10 éves a Hotel Karos Spa, a csillagok szállodája

Borítókép: 10 éves a Hotel Karos Spa, a csillagok szállodája
2014. június 19-én nagyszabású jubileumi ünnepség került megrendezésre a Hotel Karos Spa-ban.

2014. június 19-én nagyszabású jubileumi ünnepség került megrendezésre Zalakaros legnagyobb wellness szállodájában, a Hotel Karos Spa-ban, hiszen a szálloda idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.

A Karos Spa-t 2004-ben vehették birtokba az első vendégek, de a szálloda története már jóval korábban kezdődött. Ahogy Dr. Oláh Péter tulajdonos elmondta, 2002-ben fúrták le azt a kutat, ami a hotel termálvizét adja. A szálloda büszkén mondhatja el magáról, hogy Zalakaroson a fürdő mellett csak itt található gyógyhatású termálvíz. A beruházás ötletének is ezen termálvíz volt az egyik apropója, hiszen a fürdőváros vízösszetétele egyedülállónak számít Magyarország minősített gyógyvizei közt is. Emellett a közelben található nemzetközi repülőtérrel rendelkező település, Sármellék már a kétezres évek elején is ígéretes lehetőséget tartogatott a távolabbi országokból érkező vendégek idejutását illetően. Így a tulajdonosok úgy határoztak, hogy felépítik a város legnagyobb szállodáját, a „megtalált Édenkertet”, és ezzel a beruházással 180 új munkahelyet teremtettek a településen. A nyitás éve emlékezetes maradt mindenki számára, hiszen itt készültek fel a megmérettetésre a Miss Hungary szépségverseny résztvevői és a magyar női kézilabda válogatott edzőtáborának is a Hotel Karos Spa biztosította a helyszínt.

A szálloda 313 szobája között igazi különlegességnek számít az a körülbelül 100 apartman, melynek fürdőszobáiba bevezetésre került a termálvíz, így biztosítva a szállóvendégeknek a tökéletes nyugalmat és rekreációt.

Az elmúlt 10 év alatt már közel négyszázezer vendég választotta a Karos Spa-t, köztük nagyon sok a visszatérő vendég, ami jól mutatja, hogy fontos a vendégközpontú gondolkodásmód, valamint a folyamatos fejlesztések, újítások, amit nagyra értékelnek a törzsvendégek. A vendégkörből meghatározó a magyarok száma, de a hotel a német piac tekintetében is - a hazai szálláshelyek közt szinte egyedülálló módon – jelentős növekedést tudott realizálni, valamint további új külföldi piacokat szerezni. Ennek eredményeképp napjainkban elmondható, hogy a Zalakarosra érkező vendégek közül minden negyedik a Hotel Karos Spa-t választja!

Mind a külföldi, mind a belföldi vendégek nagy örömére Mága Zoltán is gyakran ellátogat a szállodába, aki a jubileumi napnak is fontos szereplője volt. A világhírű hegedűvirtuóz gyakran tölti szabadidejét családjával a zalakarosi szállodában, hiszen ez kedvenc belföldi nyaralóhelye. Az ünnepség estéjén gyönyörű hegedűjátékával kápráztatta el a hallgatóságot és mivel szívügyének tartja a fiatal tehetségek felkarolását, az Ének Iskolájának győztesét, ifj. Berki Artúrt is magával hozta, aki a Hotel Karos Spa-ban debütált a nagysikerű műsor után először.

A jubileumi napon nem csak világhírű csillagok ragyogtak, az égboltra is felkerült egy: a Hotel Karos Spa immáron saját csillaggal büszkélkedhet a Nagy Medve csillagképben. A hivatalos csillagátadó után az Utazó Planetárium csillagászai segítettek a nem mindennapi ajándék megtekintésében, és még sok más érdekes történettel szolgáltak az égi jelenségekről.

A nyári különleges attrakciók is bemutatásra kerültek, a tavalyi Csodák Palotája után idén Izgilandon szórakozhatnak a hotel vendégei. A szörfszimulátor, a rodeó bika és Süsü biztos, hogy nagy kedvenc lesz a számos többi játék közt mind a felnőttek, mind a gyerekek körében.