Játékgyűjtés a baba-val az újrahasznosítás jegyében

Borítókép: Játékgyűjtés a baba-val az újrahasznosítás jegyében
A baba nemcsak termékeivel segíti a családok mindennapjait, hanem az újrahasznosítás melletti elköteleződésével is. Október végén állj be te is a körforgásba, add tovább, ami már nem kell, és vidd haza a baba termékeket 100%-ban* újrahasznosított műanyagból készült flakonban.

Amikor családdá válunk, és figyeljük, ahogy a gyerekeink rácsodálkoznak a világ szépségeire, lassan minden megváltozik. Változik az életünk, változnak az értékeink, és az is, ahogyan a világra tekintünk. Ha eddig nem, legkésőbb ekkor elkezdünk tudatosabban élni, és megismerjük a ruhák, játékok, bútorok családok közti körforgását is, amiről eddig talán sejtelmünk sem volt. Mindig akad valaki, akitől az ölünkbe pottyan egy adag téli holmi, és mindig van körülöttünk valaki, akinek a gyereke épp most kezdi az iskolát, és pont kapóra jön a megörökölt tolltartó. Az újrahasznosítás életformává válik, és már elképzelhetetlen, hogy kidobjunk valamit,
ami máshol hasznos lehet.

A baba, mint a családok hűséges társa a hétköznapokban, októberben kétszeresen is az újrahasznosítás fontos ügye mögé áll.

ÉLJEN AZ ÚJRAHASZNOSÍTÁS!

A baba úgy döntött, hogy a jövő érdekében nincs kompromisszum vagy megalkuvás, a termékek egyre nagyobb hányada 100%-ban újrahasznosított műanyag flakonokban* kerül a polcokra. A samponok után idén a pumpás folyékony szappanok, a 400 és 750 ml-es tusfürdők és habfürdők is felzárkóztak. Ehhez a lépéshez pedig a baba a lehető legjobb példaképet választotta, hisz jó ideje figyeli azokat a szorgos anyákat, akiknél nincs felesleg, mert gondosan új gazdát találnak minden kinőtt ruhácskának és megunt játéknak. Ők azok a meg nem énekelt hősök, akik fejben tartják, válogatják, rendszerezik, továbbadják a millió cipőt, biciklit, sapkát és harisnyát, akik fenntartják a körforgást. Számukra az újrahasznosítás életforma, így vásárlásaik is tudatosak, felelősek.

Persze a baba tudja azt is, hogy sokan vannak, akik adnának ugyan, de nincs mit, és sokszor hozzájuk már nem jutnak el a feleslegessé vált holmik. Rengeteg olyan gyerek és család él köztünk, akiknek óriási segítséget jelentenek azok a játékok, könyvek, amikre máshol már nincs szükség. Itt az idő tehát, hogy az otthon felgyűlt és félretett, féltve őrzött, de valójában csak kerülgetett játékok, könyvek végre útnak induljanak és ismét örömet szerezzenek.

A mint a családok hűséges társa a hétköznapokban, októberben kétszeresen is az újrahasznosítás fontos ügye mögé áll.

Október 26-30. között a ReStore by Westend-ben a baba játékgyűjtést hirdet. Ez alatt az idő alatt bárki leadhat jó állapotú játékokat, mesekönyveket, foglalkoztató füzeteket, ifjúsági regényeket. Bárki, aki úgy érzi, szívesen segítene, és megtanítaná a következő generációnak is, hogy adni jó, és hogy amiről azt hisszük, már nem kell, valójában hatalmas érték. Mint ahogy értékes egy közös játékkal és jókedvű fürdéssel töltött este is, így a baba minden csomagot kiegészít egy Vukos színezővel és baba tisztálkodási szerekkel. Ezen felül minden adományozónak, aki ebben az időszakban az üzletben csomagot ad le, a baba egy 400 ml-es lanolinos tusfürdővel és egy színezővel köszöni meg a segítséget.

ÉS HOGY HOVA KERÜL A SOK HASZNOS HOLMI?

A játékok és könyvek a Nagycsaládosok Országos Egyesületén (NOE) keresztül találnak új, boldog gazdákra. A fogadó családokban egészen pici gyerekektől 12 éves kiskamaszokig sokan várják a játékokat és könyveket, így bátran válogathatunk otthon, nem lehet mellényúlni.
Az 1987-ben alakult Egyesület több mint 250 helyi közösséggel, 70.000 taggal, és több mint
15.000 tagcsaláddal rendelkezik, az önkéntesek száma megközelíti az 1.500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl fontos feladatának tekinti a családok érdekvédelmének ellátását is.

És ha már a ReStore-ban jársz, a használt ruhákat se hagyd otthon! A Westend használtruha-gyűjtő helyiségében bármikor leadhatod a feleslegessé vált, de jó állapotú gönceidet. A Westend célja, hogy teret és tudást biztosítson azok számára, akik szeretnének többet tenni a környezetükért, ezért folyamatosan tematikus gyűjtéseket, jótékonysági akciókat és fenntarthatóságról szóló workshopokat szerveznek, amelyekről itt tudsz tájékozódni.

Éljen az újrahasznosítás!
Éljen a ramazuri!
Mostantól 100%-ban* újrahasznosított műanyag flakonban.

*A kupak vagy a pumpa kivételével