Sokszor képesek vagyunk annyira belefeledkezni a nagy és komoly felnőttes világunkba, hogy megfeledkezünk bizonyos alapevidenciákról. Olyan alap dolgokról, amiket még kisgyerek korunkban tanultunk meg, és amikre van, hogy most a mi kisgyerekünk emlékeztet bennünket, egy-egy megmozdulásával, vagy ártatlan mondatával. Bizony jó lenne, ha az évek során nem kopna el bennünk ez a rég elsajátított tudás, és néha-néha rá tudnánk nézni a dolgainkra egy még sokkal tisztább, őszintébb, természetesebb szemmel: a bennünk megbúvó kisgyermek szemével. Mert hogy, valahogy így kéne működjön a felnőttek világa is, a régi, egyszerű, ám cseppet sem lebecsülendő szabályok szerint. Ti emlékeztek még ezekre? És vajon hányat alkalmaztok közülük ma is? Van olyan, amelyikre néha fel kell hívnotok a saját figyelmeteket?

1. Szerezz új barátokat, becsüld meg a régieket!

Gyerekkorban jóval könnyebben kötünk barátságokat, és egyszerűbben kerülünk másokkal interakcióba. Ha magunktól nem menne, akkor is ott áll a hátunk mögött az óvónéni, akik segít közös nevezőre hozni kettőnk játékát, vagy beszélgetését. Nos, a felnőttkorban már csak egyedül vagyunk, nincs mellettünk állandóan valaki, aki azt figyelné, hogyan kezeljük a társas kapcsolatainkat. Nekünk magunknak kell eldöntenünk, hogy ki az, aki felé érdemes nyitnunk, és akit beengedünk a már kialakult komfortzónánk előszobájába. Ebben kéne felnőttként nagyot fejlődnünk: előítéletek és skatulyázás nélkül minél több új arcot beengedni, legalább a bejárati ajtónkon. Ha pedig valakit netalán a képzeletbeli nappalinkig invitálunk, nem szabad engedjük, hogy a teljes kanapénkat elfoglalja, hiszen kell még a hely a régi arcoknak is, akik már jó ideje bebizonyították, érdemesek a társaságunkra. Nosza, hívjuk is át őket egy újabb találkozóra!

2. Osztozz a zsírkrétán!

Manapság már nem nagyon szeretünk kölcsönadni. Mert amit mi egyszer megszereztünk magunknak, az a miénk. Punktum. Az oviban, ha a Timinek épp egy tűzpiros zsírkréta hiányzott, hogy befejezhesse a kifestő színezését, mi készséggel átnyújtottuk neki a saját tűzpirosunkat. Ezzel szemben ma mi van egy átlag munkahelyen? „Ne az én tűzőgépemet amortizálja, hozzon magának!” Kicsit elfelejtettük, hogyan kell osztozni, még akkor is, ha a közös érdek megkívánná. Pedig igazán emlékezhetnénk rá néhanapján, hogy egykoron a színezés is jobb móka volt együtt, most talán a munka is könnyebb lehetne!

3. Tartsd be a játszótéri szabályokat!

Sokan vannak, akik nehezen egyensúlyoznak a munka és a magánélet között. Köztük akadnak bőven olyan is, akiket annyira elborítanak a teendők és a munkahelyi ügyletek, hogy szinte már meg is feledkeznek róla, milyen dolog a szabadság. Ha pedig elmennek arra a nagybetűs szabadságra, képtelenek élvezni. Mert időközben elfelejtették, milyen is volt annak idején a játszótér gondtalan világa, ahova, - ha még képletesen is, - de ma is be kéne tudjanak lépni. Felállni a laptop és az elektromos kütyük elől, és élvezni a régimódi szabadtéri szórakozást. Ha így tennének, egész biztosan eszükbe ötlenének a játszótereken elsajátított, örökigaz szabályok és tanulságok, mint például: hogy legyünk türelmesek; várjuk ki a sorunkat; ne csapkolódjunk; ne előzzünk; ne bántsuk a másikat sem szavakkal, sem tettekkel! Néha jól jönne, ha például egy egyszerű bevásárlás alkalmával is emlékeznének ezekre az emberek.

4. Ízleld meg a pihenés jótékony hatását!

Ugye mennyire örülnénk, ha valaki most a munkahelyünkön hozná azt a szétnyithatós ágyat, amiben legalább egy órácskát szundíthatunk az ebédszünet után? Régen bezzeg az istenért sem akartunk aludni, amikor az óvónéni arra kért bennünket! Ahogy egy 5-6 éves kölyöknek, úgy a felnőtteknek is szükségük van az újratöltődésre, máskülönben nyúzottak és túlhajszoltak lennének. Éppen ezért, a pihenést nem félvállról véve, meg kéne tanulnunk sokkal jobban és többet lazítani, henyélni, relaxálni: megteremteni az ehhez szükséges teret és időt; ha pedig az megvan, átadni magunkat a nyugalmi állapotnak!

+1: Tedd vissza a dolgokat a helyükre!

Mondhatnátok, hogy „ez azért elég alap”, de sajnos egyre több a bizonyíték rá, hogy nem, nem az. Nézzetek csak szét jobban magatok körül: az iroda mosdójában, a kantin asztalain, a parkok járdáin! Valahogy nem mindig sikerül ezt az „alap tézist” betartani a nagy és komoly felnőtteknek...Ha többször emlékeztetnénk magunkat és másokat is erre az igen fontos szabályra, talán egy apró változást elérhetnénk a környezetünk megóvása és jobbá tétele érdekében.

Te mit tanultál legutóbb a gyerekedtől; mire emlékeztetett, amire jobban oda kéne figyelned? Minden sztorit várunk kommentben!