Megérkezett a Várva Várt kampány és nyereményjáték!

Borítókép: Megérkezett a Várva Várt kampány és nyereményjáték!
November hónap az örökbefogadás hónapja volt és emiatt sok szó esett a különböző médiumokban is az örökbefogadásról. A hónap utolsó napján pedig sikeresen elstartolt a Várva Várt alapítvány nyereményjátéka.

Sokszorosan pozitív a kampány üzenete, hiszen azon túl, hogy nagyon jó dolog és felemelő érzés támogatást küldeni kisbabás családoknak, a nagyon szép VárvaVártos maszk hozzájárulhat az egészségünk megőrzéséhez. Emellett a szerencsés nyertesek még extra meglepetésben is részesülnek majd, hiszen értékes ajándékok kerülnek kisorsolásra 2021. január 20-án.

Fontosnak tartjuk elmondani az adománygyűjtés konkrét célját. Azt céloztuk meg, hogy a téli nehezebb időszakban legalább 200 nehéz helyzetben levő kismamának, családnak ajándékozunk egy 20.000 Ft-os babaápolási csomagot (pelenkát, popsitörlőt, egyéb kisbabás holmikat). Az alapítványnak minden megyében működik helyi csoportja, akik a logisztikában önkéntesként besegítenek. A Várva Vártos aktivisták a csomagokat védőnőkkel és családgondozó szakemberekkel együtt adják át rászoruló családoknak. Számos influencer és közéleti személyiség is támogatja a kampányt, ami miatt már meg is tudtunk rendelni 50 kisbabás csomagot a Pelenka.hu-tól, akik nyereségükről lemondva, gyári áron segítenek a beszerzésben. A különböző közösségi médiafelületeinken pedig folyamatosan tesszük fel a bejövő fotókat, videókat.

A nyereményjáték leírása itt található!