A verseny, ahol együtt futhat az egész család: Generali Run Balatonfüred 2025

Idén, immár 12. alkalommal kerül sor a Generali Run Balatonfüred futóversenyre: itt kicsiknek és nagyoknak, családoknak és komolyabb kihívásra vágyóknak is lesz lehetőségük futni hazánk egyik legszebb városában, Balatonfüreden. A megmérettetésen a távok közül - 6,5 km, 10,5 km, 21,1 km vagy 42,2 km - a maratoni és félmaratoni táv akár váltóban is teljesíthető, a legkisebbeknek gyerekfutamokkal (1-2,6 km), a legeslegkisebbeknek pedig babakocsis futással készülnek a szervezők.
A futószámok mellett idén a Generali a Biztonságért Alapítvány és a The Human Safety Net programjának fókuszában a fiatalok egészségmegőrzése áll:
A Generali Szűrőbuszokban ezúttal a már megszokott, felnőtteknek szóló szűrővizsgálatok mellett a gyermekek számára lesz lehetőség glutén tesztet végeztetni.
A világon egyre nő, körülbelül 5-8% között van az ételallergiás gyerekek száma. A gluténérzékenység, más néven cöliákia, egy autoimmun betegség, amelyet a glutén nevű fehérje vált ki. A glutén többek között a búzában, rozsban és árpában található. A betegség kialakulásának fő oka a genetikai hajlam, amelyet bizonyos antigének jelenléte jelez. Amikor a glutén a vékonybélbe kerül, az immunrendszer aktiválódik, és ellenanyagokat termel a transzglutamináz enzim ellen. Ez autoimmun folyamatot indít el, amely a vékonybél nyálkahártyájának károsodásához vezet. A bélbolyhok elsorvadnak, ami súlyos tápanyag-felszívódási zavarokat okoz. A gluténérzékenység tünetei változatosak lehetnek, és bármely életkorban jelentkezhetnek. Gyakori tünetek közé tartozik a hasmenés, hasi fájdalom, puffadás, fáradtság és súlyvesztés.

Generali THSN Gyereklabor - Mekkora leszek, ha nagy leszek?
Minden szülőt érdekel, hogy gyermeke épp hol tart a fejlődésben: kortársainál gyorsabban, vagy lassabban nő meg. A Gyereklabor méréssel megállapítjuk, hogy az életkornak megfelelő átlaghoz képest hány évvel jár előbb vagy később a gyermek a növésben, illetve, hogy milyen messze van időben a növekedési maximumtól, azaz attól a hónaptól, amelyben élete során a legtöbbet fog nőni. Emellett a mérési eredmények segíthetik a szülőket akár a sportág választás kapcsán is.