Tünetmentes fertőzés után is jelentkezhetnek post-COVID tünetek!

Borítókép: Tünetmentes fertőzés után is jelentkezhetnek post-COVID tünetek!
A koronavírus-járvány elterjedésével számtalan új kifejezés lett a szókincsünk része: ilyen a Long COVID (azaz hosszú COVID) szindróma, illetve a post-COVID (azaz COVID utáni) tünetegyüttes, amit sokan nem csak hírből ismernek, hanem saját magukon is érzik.

A lezajlott koronavírus-fertőzés utáni, azaz az úgynevezett post-COVID tünetek akkor is rányomhatják a bélyegüket a mindennapokra, amikor a vírus már nincs jelen a szervezetben, sőt, akkor is, ha maga a betegség csak enyhe tünetekkel vagy épp teljesen panaszmentesen zajlott le. Cikkünkben Dr. Spányik András a Panoráma Poliklinika orvosszakmai teamjének vezetője és Dr. Magyari Ágota neurológus olyan részletekről is beszél, amelyek segítenek felismerni a post-COVID szindrómát, vagyis azt az állapotot, amikor a szervezetre a vírusfertőzés hosszabb időn keresztül gyakorol hatást – akár úgy is, hogy a fertőzésen szinte tünet nélkül estünk át.

Jól vagyok, vagy csak azt hiszem?

Spányik doktor mindjárt a beszélgetés elején fontosnak tartja elmondani, hogy a COVID-specifikus vizsgálatokat tartalmazó, úgynevezett post-COVID szűrőcsomagokat akkor is érdemes minden koronavírus-fertőzésből gyógyult páciensnek igénybe vennie, ha a fertőzés nem viselte meg különösebben a szervezetet, illetve ha a felépülést követően semmilyen aggodalmat keltő tünet nem jelentkezik.

A szakmai ajánlások szerint ugyanis minden koronavírus-fertőzésen átesett betegnek érdemes lenne az erre a célra összeállított laborvizsgálatot elvégeztetnie a gyógyulás után 3-4 héttel. Ezek a vizsgálatok megmutatják, hogy a COVID-fertőzés hagyott-e nyomot a szervezetben. „Ijedtségre akkor sincs ok, ha a laboreredmény további vizsgálatokat tesz szükségessé, hiszen épp a korai felismerés előzheti meg a komolyabb betegség kialakulását – hangsúlyozza Dr. Spányik András. Az úgynevezett COVID-specifikus laborvizsgálatokból fény derülhet például a véralvadási gondokra, amelyek kezelésével olyan súlyos szövődményeknek lehet elejét venni, mint amilyen a mélyvénás trombózis vagy a tüdőembólia.

Post-COVID szűrővizsgálatok: a labor mellett a röntgen is minimum

A szakemberek úgy vélik, hogy a fertőzés után 3 hónappal készített mellkasröntgen és a pulmonológiai (azaz tüdőgyógyászati) vizsgálat is komoly rizikófaktorokra világíthat rá akkor is, ha nincs jelen semmilyen tüdőkárosodásra utaló panasza: „A COVID-fertőzés után akár tüdőfibrózis is kialakulhat, amire egy egyszerű röntgenfelvétel is felhívhatja a figyelmet. A korai felismerés jelentősége rendkívüli, hiszen lehetővé teszi, hogy kezdetét vegye a szükséges kezelés még azelőtt, hogy a betegség túlzottan előrehaladna.”

Szűrővizsgálat COVID után: vegyük a szívünkre!

A Panorama Poliklinika orvosszakmai csapatának vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy a koronavírus-fertőzés után viszonylag gyakorinak tekinthető a szívizomgyulladás, ami kezeletlenül később akár komoly kardiológiai betegséget, szívelégtelenséget is okozhat. A szívizomgyulladás felismerése nem mindig könnyű, az olyan tünetek esetén azonban, mint a fáradékonyság, az erős szívdobogás-érzés, a szabálytalan szívverés, a gyengeség, a nehézlégzés vagy épp a terhelhetőség csökkenése érdemes erre az eshetőségre is gondolni. Ilyenkor mindenképpen tanácsos kardiológushoz fordulni, és utánajárni, hogy mi okozza a kellemetlenségeket.

Neurológiai tünetek - ha a COVID az idegeinkre megy

A COVID-fertőzést követően az idegrendszert érintő tünetek is jelentkezhetnek, illetve visszamaradhatnak a betegséggel járó panaszok közül. Dr. Magyari Ágota, a Panoráma Poliklinika ideggyógyász szakorvosa is azt tapasztalja, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett pácienseknél sokszor marad vissza valamilyen neurológiai tünet a gyógyulást követően is. A doktornő tapasztalata szerint legtöbbször fejfájás miatt fordulnak orvoshoz az érintettek: „Rengeteg olyan páciens kér segítséget, aki korábban egyáltalán nem volt fejfájós, sőt még a frontátvonulásokra sem volt érzékeny.” Gyakori panasz a fejfájás mellett az alvászavar, a szédülés és az egyensúlyprobléma, de nem ritka az sem, hogy zsibbadásos panaszok alakulnak ki. A koronavírus-fertőzés egyik sajátos tüneteként tartják számon a szaglás- és ízérzés elvesztését, ami szintén az idegrendszert érintő panaszok közé sorolható. Még a szaglás- és ízérzékelés elveszítésénél is zavaróbb lehet a fülzúgás, ami egy állandóan fennálló, igencsak kellemetlen inger. A környéki idegrendszer érintettsége esetén előfordulhat, hogy a COVID-fertőzésből felépült páciens szervezete nem tud úgy alkalmazkodni a fizikai terheléshez, mint korábban - ennek oka nem minden esetben a tüdő szöveteinek károsodása, hanem az, hogy zavart szenvednek a szívritmust szabályozó idegrendszeri képletek.

„Az összes idegrendszeri betegségre és -károsodásra igaz, hogy a javuláshoz vagy a kedvező változások bekövetkeztéhez nagy türelemre van szükség, az idegrendszer regenerálódása ugyanis nem egyik napról a másikra megy végbe” - folytatja a Panoráma Poliklinika neurológusa, majd hozzáteszi, hogy akár a fertőzésen tünetmenetesen átesett páciensek is találkozhatnak kellemetlen post-COVID tünetekkel.

A COVID a lélekre is hat

A koronavírus-fertőzés nagyon sok esetben jár együtt szorongással akkor is, ha a beteg nem szorul kórházi ápolásra. Mind az otthon, mind a kórházban kezelt pácienseknél kialakulhat egyfajta lelki kimerülés, de poszt-traumás stressz szindróma és depresszió is gondot okozhat. Ezek a kellemetlenségek megszüntethetők pszichoterápiával, relaxációval, illetve szükség esetén gyógyszeres kezeléssel, vagyis nem kell attól tartani, hogy örökre a beteggel maradnak!

Komplett orvoscsapat segít a post-COVID-os betegeken

A COVID-fertőzés rendkívül szerteágazó tüneteket hagyhat maga után, amelyek kezelése sok esetben nem egyetlen orvosi szakterület képviselőinek feladata: sokkal célravezetőbb, ha a szakorvosok csapatmunkában próbálnak segíteni, és holisztikus szemlélettel tekintenek a páciensekre. A Panoráma Poliklinika kiváló szakemberei ezt az ars poeticat követik a munkájuk során, ami alól a post-COVID tünetekre megoldást kereső páciensek sem képeznek kivételt!