Valóra váltottuk a meséket!

Borítókép: Valóra váltottuk a meséket!
A Libri 2018-ra meghirdetett adományozási akciójában rekordmennyiségű – több mint 40 000 – könyv gyűlt össze. Az egy hónapig tartó karácsonyi kampányban a Libri arra kérte az olvasóközönséget, hogy már nem használt gyerekkönyveiket vigyék el országszerte kihelyezett gyűjtőpontokhoz, így téve boldogabbá több ezer gyerek karácsonyát.

A Libri 2018-as karácsonyi kampányában arra kért mindenkit, hogy vigyék el adománygyűjtő pontjaihoz azokat a gyerekkönyveiket, amik régóta a könyvespolcaik mélyén rejtőznek, és amelyekkel szívesen okoznának örömet rászoruló gyerekeknek. A vállalat minden évben több ezer könyvet adományoz hátrányos helyzetű és beteg gyerekeknek, idén azonban még többet szeretett volna tenni, ezért olvasóközönségét is bevonta az adományozás örömébe. A Libri 30 Meseponton gyűjtötte a felajánlott könyveket országszerte november 5. és december 9. között, a több mint 40 000 összegyűlt könyvet pedig alapítványok segítségével juttatja el még karácsony előtt több mint 40 olyan intézménybe, ahol gyerekeknek tud általuk segíteni.

A karácsonyi kampány sikere arra ösztönözte a Librit, hogy ne hagyjon fel a könyvgyűjtéssel. Ezért 5 helyszínen egész évre kiterjeszti a gyerekkönyvek gyűjtését, hogy ne csak a karácsonyi időszakban tudja olvasnivalóhoz segíteni a gyerekeket.

A kampányt bolti promóció egészíti ki, ami szintén a mesék fontosságára, a meseolvasás örömére hívja fel a figyelmet, és aminek keretében a Libri egy klasszikus mesegyűjtemény díszkiadásával, Hans Christian Andersen történeteivel kedveskedik vásárlóinak bolthálózatában és webáruházában, kizárólag a karácsonyi időszakban, limitált példányszámban.

A mesék segítő erejét hangsúlyozzák Boldizsár Ildikó meseterapeuta írásai is, amiket a Libri weboldalán követhetnek az olvasók. A cikkek segítségével a szakember a mesék történetébe vezeti be az érdeklődőket, bemutatva azok mélyebb rétegeit, valóságát, mindennapjainkra gyakorolt hatását.

A Libri karácsonyi adománygyűjtő programjában az olvasóközönség által felajánlott könyveket, a Libri 3000 saját könyvajándékával kiegészítve kórházakba, iskolákba, árvaházakba és nevelőotthonokba juttatja el. A hátrányos helyzetű gyermekeknek a Me-Se-Kő Alapítvánnyal együttműködve szállítják el a könyveket.

Az adományokból továbbá azok a gyermekjóléti szervezetek is részesülnek, akikkel a cég évek óta szorosan együttműködik. Ilyen az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány, a Csodalámpa Alapítvány, az Autistic Art Közhasznú Alapítvány, a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncert projektje, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért, valamint az az 5 kórház Budapesten és vidéken, ahol a Libri 2018 folyamán mesés olvasósarkokat hozott létre.