14 dolog, ami szinte minden nő (kissé kupis) autójában megtalálható

Borítókép: 14 dolog, ami szinte minden nő (kissé kupis) autójában megtalálható Forrás: Getty Images
Mert nem csak a táskánk tartogat meglepetéseket egy kívülálló számára...De nem ám!

Egyáltalán nem akarok általánosítani, mert nyilván meglehetősen különbözőek vagyunk, ha a vásárlási, rendtartási vagy a pakolási szokásainkat vesszük. Nemrég azonban az öcsém és az apukám elkezdték a jelenlétemben ugratni anyukámat, hogy eszméletlen, mi mindent találni a kocsijában. Merthogy édesanyám a munkájának köszönhetően napi 3-4 órát biztosan az autójában tölt, így talán nem annyira meglepő, hogy kénytelen volt valamelyest berendezkedni. És igen, néha benne felejt egy-egy almacsutkát vagy banánhéjat az ajtóban kialakított kis rekeszben, ami 1-2 nap után érezhetően bomlásnak indul. De azért ne legyünk ennyire szigorúak, mert egyik reggel, ahogyan behuppantam a vezetőülésbe és szétnéztem magam körül, a szemmel látható poron és koszon kívül azért nekem is volt mit a tejbe aprítanom, ha értitek mire gondolok.

Így azt gondoltam, hogy világgá kürtölöm felkészültségemet és egyben hanyagságomat, és bizakodva várom, hogy némi visszajelzés formájában azt mondjátok: nyugi, a mi kocsink is pont így néz ki. Ha pedig mégsem ismertek magatokra a leírtak alapján, légyszi írjátok, meg hogyan tartotok rendet az autótokban!

Kihagytam valamit? Írd hozzá kommentben!

(Képek: pinterest)