A Samsung Galaxy S25 széria új korszakot nyit, amelyben az okostelefonok igazi AI partnerré válhatnak

A Samsung bemutatja a Galaxy S25, S25+, valamint S25 Ultra okostelefonjait, amelyek igazi AI partnerként, még természetesebben, az adott kontextus pontos felismerésével új mércét határoznak meg. A multimodális AI támogatás1 bevezetésével a Galaxy S25 széria az első lépés a vállalat azon elképzelése felé, hogy megváltoztassa, miként lépnek interakcióba a felhasználók telefonjukkal és az őket körülvevő világgal. A Galaxyra tervezett Snapdragon� 8 Elite mobilplatform a Galaxy AI2 kivételes feldolgozó teljesítményről gondoskodik. A telefonok élvonalbeli képalkotási technológiáját és kameravezérlését a következő generációs ProVisual motor fokozza.

– mondta TM Roh, a Samsung elnöke és a mobilkommunikációs üzletág (MX) vezetője.
Még intuitívabb és könnyebben kezelhető mobilinterakciók
A Galaxy S25 széria a One UI 73 támogatással egy igazi AI partner lehet, amely a felhasználói igények és preferenciák kontextusának feldolgozásával személyre szabott mesterséges intelligencia alapú élményeket kínálhat úgy, hogy minden egyes lépés során biztosítja az adatvédelmet. Ez a kiindulópontja a Samsung és a Google közös elképzelésének, hogy az AI-központú Android világszerte összehozhassa a fejlesztőket és a partnereket.
A multimodális képességekkel rendelkező AI támogatás lehetővé teszi, hogy a Galaxy S25 a szöveget, a beszédet, a képeket és a videókat egyaránt értelmezze a természetesnek ható interakciók érdekében. A továbbfejlesztett Bekarikázással keresés a Google-lel4 funkció még hasznosabbá, gyorsabbá és kontextusalapúvá teszi a keresést a kijelzőn. A Bekarikázással keresés képes gyorsan felismeri a telefonszámokat, e-mail-címeket és URL-címeket, így a felhasználók könnyedén hívást indíthatnak, e-mailt küldhetnek vagy felkereshetnek egy weboldalt egyetlen érintéssel.

A Galaxy S25-szériával a felhasználók a következő lépésekre vonatkozó, kontextusalapú javaslatokkal ellátva gyakorlatiasan kereshetnek. Továbbá gördülékenyen válthatnak az applikációk között, ha például egy GIF-et osztanának meg vagy elmentenék egy esemény részleteit.
A Galaxy S25 áttörést jelenthet a természetes nyelvi kifejezések és hangnem megértése terén is, amivel megkönnyítheti a mindennapi interakciókat. A felhasználóknak elég csak egyszerűen kérniük, és intuitív módon találhatják meg a keresett fényképet a Galériában, vagy módosíthatják a megjelenített betűtípusok méretét a Beállításokban.
A bekapcsoló gomb egyetlen megnyomásával aktiválható a Gemini5, amely zökkenőmentes többszintű appkezelést biztosít a Samsung és Google applikációk, valamint olyan harmadik féltől származó alkalmazások között, mint a Spotify. Például, amikor a felhasználók rákeresnek kedvenc sportcsapatuk mérkőzéseire az adott szezonban, egyetlen utasítással hozzáadhatják az eseményeket a Naptárhoz.

Ezeknek az intuitív interakcióknak a színvonalát a Galaxy AI népszerű, a felhasználók kommunikációját, hatékonyságát és kreativitását szolgáló fejlesztései emelik. A Galaxy S25 rendszerezheti a hívásokat a készülékre telepített AI-alapú Hívásátírással6 és összefoglaló funkcióval. Az Írássegéd funkciók, például a tartalom összefoglalása vagy a jegyzetek automatikus formázása bármely alkalmazásban engedélyezhetők, amelyben kijelölhető a szöveg – anélkül, hogy alkalmazások között kelljen váltani. A Rajzsegéd7 pedig új távlatokat nyit meg az ötletek életre keltésében a vázlatok, a szöveges utasítások vagy képi javaslatok (prompt) ötvözésével.
Személyre szabott élmények adatvédelemmel biztosítva
A mesterséges intelligencia korában a személyre szabás és az adatvédelem kéz a kézben jár. A Galaxy S25 készülékeken a Személyes adat motor az AI funkciókat8 az adatok biztonságos elemzésével működteti, hogy a felhasználói igényekre és használati szokásokra reflektálva kínáljon az egyéni igényeknek megfelelő élményeket. Ezek a megfigyelések és következtetések további személyre szabott élményt tesznek lehetővé például, hogy a Galériában szövegalapú kereséssel találhassanak meg a felhasználók egy régi fényképet, vagy éppen a zárolási képernyőn lévő Now Bar, éppen futó alkalmazásokon9 keresztül elérhető Now Brief, napi riport10 aktuális javaslatokkal lássa el őket, hogy végigkísérje őket a napjukon.
A Samsung bizalmasan kezel minden személyes adatot a Knox Vault segítségével. A továbbfejlesztett, készüléken belüli feldolgozási lehetőségekkel kombinálva pedig egyedülálló erőteljes, védett AI-élményt teremthet a Galaxy-eszközökön.

A Galaxy S25 bevezeti a posztkvantum-kriptográfiát is, amely megvédi a személyes adatokat az esetlegesen felmerülő fenyegetésekkel szemben, amelyek a kvantum-számítástechnika fejlődésével tovább növekedhetnek.
Nincs adatvédelem átfogó biztonság nélkül, a One UI 7 pedig lefektette ezen újítások védelmi alapját az AI és a hiper-összekapcsolhatóság korára tervezett fejlesztéseivel. A további frissítések közé tartozik a most hozzáadott Maximális korlátozások beállítás, a továbbfejlesztett Lopásvédelem, valamint az új Knox Matrix kezelőfelület, amely a csatlakoztatott eszközök ökoszisztémájában követi nyomon a biztonságot.
A Galaxy S25 széria Wallet funkciója Magyarországon 2025. február 7-től válik elérhetővé, és biztonságos tárolást és zökkenőmentes hozzáférést biztosít a felhasználók különböző belépőjegyeihez. Egy felületen elérhetik és kezelhetik beszálló-, valamint hűségkártyáikat, digitális autókulcsukat vagy különböző rendezvényekre szóló belépőjegyeiket. Az alkalmazást kompatibilis Samsung okosórájukon keresztül is használhatják11.
A Galaxy eddigi legerősebb teljesítménye
A Galaxy S25 szériát a Galaxyra tervezett Snapdragon� 8 Elite hajtja. A vállalat eddigi legerősebb, egyedileg Galaxyra tervezett processzora a neurális feldolgozóegység terén 40, a központi feldolgozóegység terén 3712, a grafikai feldolgozóegység terén pedig 30 százalékos teljesítménynövekedést biztosíthat a korábbi generációs készülékekhez viszonyítva. E teljesítménynek köszönhetően a Galaxy S25 még több AI-élményt nyújthat, beleértve olyan korábban felhőalapú AI-műveletek ellátását, mint például a Generatív szerkesztés13.
A Samsung a Qualcomm Technologies-zel együttműködve fejlesztette egyedileg a Galaxy-szériára a Snapdragon� 8 Elite processzort. A Galaxy S25 sorozat fejlett, hatékony AI képfeldolgozással rendelkezik a Profi felskálázás14 funkcióval, amely 40%-os javulást15 hoz a kép skálázási minőségében, míg a Galaxy IP segítségével a processzorba ágyazott Samsung mobilalapú digitális természetes képmotorjával (mDNIe) energiahatékonyabban működhet a kijelző.
A Galaxy-sorozathoz fejlesztett Snapdragon� 8 Elite továbbá Vulkán Engine-nel – amely egy platformfüggetlen, nagy teljesítményű grafikus és számítási API – és sugárkövetéssel felszerelt, amely még simább és valósághűbb mobiljátékot tesz lehetővé.
Minden intenzív eszközhasználat és AI-feldolgozás zökkenőmentesen futhat a megújított hőelvezető szerkezetnek köszönhetően, amely a korábbi modellekhez képest 40%-kal megnövelt Párakamrának és a testreszabott termikus interfészanyagnak (TIM) köszönhetően javítja a termikus hatékonyságot.

A professzionális alkotások kibontakoztatása
A Galaxy S25-sorozat a nagy felbontású szenzorokkal és a ProVisual motorral távolságtól függetlenül részletgazdag felvételeket készít, meghatározva a mobilfotózás új mércéjét. A Galaxy S25 Ultra új 50 megapixeles ultraszéles kameraérzékelője a korábbi 12 megapixeleshez képest kivételesen tiszta és éles képet biztosít.
Az alapértelmezett 10 bites HDR-felvétel négyszer színgazdagabb képet kínál a 8 biteshez képest. A Galaxy S25 készülékek így bármilyen fényviszonyok között is részletgazdag felvételt rögzít. Továbbá a a gyenge megvilágítású videók is tisztábbá válhatnak16. A nagy teljesítményű processzorra alapozva a Galaxy S25 elemzi a mozgást és az időt a zaj hatékonyabb csökkentése érdekében. Ennek az integráltságnak köszönhetően még nagyobb pontossággal érzékelheti a mozgó és álló tárgyakat, így a felhasználók szinte minden helyzetben élesebb és tisztább felvételeket készíthetnek.
A Galaxy S25 számos olyan –, korábban csak speciális szoftvereken elérhető – funkciót vezet be, amellyel minden felhasználónak elérhetővé válnak a fejlett szerkesztőeszközök, így bárki profivá válhat a fotók és videók szerkesztésében. A Hangsávszerkesztő17 megkönnyítheti a nem kívánt zajok eltávolítását a videókból. A felhasználók az egyes hangkategóriák – köztük a beszédhang, a tömeg, a szél, a zene, a természet, valamint egyéb háttérzajok – elkülönítésével szabályozhatják, hogy mit hangosítsanak fel vagy szűrjenek ki teljesen.
A Galaxy S25 a népszerű Expert RAW18 módba beépítve, a Virtuális rekeszértékkel vezeti be a mélységélesség-szabályozást, hogy megidézze a digitális tükörreflexes fényképezőgépek nyújtotta élményt. A széria a filmes kreativitást is fokozza a Galaxy Loggal, amely pontos színbeállítási lehetőségeket tesz lehetővé a professzionálisabb videókészítés érdekében.
A továbbfejlesztett Portréstúdió19 lehetővé teszi, hogy a felhasználók személyre szabott avatarokat hozzanak létre még élethűbb arckifejezéssel. A Filterek új, analóg stílusú szűrőket vezet be, amelyek filmszerű esztétikát biztosítanak a felhasználók fotói és videói számára.

Tartós formatervezés körforgásos megközelítéssel
A Galaxy S25 széria az ikonikus formatervezés hagyományaira épít. A Galaxy S25 Ultra merész finomításokkal hívja életre a Galaxy-dizájn lényegét, a kényelmesebb fogást, valamint prémium megjelenést biztosító lekerekített és kialakítással kínálja az eddigi legkarcsúbb, legkönnyebb és legtartósabb Galaxy S szériás eszközt.
A Galaxy S25 Ultrát tartós titán és új Corning� Gorilla� Armor 2 borítja, amely akár az üvegnél is ellenállóbb, első ízben alkalmazott anyag. A Corning üvegkerámiát egy szabadalmaztatott tükröződésmentes felületkezeléssel kombinálja, amely elősegíti a fejlett ütésvédelmet, valamint a legújabb DX tükröződésgátló felületkezelést és a karcállóságot.20
A Galaxy S25+ és S25 minden külső alkatrészében legalább egy újrahasznosított anyag21 található, mivel fémkeretük először22 tartalmaz újrahasznosított páncélozott alumíniumot.
Emellett, míg a Galaxy S25 sorozat minden készüléke legalább 50%-ban újrahasznosított kobaltot használ az akkumulátorához23, a Galaxy S25 az első olyan Galaxy okostelefon, amelynek akkumulátora a korábbi Galaxy készülékekből származó újrahasznosított kobaltból vagy a gyártási folyamat során feleslegessé vált akkumulátorokból készült. A Samsung hasonló szellemiségű partnereivel több fázisban valósítja ezt meg, kezdve a használt akkumulátorokból származó kobalt kinyerésétől az újrahasznosított kobalt újrafelhasználásáig a Galaxy S25 akkumulátoraiban.
A Galaxy S25 széria 7 generációs operációs rendszerfrissítéssel és 7 évnyi biztonsági frissítéssel24 biztosít megbízható és optimalizált teljesítményt a hosszabb élettartam alatt.
Minden Galaxy S25 készülékhez 6 hónap Gemini Advanced használat és 2 TB felhőalapú tárhely jár majd ráadásként25. A Gemini Advanced magasan fejlett AI-modellekkel és elsőbbségi hozzáféréssel rendelkezik a legújabb funkciókhoz, mint például a Gems, az egyedi AI-szakértők bármilyen témához, valamint a Deep Research, amely a felhasználók személyes AI-kutatási asszisztenseként működik.
Elérhetőség és előrendelés
A Galaxy S25 Ultra Ezüstkék titán, Fekete titán, Szürke titán, Fehéres szürke titán színekben érhető el. A Galaxy S25 és S25+ pedig Ködös ezüst, Tengerészkék, Jeges kék és Menta színekben érkezik26.
A Galaxy S25 modellek 128 GB, 256 GB és 512 GB verziói 379 990, 409 990 és 499 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érkeznek. A Galaxy S25+ 256 GB, illetve 512 GB méretű változatai 499 990 és 549 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhetők el. A Galaxy S25 Ultra készülékek 256 GB méretű változata 599 990 forintért, 512 GB méretű változata 669 990 forintért, 1TB méretű változata pedig 769 990 forintért lesz kapható többek között a Samsung Webáruházban.
A Galaxy S25 széria készülékei 2025. január 22. 19:00 órától, 2025. február 6. 23:59 óráig már előrendelhetők. A Galaxy S25, S25+ és a Galaxy S25 Ultra előrendelése esetén a vállalat többek között kétszer akkora tárhelyet biztosít a kiválasztott készülékhez, mint amelyet a felhasználó eredetileg választ27.
A Samsung kiterjeszti az új S25 szériára és a Galaxy Ringre a Doktor24-gyel közös együttműködését, hogy a felhasználókat támogathassák jólléti törekvéseikben. 2025. január 22. és március 31. között megvásárolt Samsung Galaxy S25, 25+ és 25 Ultra és Galaxy Ring okoseszközökhöz a felhasználók egy 70 ezer forint értékű egészségügyi szűrőcsomagot igényelhetnek 2025. április 30-ig a Samsung Members alkalmazáson keresztül, Magyarország egyik piacvezető egészségügyi szolgáltatójához, a Doktor24-hez28.

1 A multimodális mesterséges intelligencia több különböző bemenetet és kimenetet (pl. szöveg, hang, kép, érintés) képes értelmezni és kezelni, valamint ezek között összefüggéseket találni, ezáltal komplexebb és intuitívabb interakciókat biztosítva. Az AI társak mesterséges intelligencia alapú autonóm digitális segítőfunkciók, amelyek a felhasználó érdekében dolgoznak és végeznek el feladatokat a számára.
2 Bizonyos Samsung AI funkciók használatához be kell jelentkezni a Samsung fiókba. A Samsung nem tesz semmilyen ígéretet és nem vállal garanciát az AI által előállított eredmények pontosságára, teljességére vagy megbízhatóságára vonatkozóan. A Galaxy AI funkciók elérhetősége régiónként/országonként, operációs rendszerenként, One UI verziónként, készülékmodellenként és kiszolgálónként eltérő lehet. Egyes funkciók elérhetősége eszközmodelltől függően eltérő lehet. A Galaxy AI szolgáltatás használatát kiskorúak esetében korlátozhatják olyan régiókban, ahol az AI használatára vonatkozó korhatár-korlátozás van érvényben. A Galaxy AI funkciók 2025 végéig térítésmentesen elérhetők a támogatott Samsung Galaxy készülékeken. Külső felek által biztosított AI funkciók esetében eltérő feltételek lehetnek érvényben.
3 A One UI 7 hivatalos kiadása a Galaxy S széria készülékeivel kezdődik. A frissítés várhatóan fokozatosan érkezik majd a többi Galaxy készülékre is.
4 A Bekarikázással keresés a Google LLC védjegye. A szekvenciák rövidítettek és szimuláltak. Az eredmények csak illusztrációs célokat szolgálnak. A szolgáltatás elérhetősége országonként, nyelvenként és eszközmodellenként eltérő lehet. Használatához hálózati kapcsolat szükséges. Előfordulhat, hogy a felhasználónak frissítenie kell az Android operációs rendszert és a Google alkalmazást a legújabb verzióra. Az eredmények a vizuális vagy hangalapú egyezések függvényében eltérőek lehetnek. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. Csak kompatibilis alkalmazásokon és felületeken, valamint környezeti zenével működik. Nem azonosítja a fülhallgatón keresztül érkező zenét, vagy ha a telefon hangereje le van némítva.
5 A funkció magyar nyelvi támogatása jelenleg fejlesztés alatt van.
6 A Hívásátírás funkció Magyarországon nem elérhető. A Hívásátírás funkción belül a hívások fogadásához hálózati kapcsolat, valamint Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A Hívásátírás összefoglaló funkciója képes automatikusan átírni a rögzített hívásokat, ha egy bizonyos karakterszámot elér, és az a karakterhatár alatt van. Előfordulhat, hogy a hívásrögzítés egyes országokban nem támogatott szolgáltatás. Jelenleg az előtelepített Samsung telefonokon és a Hangrögzítő alkalmazásban érhető el. A szolgáltatás elérhetősége nyelvenként vagy régiónként eltérő lehet. Előfordulhat, hogy bizonyos nyelvekhez nyelvi csomag letöltése szükséges. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. A funkció magyar nyelvi támogatása jelenleg fejlesztés alatt van.
7 A Vázlatból műalkotás használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. Egy látható vízjel kerül a képre a mentéskor, ami jelzi, hogy a képet AI generálta. A generált kép pontosságáért és megbízhatóságáért a Samsung nem vállal felelősséget.
8 A Személyes adat motor csak akkor működik, ha a Személyes adat intelligencia menü bekapcsolt állapotban van. A vállalat az elemzett adatokat törli, ha a Személyes adat intelligencia menü kikapcsolt állapotban van. A Személyes adat motor bizonyos nyelveket és bizonyos nyelvjárásokat ismer fel, többek között, de nem kizárólag az angol, arab, francia, hindi, holland, indonéz, japán, kínai, koreai, lengyel, német, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, thai, török és vietnámi nyelvet. A Személyes adat motor jelenleg a Samsung saját alkalmazásait elemzi.
9 Az alkalmazásokban támogatott funkciók elérhetősége országonként eltérő lehet. Egyes funkcionális widgetek hálózati kapcsolatot és/vagy Samsung-fiókba történő bejelentkezést igényelhetnek.
10 A Now Brief funkció használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A szolgáltatás elérhetősége országtól, nyelvtől, eszközmodelltől és alkalmazásoktól függően eltérő lehet. Egyes funkciók használata hálózati kapcsolatot igényel.
11 A Samsung Wallet fizetési funkciója Magyarországon egyelőre nem elérhető.
12 Az alkalmazásprocesszor (AP) teljesítményjavulása a Galaxy S24 Ultra készülékhez viszonyítva. A tényleges teljesítmény a felhasználói környezettől, feltételektől, előre telepített szoftverektől és alkalmazásoktól függően eltérő lehet.
13 A Fotósegéd használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A Generatív szerkesztés átméretezi a fényképeket. Egy látható vízjel kerül a képre a mentéskor, ami jelzi, hogy a képet AI generálta. A generált kép pontosságáért és megbízhatóságáért a Samsung nem vállal felelősséget.
14 A Profi felskálázás funkció a Galaxy S25+ és Ultra modelleken elérhető. A képminőség a készülék képernyőfelbontási beállításától függően akár QHD+ felbontásig javítható.
15 A Galaxy S24 szériához viszonyítva. Az eredmény a képminőséget mérő PSNR (Peak Signal-to-Noise Ratio) teszten alapul.
16 A Galaxy S24 szériával gyenge fényviszonyok között készített videófelvételekkel összehasonlítva.
17 Az eredmények videófelvételtől függően eltérő lehet, attól függően, hogy milyen hangok szerepelnek a videóban. Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. Bizonyos típusú hangok, például beszédhang, zene, szél, természet, tömeg vagy zaj érzékelhető. A tényleges hangfelismerés a hangforrástól és a videó állapotától függően változhat. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget.
18 Az Expert RAW letölthető a Galaxy Store-ból. Az alkalmazás a Galaxy S20 vagy újabb modelleken érhető el.
19 A Portré stúdió használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A Portré Stúdióval történő szerkesztés eredményeképpen a fénykép mérete módosul. Egy látható vízjel kerül a képre a mentéskor, ami jelzi, hogy a képet AI generálta. A generált kép pontosságáért és megbízhatóságáért a Samsung nem vállal felelősséget.
20 A Galaxy S24 Ultrán található Corning� Gorilla� Armor-ral összehasonlítva.
21 Az Galaxy S25+ és S25 minden külső alkatrésze, beleértve az előlapi képernyőt, a hátlap üvegét, a fémkeretet (előlap), az oldalsó gombot, a hangerőgombot és a SIM-tálcát, legalább egy újrahasznosított anyagot tartalmaz.
22 A Galaxy S25+ és S25 fémkerete (előlap) legalább 20%-ban újrahasznosított alumíniumot tartalmaz súly szerint.
23 A Galaxy S25 akkumulátorának legalább 25%-a kobaltot tartalmaz, amelynek 50%-a újrahasznosított kobalt.
24 A Galaxy S25 széria 7 generációs operációs rendszerfrissítést és 7 év biztonsági frissítést kínál, a nemzetközi bejelentéstől számítva.
25 További információ és felhasználási feltételek: https://support.google.com/googleone/answer/14534406?hl=hu&sjid=6041739311937222703-AP#zippy=%2Clist-of-countries-where-google-one-ai-premium-is-fully-supported
26 A színek elérhetősége piactól és hálózati szolgáltatótól függően eltérő lehet.
27 A tájékoztatás nem teljeskörű. A promóció feltételeiről további információ érhető el a samsung.com oldalon, illetve a promócióban résztvevő partnereknél. A Samsung Galaxy S25 okostelefon széria előrendelési promóció részvételi feltételei és szabályzata a következő oldalon érhető el: https://www.samsung.com/hu/article/galaxy-s25-series-pre-order-tc/
28 A tájékoztatás nem teljeskörű. A promóció feltételeiről további információ érhető el a samsung.com oldalon, illetve a promócióban résztvevő partnereknél. A részvételi feltételek és szabályzat a következő oldalon érhető el https://www.samsung.com/hu/campaign/doktor24/