27 bölcsesség az életről egy bestselleríró tollából

élet,tanítás,Regina Brett,mantra,életvezetés,tanácsok Forrás: Unsplash / Chris Kristiansen
Regina Brett igen nehéz életutat tudhat maga mögött. Anno újságíróként kereste a kenyerét, majd 45 éves korában megírta 50 tanács a boldog élethez című művét, ami világszerte hamar népszerűvé vált. Szerintünk most érdemes újra belelapozni.

Regina 11 évesen vált árvává, majd mindössze 16 évesen alkoholfüggővé. 20 éves volt, amikor világra hozta első és egyetlen gyermekét, aki aztán 41 éves korában elhunyt rákban. 45 éves volt, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála, és amikor megismerte élete párját, majd még ebben az évben összeírta azokat a gondolatokat, amit addig az élet tanított számára, és amelyek sokszor közhelyesnek tűnhetnek. (Ettől azonban még cseppet sem lesznek kevésbé igazak.)

Azóta a listát újabb 5 tanítással egészítette ki, melyből egy újabb könyv született, Isten sosem pislog: 50 tanács az élet apró útvesztőihez címmel, mely bestseller lett Amerikában. És bár rengeteg legenda kering a hölgyről, akiről legtöbbször valamilyen téves oknál fogva sokan úgy gondolják, hogy 90 éves, (Brett ezért azzal szokott viccelődni: „Egy igazi városi legenda vagyok.”), valójában ebben a hónapban tölti be a 63. életévét, de ettől valószínűleg szintén nem lesz kevesebb a mondandója.

Az elmúlt évtizedekben vírusként terjedtek el a sorai a neten, pláne a közösségi oldalakon, úgy gondoltuk ideje újra leporolni őket, ezekben a nehéz időkben. Következzenek a kedvenc tanításaink az élethez Regina Brett-től:

1. Ne vedd magad túl komolyan. Más sem teszi.

2. Az élet nem igazságos, mégis jó.

3. Ha tanácstalan vagy, tegyél egy kis lépést előre.

4. Az élet túl rövid ahhoz, hogy valaki gyűlöletére pazarold.

5. Nem kell minden vitát megnyerned. Inkább fogadd el, hogy valakinek, más a véleménye.

6. Nem baj, ha mérges vagy istenre, kibírja.

7. Sírd ki magad valakinek a vállán. Sokkal jobban megkönnyebbülsz, mintha egyedül tennéd.

8. Az első fizetésedtől kezdve tegyél félre a nyugdíjas éveidre.

9. Békélj meg a múltaddal, hogy az ne tegye tönkre a jelenedet.

10. Ha egy kapcsolatot titkolni kell, még véletlenül se bonyolódj bele.

11. Ne szégyellj sírni a gyerekeid előtt.

12. Minden megváltozhat egy szempillantás alatt. De ne aggódj: Isten sosem pislog!

13. Sosincs késő a boldog gyerekkorhoz. A második már kizárólag rajtad múlik, senki máson.

14. Mindent megoldhatsz, ha a mára koncentrálsz, és nem kapkodsz.

15. A legfontosabb nemi szerv az agy.

16. Az idő szinte mindent meggyógyít, csak adj neki időt.

17. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.

18. A gyerekeid csak egyszer gyerekek, tedd számukra emlékezetessé!

19. Ha ismernénk mások összes gondját, sosem panaszkodnánk a sajátunk miatt.

20. A munkád nem gondoskodik rólad, ha beteg leszel. A barátaid viszont igen. Hívd is fel őket!

21. Ne másokon kérd számon a boldogságodat!

22. Gondolkodj el rajta: amit ma tragédiaként élsz meg, öt év múlva is annak ítéled majd?

23. Engedj el mindent, ami nincs hasznodra, nem szép vagy nem boldogít!

24. Az irigység időpazarlás. Már megvan mindened, ami kell.

25. Ha nem kérsz, nem is fogsz kapni.

26. Ha csokoládéról van szó, hiábavaló az ellenállás.


27. Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.

12 mantra azoknak, akik éden tavasszal valahogy nincsenek a topon