Borítókép: Egy család győzelme a vírus felett

Egy család győzelme a vírus felett

Szabadúszó színészházaspár vagyunk, 2003 óta saját színházat működtetünk: magyar népmeséket alkalmazunk bábszínpadra. Mi vagyunk a Majorka Színház. A járványhelyzet előtti tíz évben évente 200 előadásunk volt, ami a megélhetésünk alapja.

A színház sikerében bízva alapítottunk családot, vettünk hitelre viszonylag nagy lakást, és éltük szorgos életünket. Ahol felléptünk, oda 90%-ban visszahívtak. Gyereksziget, MÜPA, Vidor Fesztivál, művelődési házak, óvodák, iskolák voltak az előadásaink főbb helyszínei, nyaranta pedig bábos tábort szerveztünk. Arra rendezkedtünk be, hogy az életünket a fellépéseinkből finanszírozzuk, egy bt.-t működtetünk, hogy formailag is megfeleljünk a kritériumoknak. Minden nyáron eljutottunk egyszer a tengerhez, de egyébként nem voltunk se gazdagok, se szegények.

2020 februárjában elmondhattuk, hogy négy gyereket nevelünk, és májusban bemutatjuk az új előadásunkat. Márciusban aztán recsegni-ropogni kezdett minden, amibe addig kapaszkodtunk, és sorra lemondták a leszervezett előadásainkat. Az utolsó gázsinkból vettünk némi tartós élelmiszert, és készültünk depresszióba esni. Ekkor jött az ötlet, hogy a Facebook-oldalunkon lehetnének élő adásaink, és meghirdettük, hogy a zárás alatt ezeken a videókon keresztül szórakoztatjuk a gyerekeket. Sorra eljátszottuk otthon az előadásainkat négy gyerekünk segítségével, mert ugye interakciók is kellenek hozzájuk. A depresszió így végül szerencsére elmaradt. Oldalunk kedvelőinek a száma egy hét alatt 800-ról 2000-re nőtt, amire pedig nem is számítottunk: egy pártfogónk megosztotta a számlaszámunkat, amire az értünk aggódó emberek kisebb-nagyobb összegeket utalgattak. Amíg a kollektív zárás tartott, lejátszottuk a 13 előadásunkat. Így éltük túl az első szakaszt.

Tavasszal már a nézőink is észrevették, hogy a feleségem ismét babát vár. (Még a vírushelyzet előtt győztem meg, hogy a négy lányunk mellé ötödikre talán fiút kapunk, és szigorú feltételeket támasztva mellém állt.) Nehéz időszakunk volt. Anya kisterhességét rejtegetve otthon tanult online a nagyokkal (és mellette főzött, mosott), apa pedig a hároméves ikrekkel kószált az utcán, mivel a játszóterek is zárva voltak.

Május végére világossá vált, hogy váltanom kell. Segédmunkásnak szegődtem egy hirdetés útján. Ekkor volt már egy-két fellépésünk, és a Köszönjük, Magyarország! program tőkeinjekciója is segített, de látszott, hogy az eddigi életmódunk tarthatatlanná vált. Mentem tehát újdonsült főnökeimmel kerítést építeni, csempét leverni, sittet hordani, ablakokat beszerelni. Máskor meg fellépni. Sosem felejtem el azt a lelki tőrdöfést, amit egy nem tökéletesen lefestett ablakkeret miatt kaptam egy belvárosi fürdőszobában, éppen egy fergeteges sikerű margitszigeti fellépés másnapján, ahol 300 néző tombolt az előadás után. Közben pedig egyre több előadásunkat mondták le a nyár végén. A pocak pedig nőttön-nőtt.

Érdekel a folytatás? Olvasd el a teljes történetet: www.felemelotortenetek.hu