Az est témája: Találd meg külső és belső szépségedet! Te hogyan találod meg a szépséget önmagadban?

Ez mindig azon múlik, hogy jól vagyok-e vagy sem. Amikor megbillenek, és nem vagyok harmóniában önmagammal, olyankor nem tudom magam szépnek látni. A harmónia meg attól függ, hogy mennyire sikerül elfogadnom, leraknom vagy elengednem dolgokat az életemben.

Amikor nem vagyok jól, azt érzem, hogy valamiért kudarcosnak élek meg egy helyzetet. Ilyenkor nehéz harmóniát találni, és így nem tudom magam szépnek sem látni.

Hogyan vezeted vissza magad a harmóniába?

Ahhoz cselekvés kell. Úgy soha nem fog megtörténni, ha csak várunk. Ilyenkor azon kezdek el dolgozni, hogy vajon miért billentett ki engem az adott dolog. Mi az oka? Mik azok a félelmek, amelyek elindultak bennem? Irracionálisak vagy van alapjuk? Ha nincs, miért érzek mégis félelmet?

Megpróbálom felgöngyölíteni, hogy valójában mi váltja ki bennem ezt az érzést. Lehet, hogy nem is a jelen helyzet, hanem gyerekkori vagy későbbi rossz tapasztalat. És ha megvan a gyökere, azt kezdem el oldani. Minél inkább ismerem magam és minél jobban feltérképezem a mechanizmusaimat, annál sikeresebben tudom oldani a félelmeimet.

És ezután elkezdek cselekedni. És ha megteszem azokat a lépéseket, melyeket korábban nem mertem, akkor épp ezáltal rájövök arra, hogy az a dolog nem is olyan vészes. Ettől harmónia lesz bennem, és egy nagy tartóerő. A nyugalom ereje. Ami megszépít belülről. Ilyenkor kívülről is sokkal szebbnek érzem magam.

Ez nagyon komoly önismereti munka. Egyedül végig tudod futtatni ezt a programot magadban?

Terápiába járok. Nekem ez nagyon fontos. Rendkívül izgalmas, már csak a munkám miatt is, a saját blokkjaim miatt, és azért, hogy ne adjam tovább a gyerekemnek ezeket a mintákat. Hogy feltérképezzem a gubancokat. Mindig van mit.

A Centrál Színház tagja vagy. Mi lesz a LIAison című sanzonesteddel?

Most egyáltalán nem tudunk játszani, és a Centrál Színház azért van furcsa helyzetben, mert mi kortárs, főleg angol-amerikai darabokat adunk elő. És ha nincs meg az élő szerzők engedélye arra, hogy streameljük az előadásokat, akkor nem tehetjük.

De épp ma hívott az igazgatóm, hogy kitalált egy remek ötletet. Nagy sikere volt a tavaszi olvasópróbáinknak, a nézők imádták őket. Most az a terv, hogy előveszünk klasszikus darabokat, és azokból csinálunk felolvasószínházat.

Szegény LIAison már másodszor tolódik. De nem akarok kapkodni valamivel, amiben nagyon hiszek. Úgy gondolom, várjuk meg a nyugalmasabb időket, amikor újra lehet színházba járni.

Két egymást követő évben is elnyerted a színház közönségdíját. Mit jelent ez számodra?

Kétféle díjat szoktak adni a színházban: amikor a kollégák szavaznak, és amikor a közönség. A szakmai elismerés is nagyon klassz, ott egészen más szempontok szerint értékelik a színészt. És a közönség szíve is nagyon fontos. A közönségdíj hatalmas elismerés.

Én azért csinálom a színházat, mert azt gondolom, hogy lehet vele gyógyítani. Valami olyat adni, ami által, ha én gyógyulok, akkor a nézők is gyógyulnak. Csupa olyan dolgot lehet megfogalmazni egy színdarabban, amire azt mondhatja a néző, hogy „te jó ég, én ezt már átéltem, és nekem milyen volt, és mennyire fájt, és én hogyan tudtam átvészelni, túlélni vagy belehalni, és most éppen azt látom, hogy ő hogyan csinálja”.

Mindig van egy tükör a nézők előtt. És ha mi jól játszunk, akkor a játékunkban ők meg tudnak mártózni. A közönségdíj számomra visszajelzés arról, hogy valahogy összeértünk azokon az estéken. A nézők azt üzenik vele: „láttam ezt a színészt, ő tudott a legtöbbet mesélni nekem magamról”.

Improvizációs kérdés: mit gondolsz a Beugróról?

Életem emblematikus tévészereplése, általa ismertek meg a legtöbben. Egy óriási esemény, ami meghatároz engem és sok mindent az életemben. Nagyon jól sikerült improvizáció volt. Én magam is improvizáció voltam a műsorban, mert eredetileg nem engem kértek volna fel arra a szerepre. Beugrottam más helyett.

Ez az előadás-sorozat is a félelem legyőzéséről szólt. Hogy milyen legyőzni azt az érzést, hogy én nem tudok improvizálni, és hogy mindenki azt hiszi majd, milyen alkalmatlan vagyok. Aztán egyszer csak már nem ezzel foglalkoztam, hanem a partnereimmel meg a helyzettel, belezuhantam és átadtam magam.

Tavasszal váratlanul ért a lelassulás, aztán átértékelted a helyzetet, és örültél neki. Nyáron újra pörögni kezdtél. Hogyan élsz most?

Ez most tudatos pörgés, nem az a fejetlen és kontrollálhatatlan, ami tavasz előtt volt. Arra használtam a karantént, hogy megértsem: miért történik mindez. Miért állítanak meg bennünket? Mit kell végiggondolnom, mi nincs helyén az életemben? Mi az, amit halogatok, mi az, amit le kellene raknom, mi az, amivel számot kell vetnem? És ezeket elkezdtem gyönyörűen rendbe tenni. Mindez olyan elképesztő erőt ad, hogy a mostani fáradtságom már jóleső. Nem a kimerülés fáradtsága.

Mindent megteszek azért, hogy ha már lehetőséget kaptam a sorstól arra, hogy változtassak az életemen, akkor valóban használjam ezt a helyzetet. Sokan vagyunk úgy, hogy nem mindig sikerül önszántunkból változtatnunk, csak ha kipasszírozzák belőlünk. De inkább vállaljam fel én, hogy itt van a változás és változtatás ideje. Ezt az időszakot arra használom, hogy megyek végig az életemen és rakom újra össze.

Trolin ülök… ilyen perverz körülmények között még nem adtam interjút senkinek.

Nemrég megjelent a szakácskönyved Holnapra is marad – receptgyűjtemény a fenntarthatóság jegyében címmel. Hogyan ajánlanád az olvasóknak – és a trolin most melletted ülőknek?

Ezek nem kizárólag az én receptjeim, sőt, főleg nem az enyémek. Összehívtam egy könyv erejéig azokat a barátokat és főzni remekül tudó embereket, akik fenntartható konyhát vezetnek. Az egésznek a környezetvédelem a lényege: hogy miként tudunk a konyhában egy kicsit másképp gondolkodni, mint ahogy megszoktuk.

A cél, hogy megmutassuk, egyszerű alapanyagokból is nagyon finomakat lehet készíteni. Épp nem arról van szó, hogy bizonyos ételeket csakis így vagy úgy kell csinálni, hanem arról, hogy ettől rugaszkodjunk el. Hogy rájöjjünk, miként tudunk hozzávalókat helyettesíteni aszerint, hogy mi van kéznél, és mit nem szeretnénk hagyni megromlani.

Azért fantasztikusak a könyvben szereplő meghívottak, mert nekik ez gyakorlatilag olyan természetes, mintha levegőt vennének. Számukra magától értetődő, hogy ami otthon van, abból főznek, és nem dobják ki az élelmiszert. Ez egészen elképesztő kreativitást ad.

Akkor ez a könyv neked nem is önkifejezési forma, hanem az értékrended miatt lépted meg.

Abszolút. Gyönyörűen alakulnak az életemben azok a területek, melyekkel kapcsolódni tudok a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz. A 10 millió fa civil kezdeményezés is meghatározó az életemben. Tegnap is épp fát ültettem a 9. kerületben, az út szélén, de úgy, hogy térden állva bányásztam ki a háromöklömnyi köveket a föld mélyéről. Megszállottként tudok fákat ültetni.

A szakácskönyv is arról szól, hogy miként lehet örömmé tenni azt, amit most kényszernek élnek meg az emberek. Előbb-utóbb muszáj lesz leraknunk bizonyos szokásainkat, de sokkal nehezebb, amikor nincs helyette alternatíva. Ha nem úgy gondolkodunk, hogy valamit elvesznek tőlünk, hanem látjuk, hogy van másik út, akkor az már nem lemondás, hanem választás.

Személyes példát mutatsz a faültetéssel és lehetőségeket kínálsz a főzésben. Szerinted hogyan lehetne meggyőzni az embereket a környezettudatosságról?

Az a tempó, ahogy a járvány előtt éltünk, tarthatatlan. A kizsigerelés határán volt mindenki. És meg kellett ajándékoznunk magunkat ahhoz, hogy legyen értelme mindennek. Majd, ha túl leszek rajta, ha megoldom, ha teljesítem, akkor elutazom ide, megveszem magamnak azt, lesz egy cipő, egy ruha, egy ékszer, egy utazás…

De ezek csak ideig-óráig jelentettek örömet. És most, hogy csökkentenünk kell a fogyasztásunkat, és én is ezt a legszükségesebbre redukáltam, rájöttem egy fontos felismerésre. Ha minél több olyan ügyért teszek, amivel az élet mellett szavazok, és ezt társadalmi munkában és nem dicséretért csinálom, akkor ezek valódi, tartós boldogságot okoznak.

Nem magamnak vásárolok, nem a fogyasztás okoz örömet, hanem épp az, hogy egészen más dologba teszem bele az energiát. Olyanba, amivel hozzájárulok ahhoz, hogy a világ élhetőbb legyen. Ha mindenki a Földön csak egyénileg tenne egy kicsit, már megszűnne sok probléma.

Valódi, izgatott boldogságot érzek attól, hogy mehetek fát ültetni. És akkor is, amikor felhív egy barátnőm, és elmeséli, hogy nem dobta ki a maradék ételt, és mit alkotott belőle…

Az evamagazin.hu/evaest oldalon szereplő bemutatkozásodból kiderül, hogy hiszel a kis közösségek erejében. Ez is az újfajta boldogság része?

A 10 millió fa is egy kis közösség az életemben. És Udvaros Dorottyával mi is kitaláltuk, hogy csinálunk érzékenyítő túrákat. A Greenpeace sokat segített nekünk a szervezésben. Az erdőben sétáltunk, beszélgettünk, és egy szakértő elmondta, mit lát a saját területén a klímaválsággal kapcsolatban, milyen megoldásokat lehetne alkalmazni egyéni vagy gazdasági szinten.

Elképesztően izgalmas kevés emberrel alkotni valamit. Egy csapat elindította a Zöld Zuglót, és engem is hívtak, hogy jelezzem, miért fontos ez. Nézegettem a beadott pályaműveket, ahogy az emberek egymást erősítették abban, hogy ki mit tett a cél érdekében, és sírnom kellett a gyönyörűségtől.

Azt látom, főként a közösségi médiában, hogy elképesztő indulat és agresszió feszül az emberekben. Nincs túl sok igazi dolog, ami örömet okoz, csak gond van meg probléma. És lehet harcolni sok minden miatt, amivel nem értünk egyet.

Ráébredhetnénk arra, hogy ne ott és ne így adjuk ki ezt a temérdek feszültséget, hanem kapcsolódjunk. Úgy, hogy először kezdjünk el adni. És ahogy elkezdünk adni, egyszer csak mérhetetlen mennyiségű energia áramlik vissza. Valódi identitásunk lesz, nem aszerint határozzuk meg magukat, amit a tévében vagy a rádióban hallottunk.

Valódivá kezdhetnénk válni, valódi örömökkel és valódi célokkal. Akkor is, ha nincs pénzünk vagy nincs munkánk. Attól, hogy kapcsolódunk, egyszer csak megnyílnak kapuk. Egy halom dolgot megtapasztalsz: hogy segíteni lehet egymásnak, hogy nem vagy egyedül, hogy valaki ott lesz melletted.

Merje az ember egy kicsit odaadni önmagát ahhoz, hogy kapjon. És ne féljen attól, hogy abból a kevésből is adjon, ami van. Érdekes módon előbb pont adnunk kell ahhoz, hogy kapjunk.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy egyedül is élhetünk boldog életet. Hogyan?

Én is függővé tettem a boldogságomat attól, hogy mennyire szeretnek. Csapda, ha mindig mástól várod el azt, amit magadnak kellene adnod.

Nagyon sok minden kiderül abból, hogy az ember mennyire képes magát szeretni. Vagy mennyire tud önmagának adni. Mert akkor lesz igazán képes a valódi kapcsolódásra.

Amikor mástól várjuk el, hogy magunk helyett szeressen, nagyon hasonló sérülésű embereket vagy épp azok komplementerét kapjuk meg. Mindenképpen egy játszmázós történet indul el.

Ehelyett jó érzés arra ébredni, hogy én lakom magamban, jó magammal együtt lenni és jó magamat szeretni. Ez végképp nem önzőség, így lesz képes az ember egyszer csak elvárások nélkül szeretni.

Feltételek kellenek egy kapcsolathoz. Feltétel nélkül csak a gyerekünket szeretjük. De elvárások nélkül! Óriási a különbség. Az elvárás, hogy te ilyen meg olyan legyél, és akkor minden jó lesz. Az pedig egy feltétel, hogy figyelj, én nem tudok egy alkoholista emberrel együtt élni.

A magányhoz hozzátartozik, hogy az ember ne sóvárogjon mások szeretetéért, ne ácsingózzon állandóan, hogy „ugye, lesz majd valaki, aki szeret engem?” Hanem önmagamban, egyedül képes legyek örömöket találni az életben. És ehhez rendkívül jó dolog, ha odaállok ügyek mellé és dolgozom értük.

Érezzem meg azt, hogy szükség van rám. Szükség van arra, amit bele tudok adni egy közös dologba. És nem azért csinálom, mert pénzt vagy elismerést kapok érte, hanem mert látom, hogy teremteni tudok. Az ember kifényesedik ettől az örömtől. Ez valódi öröm!

Harmóniába kerülsz és megérzed azt az erőt, hogy nem haszontalan tagja vagy a társadalomnak, és nem csak azért létezel, hogy dolgozz, pénzt kapj és ennivalót vegyél, meg befizesd a rezsit. Annál sokkal több vagy.

Azt érzed, hogy jó egyedül lenni a saját bőrödben. Jó, hogy az vagy, aki vagy. És egy olyan emberhez sokkal inkább akarnak kapcsolódni, aki jól van magával. Mert ő nem elvenni akarja, amit nem tud magának létrehozni, hanem képes arra, hogy megteremtse. Így két valódi, egész ember találkozhat.

Min dolgozol most?

Megy a szakácskönyv promóciója, és csinálom a 10 millió fát. A Magyar Természetvédők Szövetsége indított egy kampányt Bólints rá! címmel, annak az egyik kisfilmjében is részt vettem. Most éppen mesét olvasni megyek.

Lesz még egy forgatási napom a Mi kis falunkból, és végre van időm túrázni. Akár hetente kétszer is, ami nagy öröm.

Felelevenítem a LIAison dalokat, hogy frissen tartsam őket. A színházban elindul az olvasópróba-streamelés, arra is készülni kell. És ha megnyit, lesz bemutató. Már annak a szövegét is megkaptam, el kell kezdenem megtanulni.

Otthon is van mit rendbe tenni. Szépen haladok a mindennapokkal, és egyáltalán nem félek a bezárkózástól.

A járvánnyal sem úgy foglalkozom, hogy félek. Soha nem lehet tudni, melyikünk az, aki beleesik a nagyon veszélyeztetettek csoportjába. Betartom, amit kell, elfogadom, hogy ez a helyzet, és próbálok alkalmazkodni.