A Libri online díjátadó gáláján tüntették ki Grecsó Krisztiánt és Láng Zsoltot

Borítókép: A Libri online díjátadó gáláján tüntették ki Grecsó Krisztiánt és Láng Zsoltot
Ötödik alkalommal, nem mindennapi körülmények között adták át a Libri irodalmi díjakat. A hazai kortárs szépirodalom népszerűsítését szolgáló elismeréseket – a járványhelyzetre való tekintettel – online osztották ki. A közönségdíjat több mint 34 ezer beérkezett szavazat alapján Grecsó Krisztián Vera című regénye nyerte, míg a szakmai díjat Láng Zsolt Bolyai című könyve érdemelte ki.

A díjak szakmai zsűrije – Bálint András, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba és Szilágyi Zsófia – ezúttal is tíz könyvből választotta ki a Libri irodalmi díj győztesét. Idén – egyhangú döntés alapján – Láng Zsolt Bolyai című regényét választották. A mű Bolyai János töredékekből összeálló életregénye, amelyben a magyar tudománytörténet egyik legnagyobb hatású alakjának élete és egy svájci kolostorban dolgozó író – aki Bolyairól készül regényt írni – sorsa fonódik egymásba.

Láng Zsolt regénye nemcsak a tizenkilencedik század egyik legnagyobb elméjének állít méltó emléket, hanem a tudományos gondolkodás mögött húzódó alázat, megfeszített munka és odaadás ünnepe is egyben.

Részlet a regényből:

A Libri irodalmi közönségdíjra idén rekordmennyiségű, összesen 34 481 szavazat érkezett. A legtöbben Grecsó Krisztián Vera című regényére voksoltak. A könyv egy tizenegy éves kislány szemszögén keresztül mutat be olyan családi traumákat, amelyekkel Verának életkora miatt még alig-alig van esélye megküzdeni, mégis fel kell nőnie a feladathoz. Közben rátalál a szerelem is, ami olyan gyorsan és olyan nagy erővel szakad rá, hogy szinte megbénítja az érzés. A Kádár-kori Szeged plasztikus háttere, a történet életszerű karakterei és a főszereplő érzéseinek a legapróbb mozzanatokra is érzékeny leírása teszi a könyvet igazán különlegessé.

Grecsó Krisztiánt Libri irodalmi közönségdíjas könyvében egy új oldaláról ismerjük meg, és míg folyamatosan tükröt tart elénk, emlékeztet arra is, hogy milyen volt magunk mögött hagyni a gyerekkort, és belépni a felnőttek kérdésekkel teli világába.

Részlet a regényből:

A 2016-ban alapított Libri irodalmi díjak nyertesei 2-2 millió forintot, valamint 30-30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.