Négycsillagos kényeztetés kicsiknek, nagyoknak és négylábúaknak

Borítókép: Négycsillagos kényeztetés kicsiknek, nagyoknak és négylábúaknak
A harkányi Dráva Hotel nemrég újította meg 4 csillagos minősítését a Hotelstars rendszere szerint, ennek kapcsán beszélgettünk Puch Eszterrel, a Dráva Hotel Thermal Resort**** ügyvezetőjével.

Miben tűnik ki a Dráva Hotel a hasonló, 4 csillagos vidéki wellness hotelek sorából?

Kiemelten kezeljük az élmények között a gasztronómiai élményeket. Ennek megfelelően a svédasztalos reggeli- és vacsorakínálat, az A’la carte ételek választéka és kivitelezése kiemelkedő. Büszkék vagyunk arra, hogy a vendégeink jelentős része az éttermi szolgáltatásokat emeli ki az utólagos megkérdezések során, és ez mind az egyéni, mind a csoportos, üzleti utazó vendégeink egybehangzó véleménye.

A Dráva Hotel chefje kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az alapanyagbeszerzés a környékbeli élelmiszerek felhasználásával valósuljon meg. Kevesen tudják, de Harkány környékén van az egyik legnagyobb görögdinnye termő terület, illetve az országban elsőként ezen a környéken érik a cukorborsó. A zöldség és gyümölcs beszerzés mellett a savanyított termékek, a hústermékek beszerzése is 35 km-en belül történik. Készek vagyunk bármilyen ételintoleranciának és diétának megfelelő ételt kínálni, előzetes egyeztetést követően.

Persze, a vendégek nem csak az ételek miatt utaznak a Dráva Hotelbe. A harkányi gyógyvíz, Villány és Pécs közelsége, a 7,5 hektáron fekvő szálláskomplexum, és a Dráva Hotel szolgáltatásai együtt teszik csábító célponttá a Harkány központjában található wellness hotelt.

Milyen fejlesztésekkel találkozhatnak a Dráva Hotel visszatérő vendégei?

A Dráva Hotel családbarát minősítéssel is rendelkezik, így kiemelten fontos számunka, hogy a gyerekek és a családok számára változatos szórakozási lehetőségeket biztosítsunk. A családi apartmanokat légkondícionálóval szereltük fel, amely a meleg időben hűvöset, az őszi átmeneti időben meleget képes szolgáltatni a vendégeknek. Az idei nyáron a kültéri tevékenységek körét is bővítettük egy Teqball asztal vásárlásával, illetve folyamatban van egy új játszótér építése.

Pár hete készült el egy „felfedező bőrönd” játék, amelyet a 3-10 éves korosztály számára fejlesztettünk ki: a gyerekek kalandozva fedezhetik fel a Dráva Hotel egész területét, szolgáltatásait, ismerhetik meg a környéket övező legendákat. Nagyon reméljük, tetszeni fog a vendégeinknek.

Egy éve adtuk át a Retro Bowling Bárt, amely a hotel területén, de teljesen külön épületben található, így megfelelő helyszín akár céges csapatépítéshez, zártkörű születésnap ünnepléshez, legénybúcsúhoz, de akár egy romantikus – szórakoztató este eltöltéséhez is.

Kialakításra került egy állandó, rózsaszauna is a wellness részleg szauna világában. Folyamatosan fejlesztjük a fitness gépparkot is, jelenleg kardio gépeink állnak a vendégek rendelkezésére, közvetlenül a wellness részleg mellett.

A Dráva Hotel kutyabarát szálláshely, a standard kínálat mellett még számtalan ötletünk van, amit szeretnénk még év vége előtt megvalósítani a kutyával érkező vendégeink kényelme érdekében.

Számtalan jelzőt hallottunk a Dráva Hotel kapcsán, a családbarát, kutyabarát csupán kettő, de még jó párat emelhetnénk ki. Miért fontos Önöknek az, hogy különböző vendégrétegeknek is nyújtsanak szolgáltatást?

Szeretnénk elérni, hogy a Dráva Hotelt mindenki az elsők között vegye számításba, ha belföldi utazást tervez. Sok vendégünk kisebb-nagyobb társasággal utazik, így elengedhetetlen, hogy a kisgyerekes családokra is gondoljunk. Gyerekágyat, etetőszéket és számtalan elengedhetetlen kelléket biztosítunk, így azokat nem kell otthonról magukkal hozniuk a vendégeknek. A bébiőr, cumisüveg melegítő is csupán apróság. Az igazi szolgáltatás számukra a gyerek svédasztal kínálatának összeállítása, ahol egészséges, de gyerekek által kedvelt fogásokat kínálunk. A kisállat simogató, vagy a már említett, nemrég átadott felfedező játék mind-mind olyan szolgáltatás, amely hozzájárul ahhoz, hogy a családok, a kisgyerekesek jól érezzék magukat és élményt gyűjtsenek a közös pihenés alatt.

A kutyabarát minősítés megszerzése és a kutyás vendégek igényeinek való megfelelés még csak pár éve kiemelt célkitűzése a Dráva Hotelnek. Érkezés előtt lehetősége van a vendégnek jelezni, hogy kisállattal érkezne, így a szobai bekészítést ennek megfelelően alakítjuk ki.

Mit üzenne azoknak a vendégeknek, akik most terveznek egy hétvégét eltölteni egy wellness hotelben?

A harkányi Dráva Hotel egy kellemes őszi, téli időpontban is élményt nyújt! Látogassa meg a villányi borászatokat, a harkányi gyógyfürdőt, vagy a Pécsi Adventet, induljon a Dráva Hotelből, csobbanjon a Dráva Hotel wellness részlegén! Várjuk Önöket!