Béres Alexandra: „A ritmikus gimnasztika segített leküzdeni a diszlexiámat”

Borítókép: Béres Alexandra: „A ritmikus gimnasztika segített leküzdeni a diszlexiámat”
Béres Alexandra, fitneszedző, Szőke Kinga, modell és Simon Noémi, gyermekorvos mind kiemelkedő sikereket érnek el saját területükön, azt azonban csak kevesen tudják róluk, hogy gyermekkorukban mindhárman versenyszerűen ritmikus gimnasztikáztak.

A május 19-21-én, Budapesten megrendezésre kerülő ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság kapcsán arról kérdeztük őket, hogy mi mindent köszönhetnek a sportágban eltöltött éveknek.

Béres Alexandra csak 6 éves volt, mikor belecsöppent a ritmikus gimnasztika világába. „A szüleim vittek el először sulitornára, mert nagy volt a pocakom. Itt meglátták bennem a lehetőséget, és a testnevelési egyetem gimnasztika csoportját javasolták, így kerültem piciként Schluth Mónihoz néhány évre és Széchényi Irénke nénihez, aki 12 éven át volt az edzőm. Ma már mindketten a lányomat edzik, így a legjobb kezekben van. Szerintem egy kislánnyal nem történhet jobb, mint ha ritmikus gimnasztikázik” – mesélte Alexandra, aki az RG után a fitnesz felé vette az irányt, de elmondása szerint az alapot a ritmikus gimnasztika adta neki. „Nemcsak a testképzésben, a mozgásban vagy a testpercepcióban, de a jobb- és baloldal szimmetrikus fejlesztésében (kar, láb és törzs egyszerre történő koordinációja) is rengeteget segített. Én diszlexiás voltam, és ezek a koordinációs tanulási fázisok, amiken keresztülmentem segítettek abban, hogy egyetemre kitűnő tanuló lettem” – árulta el Alexandra, aki azt is hozzátette, jelenlegi szakmájához is sokat merít RG-s múltjából.

Simon Noémi jelenleg gyermekorvosként praktizál, de szintén sikerekben gazdag RG múltat tudhat a háta mögött. Őt Kovács Györgyi, sokszoros magyar bajnoknő csábította ebbe a sportágba. „Pillanatok alatt rabul ejtett a ritmikus gimnasztika világa, lenyűgözött a tornászok látványa, ahogyan egy-egy gyakorlatot bemutattak. Felnőttként tudom, hogy rengeteget köszönhetek az RG-ben eltöltött éveknek. Megtanultam fellépni, kiállni, nyerni, veszíteni, egy csapatért küzdeni és a verseny forgatagában is kitartani” – mesélte Noémi, aki ma már édesanya, 13 éves lányai pedig szintén ebben a sportágban állnak helyt. „Mikor a lányok esetében sor került a sportválasztásra nem volt kérdés, hogy először az RG-vel ismertetem meg őket. Úgy gondolom a lányok számára ez a sportok-sportja. Nem csak nőies fellépést és izmos testalkatot eredményez, de ami fontosabb, megtanulnak kitartónak lenni, megtanulják, hogy a befektetett energia nem feltétlen vezet rögtön sikerre, hiszen akár hosszú, buktatókkal teli küzdelem eredménye lehet” – árulta el Noémi, aki a mai napig tartja a kapcsolatot gyerekkori sporttársaival.

Az egyik legsikeresebb magyar modellünk, Szőke Kinga, aki a párizsi, londoni, milánói és New York-i divathetek visszatérő arca, szintén versenyszerűen foglalkozott ritmikus gimnasztikával fiatalabb korában. „A fegyelem és a munka iránti alázat az, amit a sportból hoztam ez a modell szakmában is nagyon fontos. Van, hogy napi 8-10 órát fotózunk, divatbemutatók előtt rengeteget próbálunk, készülődünk, a fegyelem ilyenkor elengedhetetlen” – mesélte a modell. Kinga szerint a munkához való hozzáállás mellett sportolói múltja a tudatos mozgáskultúra kialakulásához is nagyban hozzájárult. „A ritmikus gimnasztika kifinomult mozdulatait a modell szakma minden területén tudom hasznosítani, hiszen könnyebben tudom követni a fotós instrukcióit, ráadásul a hajlékonyság is nagy előny. Emellett a sportos izomzatot is az RG-nek köszönhetem, gyakran jegyzik meg, hogy látszik, hogy baletthez, tornához köthető múlttal rendelkezem” – mesélte a sikeres magyar modell.