Az Amélie csodálatos élete után a fél mozi fennhangon dalolt, hát most itt az újabb dalolós mozi! A Hab nézői – nemüktől, családi állapotuktól függetlenül – biztos feldobva gondolnak majd vissza a filmre, és egy jó darabig az egész világot másnak látják majd. Színesebbnek. Szellemesebbnek. Játékosabbnak és boldogabbnak.

Oké, csak egy romkom, mégis élni tanít.

Mert arról szól, hogy egy nő (a különleges mosolyú Kerekes Vica) legalább olyan hatásfokkal hajlítja meg maga körül a valóság szabályait, mint valaha Keanu Reeves a Mátrixban. Csak ő sokkal egyszerűbben és szelídebben csinálja. A saját cukrászdájában készít egyedi sütiket nagy szeretettel és kevés haszonnal. Ahhoz, hogy elkerülje a csődöt, kölcsönt kell szereznie, a támogatást viszont csak családoknak adják: ezért beszél rá egy ismerős férfit, hogy adja ki magát a párjának, plusz egy hétre a fiának fogad egy kissrácot.

Ezzel persze beindítja a hazugságok végtelen, egyre durvuló sorozatát, amitől neki egyre rosszabb, a néző pedig egyre jobban élvezi a helyzetet. Nemcsak a hazugságvihar miatt, nemcsak a biztosan a következő nagy magyar mozisztárrá váló, Mátray László miatt, hanem azért is, mert kalandjai során a cukrászlány sok más, hitelre hajtó családdal ismerkedik meg: a duci fitneszben, az ősmagyar jurtaszaunában utazik, de mindegyikük különleges, hiteles és mégis nagyon szórakoztató.

És miközben ezer olyan részlet tűnik valóságosabbnak, mint a legtöbb magyar filmben, az egészet átlengi valami elvarázsolt, boldog bolondság. A film színei, hangulatai, zenéi, ötletei mind azt sugallják, hogy nem szabad belenyugodni a szürkeségbe: a szerelemben, a barátságokban, a munkában is a színesebbet, az érdekesebbet kell választani. Még szerencse, hogy vannak olyan filmek, mint a Hab, és néha emlékeztetnek erre.

Szeptember 10-től új romantikus vígjáték a mozikban!