A három Bonnie és Bonnie – új magyar fekete komédia kemény női karakterekkel a mozikban!

Borítókép: A három Bonnie és Bonnie – új magyar fekete komédia kemény női karakterekkel a mozikban!

Kamondi Zoltán legutolsó filmje a Halj már meg! fekete humorral, rengeteg akcióval és erős szereplőgárdát felvonultatva mutatja meg, mi szokott akkor történni, amikor egy középkorú mozdonyvezető hirtelen meghal. Csak ami ilyenkor mindig is szokott…

Már a film is abszurd módon kezdődik: Pócsné (Kováts Adél), a megbecsült mérnökasszony elutazik vidékre, hogy tájékoztassa Marcsit (Ónodi Eszter), hogy ne várja szeretőjét a hétvégén, ugyanis az meghalt. A két nő természetesen az első perctől kezdve utálja egymást, a szerető az elmúlt 20 évben viharos szerelemben élt a férfi mellett, és meg tudta adni azt is, amire a férfi mindig vágyott. Míg a feleségnek a hétköznapi gondok, egy kellemetlenkedő anyós (Csákányi Eszter) és egy titokzatos múltbéli esemény maradt.

16 éven felülieknek ajánlott!

Mégis összefognak, hogy kiderítsék, ki is volt az a férfi, akit mind a ketten szerettek. Ez pedig elindít egy olyan lavinát, amelyre nem számítunk: újabb és újabb kétes alakok kerülnek elő a férfi múltjából, a szereplők pedig furábbnál furább helyzetekben találják magukat.

A két női főszereplő mellett olyan nagyszerű nevek tűnnek fel, mint Hegedűs D. Géza, Cserhalmi György, Törőcsik Mari, Koncz Gábor, Kőszegi Ákos, Mucsi Zoltán, Kulka János, Pájer Alma Virág.

A film december 1-től a mozikban!