én sem. De nem merek szembeszállni vele. Ha megpróbálom, eltapos. Ismerem őt, nem ismer kíméletet.

Ugyanezt mondta annak idején Tivadar bácsiról, a matektanárról, gondoltam, csak akkor még dolgozatokról, érettségiről, és nem az egész életéről volt szó. Nem mert rákérdezni, de a szemében ült: ugye nem tehettem mást? Ugye csak így történhetett? Nagyon sajnáltam, de hazudni nem tudtam neki.

Biztos, hogy a válás a legjobb döntés?