Így fogj ki a káros sugarakon és élvezd a napsütést

Borítókép: Így fogj ki a káros sugarakon és élvezd a napsütést
Ha úgy döntünk, a szabadban töltjük az időnket, ne feledkezzünk meg néhány nélkülözhetetlen kellékről, hiszen a legszebb nyári pillanatokat is megkeserítheti sajnos, ha a bőrünk megég. Nap nélkül persze nem lenne élet a Földünkön, meg kell tanulnunk okosan védekezni az ártalmak ellen, hogy élvezhessük a jótékony hatásokat.

A napsugarak egyre erősebbek, és a bőrünk védelméről időben gondoskodni kell. Különösen kritikus ez a legkisebbeknél, akiknek érzékeny bőre könnyen megég a napon. Márpedig a gyerekek imádnak a szabadban lenni lenni, és nem csak akkor vannak kitéve a nap sugarainak, amikor a strandon hancúroznak, hanem játék közben is a játszótéren vagy kint a kertben, így érdemes fejükbe nyomni egy kalapot, rájuk adni egy vékony ruhát, ingecskét, s persze a vagány napszemüveg sem maradhat el.

Ne feledjük, a napon szervezetünk több folyadékot veszít, mint általában. Készítsük be kedvenc kulacsunkat, ha kirándulni indulunk, így bármikor kéznél van egy korty hűvös víz. A gyerekek hajlamosak megfeledkezni az ivásról, főleg, ha belemelegednek a játékba. Kínáljuk őket gyakran vízzel, gyógynövény teával, de kipróbálhatunk szomjoltóként zöldségleveket is.

Segíti a napvédelmet a megfelelő lenge ruházat, szalmakalap, UV-szűrős napszemüveg viselése. Emellett igen nagy választékban elérhetők a különböző fényvédők, amelyeket érdemes naponta többször használni.

Idén nyárra a dm a naptejek kínálatát „zöld” megoldással is bővíti: a SUNDANCE termékcsalád új tagjai a gyermek és a felnőtt változatban is elérhetők. A Green napozók különlegessége, hogy nem tartalmaznak octocrylene-t, valamint mikroplasztikot és vízben oldódó szintetikus polimereket sem.

Persze a kínálatban további lehetőségek közül is választhatunk, hiszen ahány ember, annyiféle felhasználási szokás és igény, ha a napvédelemről van szó. A klasszikus naptejek mellett az érzékeny bőrűeknek szánt szenzitív termékek is megtalálhatók a drogéria kínálatában, akárcsak a sportoláshoz kifejlesztett változatok, a könnyű, gyorsan beszívódó textúrák, a szórófejes megoldások.

A déli órákban persze a leghatékonyabb napvédő krém használata mellett is jobb, ha kerüljük a direkt napsugárzást, ilyenkor találjunk inkább valamilyen benti programot. Ha a gyerekek figyelmét szeretnék lekötni, ne feledjük, a fényjelenségek alkalmat adnak rengeteg játékra is: a fény-árnyék kapcsolata gyakran foglalkoztatja a gyerekeket, elő a zseblámpával odabent, néha a legegyszerűbb játék tud a legizgalmasabb lenni!

A napsugarak nem csak napozáskor érik a bőrt, így a kirándulások, s a sportos programok alkalmával is érdemes elővenni a napvédő krémeket és a fejfedőket. Ne tévesszen meg minket a jótékony árnyék sem, az UV-sugarak ott is a közelünkbe férkőznek. Sokan elfelejtik, hogy egy felhős napon is le lehet égni. Az ultraibolya sugárzás körülbelül 90 százaléka átjut a felhőkön, visszatükröződik a homokról, a vízről, a hóról, a jégről, így ezek is elérik a bőrt. A szemünk is nagyon érzékenyen reagál a napfényre, használjunk olyan napszemüveget, ami valóban elnyeli és ellenáll az UV-sugaraknak.

Bár az UV-sugarak kapcsán sokszor a védekezésről beszélünk, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az UV-B sugarak segítik a D-vitamin termelést, s hogy ezeket a sugarakat az orvostudomány a bőr gyógyítására is alkalmazza. Nap nélkül nem lenne élet a Földünkön, meg kell tanulnunk okosan védekezni az ártalmak ellen, hogy élvezhessük a jótékony hatásokat.