Borítókép: Nőnek lenni csodálatos dolog, ezt az inkontinencia sem veheti el tőlünk

Nőnek lenni csodálatos dolog, ezt az inkontinencia sem veheti el tőlünk

Nőnek születtünk, ennek minden áldásával és néha átkával. Kihívások elé állítanak minket a hormonjaink, a várandósság, a szülés, az öregedés és a súlyingadozások pedig mind nyomot hagynak a testünkön.

Sokan azt gondolják, hogy az inkontinenciával kapcsolatos panaszok az öregkor velejárói, pedig valójában a fiataloknál is éppúgy megjelenhetnek. Az intimlézer kezelés erre nyújt fájdalommentes megoldást.

Minden porcikánk változik, még a hüvelyünk is, ez természetes folyamat. Hüvelyszárazság és hüvelytágulás alakulhat ki, miközben a méh és a húgyhólyag tartószalagjai meglazulnak, a gyenge hüvelyfal pedig nem tudja már megfelelően megtámasztani a szerveket. Kialakulhat vizelet visszatartási probléma is, mivel a hólyag záróizmai sem működnek megfelelően alátámasztás nélkül. Ez az inkontinencia, ami sok nő életét megkeseríti a menopauza után. De nemcsak a változó kor után alakulhat ki ez a probléma, hanem a fiatalabbakat is gyakran érinti, hiszen az aktív sport, a várandósság, a hormonális változások, a hüvelyi szülés, illetve a testsúly ingadozása egyaránt befolyásolja a medencefenéki izmok és a tartószalagok állapotát. Szerencsére ezek az intim területen jelentkező gondok kezelhetők, sőt, bizonyos szintig helyre is hozhatók egy speciális módszerrel, az intimlézer terápiával, melyről Dr. Balogh Illés nőgyógyász, endokrinológussal, a Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet szakorvosával beszélgettünk.

– Egy-két cseppnyi vizelet távozása előfordul, ha például egy betegség miatt sokat köhögünk, de ez magától elmúlik. Nem ritka azonban, hogy aktív életet élő fiatal nők küzdenek a vizeletcsepegéssel. Ha ez a probléma már olyan zavaróvá válik, hogy például muszáj miatta tisztasági betétet használni, vagy megnehezíti a sportolást, félre kell tenni az esetleges szégyenérzetet és érdemes orvoshoz fordulni a gyógyulás és az életminőség javításának érdekében. Az első erbium lézerekkel szemben a CO lézer sokkal korszerűbb és hatékonyabb, nagyobb energiamennyiséget juttat a szövetek mélyére. Mivel nagyon vékony behatási pontokon keresztül teszi ezt, nem okoz fájdalmat és lerövidíti a kezelések idejét is, így jobb eredményt érhetünk el.– mondta el Dr. Balogh Illés, aki azt is elárulta, hogy mi történik egy intimlézer terápiás kezelés során.

- A hüvelybe bevezetjük a kezelőfejet, melyen keresztül a lézer meghatározott mélységben fájdalommentesen behatol a szövetekbe, ezáltal javítja a kezelt terület vérkeringését és serkenti a kollagén termelődését. Hatására az érfalak rugalmasabbá válnak és a kötőszövet nagyobb vízmennyiséget képes megkötni. A hüvelyfal simaizom kötegei visszanyerik tartásukat és feszessé válnak, ezáltal visszaemelkedik helyére az esetlegesen megsüllyedt húgyhólyag, így az első- és másodfokú inkontinenciás panaszok is megszűnnek. Minden kezelés előtt és után ultrahanggal megmérjük a hüvelyfal és a hólyagfal közötti vastagságot, ennek alapján döntjük el, hogy hány kezelés szükséges a kívánt eredmény eléréséhez, és ezáltal számszerűen bizonyítható a javulás is. – tudtuk meg a Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet szakorvosától.

Szülés után is segíti a regenerációt az intimlézer

Szülés után sok nő panaszkodik arra, hogy hüvelye kitágult és vizelet visszatartási problémái vannak. Számukra jó hír, hogy akár már hat héttel a baba világra jötte után el lehet kezdeni az intimlézer kezeléseket a mielőbbi regeneráció érdekében.

– Gyakran a szülés utáni, átmeneti vizeletcsepegés speciális tornával is orvosolható, ebben a gyógytornászok tudnak sokat segíteni. Az ultrahangos vizsgálat során, amelynek segítségével felmérjük a hüvely falának állapotát, az is kiderülhet, hogy nincs szükség kezelésre, csak a tornára. Ha viszont az nem oldja meg a problémát, akkor megkezdjük az intimlézeres terápiát, melynek hatására a méh támasztószalagjai megerősödnek, illetve a záróizmok ereje is visszatér. A kezelés után a hüvely szűkebbnek érződik, hiszen a hüvelyfal rugalmasabb és hidratáltabb lesz a szövetek vízmegkötő képességének növekedése és az érfalak rugalmasabbá válása miatt. Mivel a hüvely hámrétege átengedi a hőenergiát, a szervezet öngyógyító folyamataitól függ, hogy hány alkalommal kell megismételni a havi egy kezelést, de már az első alkalom után is érezhető a pozitív változás. E változások a hüvelyszárazságra is megoldást jelentenek. – számolt be a lehetőségekről a Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet szakorvosa.

Mi a teendő az intimlézer kezelés után?

Bár az intimlézer kezelés non-invazív beavatkozás, van néhány dolog, amit be kell tartani.

- Kimondottan gyógyulási folyamatról nem beszélhetünk, hiszen a lézerenergia nem okoz sérüléseket a hüvelyfalon és a szövetekben. A kezelés után egy hétig kerülni kell a nemi életet, a tamponhasználatot, a medencében vagy sós vízben való fürdőzést, de ezen kívül bármilyen tevékenység nyugodtan végezhető. – ismertette a tudnivalókat Dr. Balogh Illés nőgyógyász, endokrinológus, és az esetleges ellenjavallatra is kitért. - Ha műanyag hálót ültettek be korábban a hüvely falába, nem lehet elvégeztetni a kezelést, mert a lézer az általa kibocsátott hőenergiával megolvasztaná azt. – derült ki a Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet szakértőjének szavaiból.

Ha több információra van szüksége az intimlézer terápiával kapcsolatban, kérjen időpontot a Dr. Rose orvosaitól a www.budapestplasztika.hu oldalon, vagy a +36 1 354 08 00 telefonszámon.