A tél minden csodájával itt az Otthonok&Megoldások magazin évzáró lapszáma!

Borítókép: A tél minden csodájával itt az Otthonok&Megoldások magazin évzáró lapszáma!
Úgy döntöttük, hogy ünnepelve zárjuk az évet! Mert bármennyi nehézség is van mögöttünk, és akármennyi bizonytalanság előttünk, a tél tele van szépséggel, amit igenis észre kell vennünk. Az Otthonok&Megoldások magazin téli lapszámában meg is mutatjuk ezeket.

Észre sem vesszük, hogy rohannak el mellettünk a hetek és a hónapok. Nemrég még az első tavaszi napsugaraknak örültünk, most meg már 2021-es esztendő végét járjuk – sok-sok tanulságával a puttonyunkban. De az év ezen időszaka az ünneplésről szól! A karácsony csillogásáról, az együtt töltött időről, az igazán fontos dolgok megéléséről. Ezek legigazabb színtere pedig az otthon.

Számunkra tehát az otthonok a tél főszereplői. Az otthonok, melyek melegséget nyújtanak, teret adnak a játéknak és az önkifejezésnek, és segítenek megvalósítani a legféltettebb álmainkat is. Mindezek jegyében magazinunk téli lapszámában számos inspiratív megoldást, térnövelő tippet, valamint karácsonyi hangulatot hozó enteriőrt mutatunk be. És még sok-sok mindent mást…

ÍME, EGY KIS ÍZELÍTŐ VARÁZSLATOS TÉLI LAPSZÁMUNKBÓL:

Az ünnepi készülődés jegyében megannyi inspirációval, ötlettel és könnyen megvalósítható tippel segítünk, hogy nálatok is tökéletes legyen a karácsonyi hangulat.

Nagy kedvenceink, az inspiráló lakásbelsők ezúttal sem maradhattak ki. Ellátogattunk többek között Kapocs Zsóka folyamatos változásban lévő csillogó otthonába, egy hangulatos tanyára, egy Pécs belvárosában található fekete-fehér élettérbe és egy újragondolt parasztházba is. Egyik szebb, mint a másik!

Ahogy azt már megszokhattad, nekünk a szépség mellett a praktikum is kiemelten fontos. Ennek jegyében vesszük sorra a kandallótípusokat, a szórakoztató elektronika otthonra szabott elemeit, vagy éppen a legkisebb konyháknak szóló tárolási praktikákat.

De ennél is több értékes és hasznos tartalom vár magazinunk lapjain, mely tökéletes társad lesz a zimankós téli estéken vagy egy forralt bor illatú hüttében, de segít színekkel megtölteni a január sokszor fakónak tűnő napjait is. A legjobb tanács, amit adhatunk: ne maradj le róla!

IDE kattintva könnyen és gyorsan ellenőrizheted, hol kapható a közeledben. De igazából még kimozdulnod sem kell otthonról, mert INNEN néhány kattintással kényelmesen, gyorsan és egyszerűen beszerezheted digitális formában, hogy aztán bárhol, bármikor lapozgathasd.

Vagy még jobb, ha biztosra mész, és még ma előfizetsz a magazinra egy évre (4 lapszámra) csupán 1.580 Ft-ért. Ehhez nincs más dolgod, mint IDE kattintani. Így a következő lapszám már garantáltan a postaládádban vár majd rád.

TEGYÜK VARÁZSLATOSSÁ A TELET!